2008. november 19., szerda

Napi.hu: Nem várhatók elbocsátások a Magyar Telekomnál

A Napi.hu cikke a

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=388047 linken:

Nem várhatók elbocsátások a Magyar Telekomnál

A Magyar Telekom csoport azzal számol, hogy 3-5 év múlva is a jelenlegi nagyságrendű munkavállalói kört fogja foglalkoztatni.

Somorjai Éva vezérigazgató-helyettes egy mai beszélgetésen elmondta: nem vár sem leépítéseket, sem nagyobb arányú bővítéseket a társaságnál, ám ez sok mindentől függhet, például a vállalat akvizíciós terveinek megvalósulásától is.

A cégcsoport jelenleg 10 500 főt foglalkoztat (ebből nagyságrendileg 8000 főt Magyarországon, a többit a cég külföldi érdekeltségeinél) s további 3-4000 főt kölcsönöz (főleg az ügyfélszolgálat, illetve az értékesítés terén). Az említett 10 500 főn belül Somorjai elképzelhetőnek tart különféle átcsoportosításokat illetve kiegyenlítődéseket, vagyis növekedhet az informatikai területen foglalkoztatottak száma, míg a kevésbé fejlődőképes területeken csökkenhet az alkalmazásban lévők száma.

Somorjai szerint a jelenlegi pénzügyi válságnak nincs különösebb hatása a Magyar Telekomra, ami jórészt annak köszönhető, hogy alacsony az eladósodottsága. A pénzügyi válság hatása legfeljebb akkor jelentkezhetne a cégre vonatkozóan, ha csökkenne a vásárlóerő.

Mindenesetre nincsenek ezzel kapcsolatos leépítési, megszorítási elképzelései a vállalatnak - tette hozzá a társaság humánerőforrásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Két kommentár is van hozzá, az egyik:

[ Kis István ] 2008. 11. 18. 14:51:05
A Budapesti Hibabejelentőnél dolgozom, és nem ezt tapasztalom. Az itt dolgozó kb 50 emberből 28-at építenek le. Lehet, hogy az itteni vezetők nem tudnak a verérigazgató-helyettes hölgy terveiről? Az egész csak az emberek félretájékoztatásáról szól. Azt viszont valóban elképzelhető, hogy ennek semmi köze a pénzügyi válsághoz bár nekünk az elbocsájtást ezzel is indokolták.

A másik (nem bírtam ki):

[ Homa Péter ] 2008. 11. 18. 15:33:24
Én évekig Magyar Telekom-os voltam, amikor még Matávnak, meg T-Comnak hívták. A létszámleépítés - költségracionalizálás, szervezetátalakítás címén - rendszeres, évente-két évente visszatérő jelenség volt. Végül is jó lenne, ha ez a folyamat most megállna, de én - ismerve a belső viszonyokat - eléggé szkeptikus vagyok e téren, még akkor is, ha Somorjai Éva személyes szándékában nincs okom kételkedni.
A Budapesti Hibabejelentőnél történt tavalyi és idei (a társszervezetekhez képesti torz) létszámleépítés nem a Magyar Telekom koncepcióját tükrözi, hanem annál kisebb szervezeti egységen belüli erők akaratának eredménye. Nekem személyesen csak az fáj, hogy a budapesti centrumot sok-sok évig tudatosan építettük és húztuk ezzel a két másik társszervezetet is. A bent maradt munkatársaknak szurkolok, hogy minél jobbra fordulhasson a sorsuk, azoknak a munkatársaknak pedig, akiket elbocsátanak, sok sikert kívánok az új munkahelyük minél zökkenőmentesebb megtalálásához! Egy (szintén volt matávos) kollégám szavait hadd használjam: "a Magyar Telekomon kívül is van élet, méghozzá nem is akármilyen!"
Homa Péter

Ennyit az idézetekről. Én magam csak annyit tennék hozzá, hogy szerintem eléggé sokatmondó információ az, amikor egy cégről már az is hírérték, hogy NEM lesz elbocsátás idén.

Egyébként a benti kollégáimnak azt mondták, hogy 2009-ben is lesz létszámleépítés, ami arra enged következtetni, hogy a volt igazgatóságomon belüli állapotok sokkal rosszabbak, mint a fenti cikk alapján a Magyar Telekomé.