Elmesélek egy sztorit arról, hogy miért érdemes néha bátrabbnak lenni.
Állok a ceglédi vasútállomáson. Ceglédről azt kell tudni, hogy innen ágazik el a szegedi és a debreceni fővonal, így itt minden vonat megáll, sőt, egy sor vonat máshol nem is áll meg Budapestig. Azt is kell tudni, hogy olyan sűrűn járnak errefelé a vonatok, hogy sosem tervezem az utat, mert bármikor megyek is ki a vasútállomásra, előbb-utóbb jön egy vonat, de inkább előbb, mint utóbb. Ráadásul több IC-re pótjegy nélkül (sima menetjeggyel) is fel lehet szállni.
Érkezésemkor látom a táblán, hogy késik 25 percet a legközelebbi vonat (épp IC), amelynek már el is kellett volna mennie. A 25 perccel számolva 12:38 jön ki, amikor viszont indul egy következő vonat, mely Záhonyból jön és csak sima gyors. Egyik sem áll meg Budapestig, de mivel egyszer már jártam így, ezért tudom, hogy ilyen esetben az IC-t előbb kiengedik, akkor is, ha az már késik, a gyorsvonat meg nem késne, ha azt előbb kiengednék.
12:38-ra érkezik is a vonat, de az mégsem az IC, hanem a záhonyi gyors, hiába mondogatja folyamatosan a hangosbemondó már 12:33 óta, hogy az IC is jön. A gyorsot egy peronnal odébb engedik be, még véletlenül sem az IC-vel azonos peronra, hogy csak az aluljárón lehessen átmenni. Körülbelül 50 ember vár velem együtt az IC-re, mert ezen épp nem szükséges IC pótjegyet fizetni, tehát mindegy, hogy melyikkel megy el, egyik sem áll meg Budapestig, és akkor már inkább az IC-vel utazik az ember, mint a gyorssal.
Masiniszta néni battyog a szolgálati kapukon át a vágányokon a kis zöld indító tárcsával. Olyan hosszú a vonat, hogy az átjáró kapun is túlnyúl, ezért inkább felszáll a vonatra és átmegy rajta, mintsem megkerülje. Tehát el is tűnik a vonat mögött. Az IC sehol. Egyszer csak sípszó hallatszik, s a gyors elindul.
Az 50 hoppon maradt utas csendesen anyázik. Én vagyok legközelebb a masiniszta nénihez, amikor battyog vissza, mondom neki, ha tudtam volna, hogy előbb kiengedik a gyorsot, mint a késő IC-t, akkor elmentem volna vele, egyik sem áll meg Ferihegyig. Aszongya, hogy bemondták, hogy indul. Mondom neki, ja, az IC-t meg 12:33 óta mondja, hogy jön és még mindig sehol. Erre más is odajön, hogy ő munkába megy, siet, most aztán jól kiszúrtak vele. Csak annyit kellett volna mondani a hangosbemondóba, hogy a gyorsot előbb elengedik, vagy ezt a néni is mondhatta volna nekünk, amikor ment elindítani. Ezek pusztán emberi dolgok, nem kerülnek semmibe. A masiniszta néni mondja, hogy nyugodjunk meg, jön az IC is.
Alighogy eltűnik, megszólal a hangosbemondó, hogy az IC mégsem jön, sőt, bizonytalan ideig tovább késik. A peronon lincshangulat tör ki. De közben épp jön egy másik IC, ráadásul a mi peronunkra, az is Pestre tart, de arra viszont kell IC pótjegy.
Kb. 7-8 ember, köztük én is, odamegyünk a kalauzhoz, hogy akkor mi most felszállnánk pótjegy nélkül, de nem ülünk le. Vázoljuk neki, hogy mi történt. Aszongya azt nem lehet, csak 900 Ft-os pótdíj megfizetésével. Mondjuk neki, szó sem lehet róla, akkor intézzék el, hogy felszállhassunk. A kalauz köti az ebet a karóhoz, hogy ő miért intézkedjen, ő nem hagyhatja ott a vonatot.
Jön vissza az indító masiniszta néni is, épp jókor. Többen fogjuk a vonatot, hogy azt bizony nem engedjük elindulni, intézzék el egymás közt, hogy ha már így megszívattak minket, hadd szálljunk fel pótjegy nélkül erre az IC-re. A masiniszta néni is hárít, hogy ő ilyet nem tehet.
Na, amint ezt a tökölést meghallom, azon nyomban veszem le a hátizsákom, hogy én bizony szállok fel a vonatra. A kalauz utánam szól lentről, hogy nem lehet pótjegy nélkül, értsem meg. Mondom, hogy márpedig egy fillért sem fizetek, ilyen helyzetben fizesse ki a pótjegyem árát a MÁV! A kalauz még utánam szól, hogy akkor rendőrt hívat. Mondom neki, egészen nyugodtan, állok elébe, mert nekem igazam van.
Látva az állhatatosságomat, egy fiatal csaj és egy kétgyerekes anyuka is felszáll, felém kommentálva, hogy "úgy látjuk, ez az úr elég harcias, inkább megyünk utána". Összesen öten szállunk így fel, a többi utas ott marad a peronon, nem mer felszállni.
Elindul az IC. Na, gondolom, én nyertem, mert ez Ferihegyig már nem áll meg, ott meg jöhetnek a rendőrök, én már Budapesten vagyok. Ahogy elindulunk, a kalauznak mondjuk, hogy értse meg, elmentünk volna a záhonyi gyorssal, ha kapunk tájékoztatást, hogy azt előbb kiengedik. Aztán elmentünk volna a késő IC-vel is, ha az tényleg jött volna. De ezt a harmadik lehetőséget már nem akartuk kiengedni a kezünkből, a többi ott maradt utast így is megszívatták rendesen.
A kalauz telefonál. Felhívja az Atyaúristent, vázolja neki a helyzetet. Ekkor halljuk, hogy a korábbi IC gázolás miatt késik. Ami azt jelenti, hogy (mivel arrafelé egy vágány van), akik ottmaradtak a peronon, másik vonattal sem tudnak utánunk jönni. Az Atyaúristennek aznap úgy tűnik jó kedve van, bólint, hogy rendben, ne fizessünk pótjegyet.
A kalauz azonnal stílust vált, azt mondja, ha neki a menetirányító (vagy ki) azt mondja, hogy nem kell pótjegy, akkor nem kell, s a peronról a kocsiba tessékel minket, még le is ültet. Megköszönjük, s részéről azzal válunk el, hogy nem volt szükség a részemről a szóváltásra, amikor lám, így is el lehetett intézni. Erre azt válaszolom neki, hogy de a helyemben ő is ideges lett volna. De már csak oldottan beszélgetünk.
Hát ennyi a sztori. Ha késéssel is, de előbb felértem Pestre, mintha ott maradok a peronon és elhiszem, hogy nem lehet felszállni, és kész! Igenis vannak az életben olyan helyzetek, amikor ha érvényesíted az érdekedet, előnyre tehetsz szert másokkal szemben, akik ezt nem gyakorolják. Főleg, ha eléggé hiszel az igazadban! :)
A ceglédi vasútállomáson kiállított gőzmozdony
Forrás: http://farm3.static.flickr.com
Állok a ceglédi vasútállomáson. Ceglédről azt kell tudni, hogy innen ágazik el a szegedi és a debreceni fővonal, így itt minden vonat megáll, sőt, egy sor vonat máshol nem is áll meg Budapestig. Azt is kell tudni, hogy olyan sűrűn járnak errefelé a vonatok, hogy sosem tervezem az utat, mert bármikor megyek is ki a vasútállomásra, előbb-utóbb jön egy vonat, de inkább előbb, mint utóbb. Ráadásul több IC-re pótjegy nélkül (sima menetjeggyel) is fel lehet szállni.
Érkezésemkor látom a táblán, hogy késik 25 percet a legközelebbi vonat (épp IC), amelynek már el is kellett volna mennie. A 25 perccel számolva 12:38 jön ki, amikor viszont indul egy következő vonat, mely Záhonyból jön és csak sima gyors. Egyik sem áll meg Budapestig, de mivel egyszer már jártam így, ezért tudom, hogy ilyen esetben az IC-t előbb kiengedik, akkor is, ha az már késik, a gyorsvonat meg nem késne, ha azt előbb kiengednék.
12:38-ra érkezik is a vonat, de az mégsem az IC, hanem a záhonyi gyors, hiába mondogatja folyamatosan a hangosbemondó már 12:33 óta, hogy az IC is jön. A gyorsot egy peronnal odébb engedik be, még véletlenül sem az IC-vel azonos peronra, hogy csak az aluljárón lehessen átmenni. Körülbelül 50 ember vár velem együtt az IC-re, mert ezen épp nem szükséges IC pótjegyet fizetni, tehát mindegy, hogy melyikkel megy el, egyik sem áll meg Budapestig, és akkor már inkább az IC-vel utazik az ember, mint a gyorssal.
Masiniszta néni battyog a szolgálati kapukon át a vágányokon a kis zöld indító tárcsával. Olyan hosszú a vonat, hogy az átjáró kapun is túlnyúl, ezért inkább felszáll a vonatra és átmegy rajta, mintsem megkerülje. Tehát el is tűnik a vonat mögött. Az IC sehol. Egyszer csak sípszó hallatszik, s a gyors elindul.
Az 50 hoppon maradt utas csendesen anyázik. Én vagyok legközelebb a masiniszta nénihez, amikor battyog vissza, mondom neki, ha tudtam volna, hogy előbb kiengedik a gyorsot, mint a késő IC-t, akkor elmentem volna vele, egyik sem áll meg Ferihegyig. Aszongya, hogy bemondták, hogy indul. Mondom neki, ja, az IC-t meg 12:33 óta mondja, hogy jön és még mindig sehol. Erre más is odajön, hogy ő munkába megy, siet, most aztán jól kiszúrtak vele. Csak annyit kellett volna mondani a hangosbemondóba, hogy a gyorsot előbb elengedik, vagy ezt a néni is mondhatta volna nekünk, amikor ment elindítani. Ezek pusztán emberi dolgok, nem kerülnek semmibe. A masiniszta néni mondja, hogy nyugodjunk meg, jön az IC is.
Alighogy eltűnik, megszólal a hangosbemondó, hogy az IC mégsem jön, sőt, bizonytalan ideig tovább késik. A peronon lincshangulat tör ki. De közben épp jön egy másik IC, ráadásul a mi peronunkra, az is Pestre tart, de arra viszont kell IC pótjegy.
Kb. 7-8 ember, köztük én is, odamegyünk a kalauzhoz, hogy akkor mi most felszállnánk pótjegy nélkül, de nem ülünk le. Vázoljuk neki, hogy mi történt. Aszongya azt nem lehet, csak 900 Ft-os pótdíj megfizetésével. Mondjuk neki, szó sem lehet róla, akkor intézzék el, hogy felszállhassunk. A kalauz köti az ebet a karóhoz, hogy ő miért intézkedjen, ő nem hagyhatja ott a vonatot.
Jön vissza az indító masiniszta néni is, épp jókor. Többen fogjuk a vonatot, hogy azt bizony nem engedjük elindulni, intézzék el egymás közt, hogy ha már így megszívattak minket, hadd szálljunk fel pótjegy nélkül erre az IC-re. A masiniszta néni is hárít, hogy ő ilyet nem tehet.
Na, amint ezt a tökölést meghallom, azon nyomban veszem le a hátizsákom, hogy én bizony szállok fel a vonatra. A kalauz utánam szól lentről, hogy nem lehet pótjegy nélkül, értsem meg. Mondom, hogy márpedig egy fillért sem fizetek, ilyen helyzetben fizesse ki a pótjegyem árát a MÁV! A kalauz még utánam szól, hogy akkor rendőrt hívat. Mondom neki, egészen nyugodtan, állok elébe, mert nekem igazam van.
Látva az állhatatosságomat, egy fiatal csaj és egy kétgyerekes anyuka is felszáll, felém kommentálva, hogy "úgy látjuk, ez az úr elég harcias, inkább megyünk utána". Összesen öten szállunk így fel, a többi utas ott marad a peronon, nem mer felszállni.
Elindul az IC. Na, gondolom, én nyertem, mert ez Ferihegyig már nem áll meg, ott meg jöhetnek a rendőrök, én már Budapesten vagyok. Ahogy elindulunk, a kalauznak mondjuk, hogy értse meg, elmentünk volna a záhonyi gyorssal, ha kapunk tájékoztatást, hogy azt előbb kiengedik. Aztán elmentünk volna a késő IC-vel is, ha az tényleg jött volna. De ezt a harmadik lehetőséget már nem akartuk kiengedni a kezünkből, a többi ott maradt utast így is megszívatták rendesen.
A kalauz telefonál. Felhívja az Atyaúristent, vázolja neki a helyzetet. Ekkor halljuk, hogy a korábbi IC gázolás miatt késik. Ami azt jelenti, hogy (mivel arrafelé egy vágány van), akik ottmaradtak a peronon, másik vonattal sem tudnak utánunk jönni. Az Atyaúristennek aznap úgy tűnik jó kedve van, bólint, hogy rendben, ne fizessünk pótjegyet.
A kalauz azonnal stílust vált, azt mondja, ha neki a menetirányító (vagy ki) azt mondja, hogy nem kell pótjegy, akkor nem kell, s a peronról a kocsiba tessékel minket, még le is ültet. Megköszönjük, s részéről azzal válunk el, hogy nem volt szükség a részemről a szóváltásra, amikor lám, így is el lehetett intézni. Erre azt válaszolom neki, hogy de a helyemben ő is ideges lett volna. De már csak oldottan beszélgetünk.
Hát ennyi a sztori. Ha késéssel is, de előbb felértem Pestre, mintha ott maradok a peronon és elhiszem, hogy nem lehet felszállni, és kész! Igenis vannak az életben olyan helyzetek, amikor ha érvényesíted az érdekedet, előnyre tehetsz szert másokkal szemben, akik ezt nem gyakorolják. Főleg, ha eléggé hiszel az igazadban! :)
A ceglédi vasútállomáson kiállított gőzmozdonyForrás: http://farm3.static.flickr.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése