Mondom a Tescóban, számlát kérek. Mondják, a vevőszolgálat adja a blokk ellenében. OK.
Odamegyek a vevőszolgálathoz.
- Van már kódja?
- Nincs.
Készít egy kódot, kiállítja a számlát, majd ad egy kis Tes-kód papírkát, melyre az egyes áruházakban a vevőhöz rendelt kódokat lehet ráírni. Ennek segítségével a pénztár is tud számlát adni utána.
Eljövök, nézegetem a Tes-kódot, végül abban állapodok meg, hogy nem biztos, hogy sikerül a javított számot elolvasni rajta majd később a pénztárosnak, mivel számomra sem egyértelmű.
Visszamegyek. Mondom neki, írja már le rendesen a számot alá.
Láthatóan nem tetszik neki, hogy a hanyag munkája miatt panaszkodom, de azért megcsinálja, majd szó nélkül a kezembe nyomja a javított Tes-kódot.
Ezt már nem vittem vissza neki... Minek?
2011. december 19., hétfő
Nooooormális?
Bejegyezte:
Homa Péter
dátum:
13:11
0
hozzászólás
Címkék: sztorik
2011. december 17., szombat
Orbán Viktor beszéde 2014. március 3-án
Tisztelt honfitársaim, kedves barátaim, magyarok!
Megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek önökkel és közösen tehetünk kísérletet arra, hogy ezekben a nehéz időkben ismét együtt gondolkodjunk a jövőnkről.
Jól tudjuk, ellenfeleink acsarkodva a sárba tipornának minket az elmúlt négy éves tisztító munkánk alapján, hiszen elvettük tőlük legfőbb játékszerüket, a hatalmat. Ez csak önökkel együtt sikerülhetett. A magára talált Magyarország önnön döntött arról 2010-ben, hogy elérkezett a cselekvés ideje, s kezébe veszi sorsa irányítását. Ezzel feltámadt a remény is, hogy ismét jó érzés lesz magyarnak lenni, s dolgozni, tenni Magyarországért, a magyarokért.
Mahatma Gandhi, a híres indiai politikus mondta egyszer, "Légy magad az a változás, amit a világban látni szeretnél." Önök bizonyára emlékeznek: 2010-ben azt mondtam, életem legnehezebb feladata előtt állok, de a feladat megoldható. Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, mára elmondhatom, hogy a feladat sikerült, ma Magyarország minden tekintetben jobban áll, mint 2010-ben és minden tekintetben jobban áll, mint valaha. Ráadásul mindezt megszorítások nélkül értük el, bebizonyítva a gazdasági tankönyvíróknak, hogy igenis van magyar út!
Tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt választópolgárok, így hát azt is kijelenthetjük, hogy 2010-ben önök jól döntöttek, amikor minden korábbinál erősebb felhatalmazást adtak Magyarországnak.
Pontosan tudtuk, és én pontosan tudtam, hogy ez csak önökkel együtt sikerülhet. Ezért együtt szabtunk határt a pofátlan végkielégítéseknek és együtt hoztuk létre Európa legkorszerűbb sajtótörvényét 2010-ben, együtt készítettük el Magyarország új, igazságos alkotmányát és az Önök összefogásával együtt mentettük meg a nyugdíjakat 2011-ben. Együtt növeltük meg 5 évre az önkormányzati választások győzteseinek mandátumát és együtt zavartuk el ugyanebben az évben a nyakunkon élősködő Nemzetközi Valutaalapot és vele minden pénzéhes haszonleső hűbéres bankját 2012-ben. Együtt értettük meg 2013-ban, miért fontos, hogy a szabad Magyarország minden állami posztján 18 évre nevezzük ki az elnököket és nagyobb jogkört adjunk nekik, mint korábban a pártirányítású országgyűlések adtak bármikor, hiszen Magyarország nem veszíthet. AZt is ebben az esztendőben értettük meg, miért fontos, hogy a 10 millió forint feletti bankbetéteket 5 évre zároljuk és minden ilyen gyarapodást törvényesen kivizsgáljunk, továbbá a 25 főnél többet foglalkoztató, a közellátás szempontjából kritikus termelőegységeket 7 évre állami irányítás alá vegyük a társadalmi igazságosság és a biztonságos ellátás érdekében, kiiktatva a spekulációt. Hiszen ami a miénk, azt már nem vehetik el tőlünk, azon már nem élősködhetnek mások, azt már helyretettük, kedves barátaim!
Magyarország bizonyított. Azt mondtuk 2010-ben: ha válság van, s összefogásra van szükség, akkor ez legyen egy valódi nemzeti összefogás. Ne csak a kormány mondja, ne csak én mondjam, hogy mit kell tenni, hanem tegyünk is együtt a célokért, mert csak így sikerülhet! Tegyenek érte a magyarok az üzemekben, a földeken és a törvényhozásban is!
Aki válságban saját magának sütögeti a pecsenyéjét a magánnyugdíjpénztárban, miközben apanázst remél az állami nyugdíjpénztártól, aki 10 millió forint feletti bankbetétet tart fenn netán másokat megkárosítva, miközben a nemzet legfőbb problémája az egykori devizahitelesek forinthiteleinek tömege, az nem szolidáris a válsággal, az nem szolidáris a magyarokkal, az kárt okoz Magyarországnak.
Manapság, amikor viharos szelek fújnak a Kárpát-medencében, különösen szükségünk van egy zsinórmértékre. Nem engedhetjük, hogy ember embernek a farkasa legyen, nem engedhetjük, hogy a megkezdett útról visszacsússzunk oda, ahol már nincs remény.
Nem engedhetjük, hogy újra eljöjjenek azok, akiknek a szenvedéseinket köszönhetjük! Nem engedhetjük, hogy 4 nyugodt év után újra elfoglalják a székeiket azok, akik hazudtak nekünk éjjel-nappal, akik becsaptak minket és akik megloptak minket. Nem engedhetjük, hogy újra álliberális off-shore lovagok és kétes múltú lidérces libatenyésztők uralják az ország vezetését!
Ezért még egy erős összefogásra van szükség. Egy végső összefogásra a magyarok felemelkedéséért, a közös sikereinkért és azért, hogy büszkén viseljük magyarságunkat, őseink dicsőségét.
Az ország most rendért kiált. Az utolsó lépés, az i-re a pont nem fordulhat most kudarcba. Különleges pillanatban vagyunk, melyhez különleges feladatok, áldozatos munka és példátlan összefogás szükséges. Ezért a köztársasági elnök úrral és az alkotmánybíróság elnökével egyeztetve egy ilyen helyzetben nem tartjuk lehetségesnek a parlamenti választások megtartását, mely átmenetileg lebénított kormányt és jelentős választási kiadásokat róna nemzetünkre. A hídon akkor kell átmenni, amikor odaértünk. Most egy az ország: a költségvetési szigor érdekében és a legfőbb közös ellenségünk, az államháztartási hiány gyors csökkentése érdekében nem veszélyeztetjük Magyarország eddig elért példátlan sikereit egy új választással. Erre most nincs idő, ennek most nincs itt az ideje.
Ezért a 2014-es választásokat elhalasztjuk egy későbbi időpontra. Akkorra, tisztelt hölgyeim és uraim, amikor a magyar államadósság 65%-ra csökken majd. Az így felszabaduló minden, választásra félretett forintot most inkább odaadjuk az újabb gyermeket vállaló nehéz sorsú magyar édesanyák és a legsúlyosabb kórházi betegek támogatására, mert önök ezt a két társadalmi csoportot tartották a leginkább támogatásra szorulónak a nemzeti konzultációk során.
Az ország most rendért kiált. Az utolsó lépés, az i-re a pont nem fordulhat most kudarcba. Különleges pillanatban vagyunk, melyhez különleges feladatok, áldozatos munka és példátlan összefogás szükséges. Ezért a köztársasági elnök úrral és az alkotmánybíróság elnökével egyeztetve egy ilyen helyzetben nem tartjuk lehetségesnek a parlamenti választások megtartását, mely átmenetileg lebénított kormányt és jelentős választási kiadásokat róna nemzetünkre. A hídon akkor kell átmenni, amikor odaértünk. Most egy az ország: a költségvetési szigor érdekében és a legfőbb közös ellenségünk, az államháztartási hiány gyors csökkentése érdekében nem veszélyeztetjük Magyarország eddig elért példátlan sikereit egy új választással. Erre most nincs idő, ennek most nincs itt az ideje.
Ezért a 2014-es választásokat elhalasztjuk egy későbbi időpontra. Akkorra, tisztelt hölgyeim és uraim, amikor a magyar államadósság 65%-ra csökken majd. Az így felszabaduló minden, választásra félretett forintot most inkább odaadjuk az újabb gyermeket vállaló nehéz sorsú magyar édesanyák és a legsúlyosabb kórházi betegek támogatására, mert önök ezt a két társadalmi csoportot tartották a leginkább támogatásra szorulónak a nemzeti konzultációk során.
Én természetesen tisztelettel fejet hajtok az önök akarata előtt és az igazságügyi miniszter úr még a mai napon benyújtja kormányom javaslatát a parlamentnek arra az alkotmánymódosításra vonatkozóan, hogy ez most már mindig így legyen, azaz mindaddig ne lehessen parlamenti és önkormányzati választásokat tartani Magyarországon, amíg nem fejeztük be a munkánkat, amíg nem hoztuk helyre a hazugságvadászok bűneit, amíg fel nem építettük a sikeres Magyarországot, az így keletkező megtakarítást pedig négyévente mindaddig a nemzeti konzultáción az emberek által meghatározott legsürgetőbb szociális kiadásokra fordítsuk.
Történelmi pillanatban vagyunk, élni kell a lehetőségeinkkel. Erre kötelez engem a miniszterelnöki esküm, s az a soha vissza nem térő felhatalmazás, melyet 2010-ben az ország élére kerülve kaptam önöktől.
Hölgyeim és uraim! Tisztelt választópolgárok!
Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem tetszik mindenkinek. Hogy a társadalmi igazságosság és a magyarság sikerének hőn óhajtott elérése, mely eddig egyetlen kormánynak sem sikerült, de most már végre a kapujában vagyunk, nem tetszik mindenkinek. Megértem, hogy ez nem mindenkinek érdeke. Nem érdeke a fináncarisztokráciának, amely a forint árfolyamának bedöntésére játszik. Nem érdeke a kártékony baloldal képviselőinek, akiknek fele már lelepleződve börtönben ül a magyar bíróságok igazságos ítéletei alapján. De mi nem állunk meg az igazságtételben! Hogy a még szabad lábon lévő fehérgalléros bűnözők is rettegjenek, új börtönöket építünk, amelyekben a múlt minden bűnös képviselője, aki megsértette a társadalmi igazságosság elvét és mindazt, amire felhatalmazást kapott önöktől, amire képviselői esküjét letette, már nem árthat Magyarország sikereinek többé! Így végre a helyén nő össze az, ami össze is tartozik.
Eljött az igazság pillanata, kedves barátaim! Azok, akik eddig rettegtek, hogy 2014-ben visszatérhetnek a rosszak, s újra elronthatják a most még törékeny sikereinket, újra mosolyogva a szemünkbe hazudhatnak bármit az önök és a teljes magyarság szent felhatalmazására hivatozva, azok számára jó hírem van. Mostantól nyugodtan aludhatnak tovább, mert a 2010-ben sikerre szavazott Magyarország nem hátrál meg, nemzetünk fennmaradása és továbbfejlődése érdekében ezt a sikert végigvisszük, s éberen őrizzük tovább annak a többségnek az álmát, amely 2010-ben az ország megújítására szavazott.
Tisztelt Magyarország! Tisztelt magyarok!
A siker kapujában állni nagy dicsőség. Nehéz út volt, tele harcokkal, csatákkal, háborúkkal. De itt vagyunk! Már csak be kell lépnünk ezen a kapun.
Ne is cselekedjünk most semmi mást, kedves barátaim, mint tegyük a szívünkre a kezünket és énekeljük el a nemzedékeinket és az ősi magyarságunkat összekötő Himnuszt és érezzük egy pillanatra, hogy pártállástól függetlenül valamennyiünknek jó magyarnak lenni!
Ne is cselekedjünk most semmi mást, kedves barátaim, mint tegyük a szívünkre a kezünket és énekeljük el a nemzedékeinket és az ősi magyarságunkat összekötő Himnuszt és érezzük egy pillanatra, hogy pártállástól függetlenül valamennyiünknek jó magyarnak lenni!
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Bejegyezte:
Homa Péter
dátum:
18:09
0
hozzászólás
2011. január 23., vasárnap
Nyilatkozat a magán-nyugdíjpénztári tagsági jogviszony fenntartásáról
Pénteken elmentem és megnyomtam azt a nagyon pici, rám eső hárommilliomodnyi gombot, mely az állítólagos eltőzsdézett nyugdíjvagyon állami nyugdíjkasszába irányítása ellen és a saját felfogásom szerint egyedül helyes öngondoskodás melletti kiállásra teszi a voksát.
Ezúton jelentem be, hogy nemrég elindítottam egy másik blogot is, mely a bankkártyás munkámhoz kapcsolódik, így nem a magánbejegyzéseimet tartalmazza, de a munkám kapcsán megélt élményeimet, gondolataimat, történéseimet mégis szubjektíven adja elő, ez a Bankblog. Az állami kontra magánnyugdíj álláspontom szerinti helyzetértékelését pedig itt olvashatjátok: http://bankblog.blog.hu/2011/01/07/magannyugdijpenztari_tagsag_menni_vagy_maradni
Kb. 15-20-an voltak előttem, illetve 15-20-an mögöttem a Visegrádi utcában, péntek délután egykor. Nagyon gyorsan ment a sor. Az előadóteremben beülsz egy üres helyre, 3 példányban kitöltöd a nyilatkozatot, majd beállsz a sorba. 5 ügyintéző ül a pulpitusban, jeleznek, ha szabadok, odamész, beazonosítják az adatokat (a személyi, lakcímkártya és TAJ-szám kell), majd kedvesen mosolyognak, megköszönik a nyilatkozatot és elmondják, hogy másolatban le kell adni a munkáltatónak.
Kilépsz és érzed, hogy megőrizted az évekig megtakarított nyugdíjvagyonod a jövődnek.
Ami meglepett, hogy körülöttem szinte csak fiatalok, 20-40 évesek nyilatkoztak a magánnyugdíjpénztárban maradásról. Akik közül a felének - szemre - még a 20 év szolgálati idejük sem volt meg.
Vakmerők lennének ők? Vagy nagyon tudnak már most valamit, amiben én is hiszek?
Hát majd meglátjuk pártíz év múlva... ha akkor ez a kérdés még aktuális lesz.
Bejegyezte:
Homa Péter
dátum:
4:41
0
hozzászólás
2011. január 21., péntek
Nicki rajzolta...
Lehet, hogy fordítva szkenneltem. Akkor bocsika.
Ha valaki olyasmit kisejt belőle, hogy mi lesz a lánykából, ha felnő, akkor azonnal szóljon! Köszönöm!
Bejegyezte:
Homa Péter
dátum:
21:37
0
hozzászólás
Címkék: Nicki
2011. január 19., szerda
Számomra megszűnt a kapitalizmus diszkrét bája...
Ahogy a Neoton nosztalgiázó dala, az "Ugye emlékszel még?"...:
... énekli, hogy "Ugye, emlékszel még, mikor az autópálya Fehérvárig ért, [...] mikor a „Csillagfény” a diszkó neve volt? Vasárnap a rádióban a "Poptarisznya" szólt?"... ...nos, nekem ugyanilyen érzés, az, hogy:
- ugye, emlékszel még, mikor az útleveled piros vagy kék volt?
- Ugye, emlékszel, még, mikor vízum kellett Németországba?
- Ugye, emlékszel még, amikor Hegyeshalomnál beálltál a sor végére?
És mondd csak, emlékszel még arra az érzésre is, ami a gyomrod tájékán ekkor jött, ha akartad, ha nem: keményfedeles személyi igazolvány, népköztársasági forint valuta ugye biztos nincs nálad, pusztán csak útlevél a valutalappal, mellyel igazolod a kinttartózkodás anyagi feltételét, a fejenkénti 50 dollárt? A gyomrod pedig összerándult, hogy megtalálják-e az eldugott valutát, amiből élni is fogsz kint, megtalálják-e az ajándékokat, amit kiviszel?
Aztán emlékszel arra a jelentősen megkönnyebbülő érzésre, amikor az osztrák határőr és vámos megadta a végső engedélyt az országba történő belépésre és - még mielőtt meggondolná - te gyorsan gázt adtál kormos füstöt kibocsátó keleti márkájú autódnak és azon szerencsések közé tartoztál, akik így megkezdhették évi rendes külföldi szabadságukat? Emlékszel még, amikor - internet híján - az Appenninek túlsó lejtőjén este a Kossuth Rádió recsegő középhullámú adását kerested az autórádión, hogy megtudd, mi történt odahaza addig, míg te nyaralsz?
És emlékszel még arra az érzésre, amikor beálltál először tankolni az itthoni ÁFOR kutak szintjét jócskán meghaladó kinti benzinkúthoz, s csak ámultál-bámultán azok felszereltségén, ragyogásán, korszerűségén? Emlékszel még arra az érzésre, amikor belekortyoltál az első kapitalista Coca-Colába?
Hát, kedves barátom, számomra ezek már csak emlékek. Az én életemben 2011. január 17. az a nap, amikor megszűnt az az érzés, amit korábban úgy hívtunk: a kapitalizmus diszkrét bája. (Az elkötelezett baloldaliak diadalittas mosollyal anno még hozzá is tették: ez csak külcsíny, mely mögött kizsákmányolás lapul, te meg azt kívántad, bárcsak ilyen kizsákmányolásban részesülhetnél itthon is...)
Hétfőn 2 napra Svájcba utaztam, és a schengeni határegyezményhez 2007. december 21-én csatlakozott Magyarország történetében először léptem át a határt Hegyeshalomnál. A kiléptetőkapuk még megvannak, de az ellenőrző helyiségek be vannak zárva. Ablakaik sötétek, koszosak, látszik rajtuk, hogy nincsenek használatban. Bár lelassítottunk, de megállás és várakozás nélkül áthajtottunk azon a határon, ahol korábban görcsbe rándult a gyomrod, majd átértünk a határ osztrák felére, ahol ugyanez várt, s már láttuk is a táblát: Willkommen is Österreich, melyet elhagyva ugyanúgy autópályán folytattuk az utat, ahogy Magyarországon a határhoz érkeztünk...
Az esti Bécsben GPS-sel keringve hamar megtaláltuk a barokkos bérház egyik lakásában berendezett állatorvosi rendelőt, ahol a jelentős várakozás miatt bőven volt időm körülnézni a váróban... Az opálos üvegre vigyázatlanul ráfestettek az ajtó festésekor, a járólap rosszul van lerakva, a széle befejezetlen. A küszöb helyén kevés építési törmelék. Akár érezhetném magam Magyarországon is.
Visszatérve az autóhoz, este fél nyolckor megbüntettek minket tilos parkolásért, de a mellettünk lévő osztrákot nem, pedig még szabálytalanabbul állt, mint mi és már akkor is ott volt, amikor leparkoltunk.
A benzinkúthoz beállva minden ismerős: a Shell semmivel sem rosszabb itthon, mint ott. Egyszerűen semmi nincs abból az érzésből, mint amit korábban éreztem, ha először átléptem Ausztriába...
Visszatérve az autóhoz, este fél nyolckor megbüntettek minket tilos parkolásért, de a mellettünk lévő osztrákot nem, pedig még szabálytalanabbul állt, mint mi és már akkor is ott volt, amikor leparkoltunk.
A benzinkúthoz beállva minden ismerős: a Shell semmivel sem rosszabb itthon, mint ott. Egyszerűen semmi nincs abból az érzésből, mint amit korábban éreztem, ha először átléptem Ausztriába...
Aztán tovább autózva előbb Németország, majd ismét Ausztria, végül Svájc jött. Sehol, egyetlen határon sem kellett megállnunk (Svájcnál sem!), a kutya sem kérdezte, kik vagyunk és mit akarunk. Sehol nem éreztem újra azt az érzést, a kapitalizmus diszkrét báját, pedig annyira kerestem... Az úti célunkig végig autópályán mentünk, ami mindenhol szinte ugyanolyan volt. Egyedül Svájcban jelentett kuriózumot, hogy a sebességkorlátozást jelző tábla és az autópálya kijárat tábla is mindenhol ki volt világítva (gazdag ország), na meg persze az alagutak. Az tök jó.
És persze mások voltak a tájak, a lakóépületek, mint idehaza. De más nem. A magyar mobilszámunkon végig elérhetők voltunk, megérkezve felmentünk az internetre, majd szkájpoltunk az itthoniakkal is. Bementünk egy Spar közértbe is (Svájcban!), de én végig semmi eltérést nem éreztem Magyarországhoz képest.
Számomra Ausztria, Németország és Svájc - az építészeti különbségek és a tájak kivételével - már csak egyetlen érzésben jelentett különbséget Magyarországhoz képest, de ez már nem a kapitalizmus diszkrét bája. Ez pedig az emberek kultúrája. Amiért vendéglátóink teljes lelki nyugalommal nyitva hagyták az utcáról nyíló lakásbejárati ajtajukat, hogy - pótkulcs híján - vissza tudjunk menni, míg ők távol vannak. Ahogy 20 éve is csodálkoztam Svájcban, hogy az újságkihordók hajnalban letették az előfizetett újságokat a nyílt utcán a harmatos lakásbejáratok elé, a földre. Mert nem lopták el.
Ellentétben Budapesttel, ahol frissen fotóztam az alábbi feliratot a Művész mozi bejárata előtt.
De- hangsúlyozom - a kulturális különbségeket leszámítva én nem éreztem magam egy másik, szabad országban, ahol "még a levegő is más" (pedig az tényleg más volt!).
És eszembe jutott 1956. Amikor elődeink sokkal kevesebbért küzdöttek és adták sokan életüket, mint amit mi ma bármikor átélhetünk Hegyeshalomnál, ahol megállás nélkül átjutunk Ausztriába. Vagy Európán belül magyar személyi igazolvánnyal bárhová. De gondolhatok azokra az elszánt és vakmerő soproniakra is, akik tudták, mely hídról kell leugrani a mozgó tehervonatra azért, hogy az már a határellenőrzés utáni szakaszra essen, s ezáltal kijussanak vele Ausztriába...
Ez már a múlté. Az álom, melyért oly sokan áldozatot hoztak, mára megvalósult. Méghozzá olyannyira, hogy bennem már nincs is különleges érzés, amikor "szabad" földre lépek... Próbáljátok ki ti is, hátha akad még valaki, aki érti, hogy mit hiányoltam hétfőn, s netán érzi is...
Vígasztalásul íme pár kép a svájci Weesenből:
![]() |
A kis hegyi patak, mely a Walensee tóba csörgedezik |
![]() |
Rend, fegyelem, pedantéria - van pénz a kertekre (is) |
![]() |
Egy svájci orgazmus: szökőkút a tóban, télen is! |
![]() |
A Walensee partján - a kinagyított képen jól láthatók a vadkacsák és a hattyúk |
![]() |
A barátom a svájci kereszttel |
![]() |
Weeseni utcakép 1. |
![]() |
Weeseni utcakép 2. |
![]() |
Ez a nem semmi! Teraszos szőlőművelés egy meredek svájci hegyoldalon |
![]() |
Számomra ez is meredek: házikó egy sziklára építve a hegyoldalban |
Bejegyezte:
Homa Péter
dátum:
12:04
0
hozzászólás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)