Ha bátor vagy, sikeresebb lehetsz!

Elmesélek egy sztorit arról, hogy miért érdemes néha bátrabbnak lenni.

Állok a ceglédi vasútállomáson. Ceglédről azt kell tudni, hogy innen ágazik el a szegedi és a debreceni fővonal, így itt minden vonat megáll, sőt, egy sor vonat máshol nem is áll meg Budapestig. Azt is kell tudni, hogy olyan sűrűn járnak errefelé a vonatok, hogy sosem tervezem az utat, mert bármikor megyek is ki a vasútállomásra, előbb-utóbb jön egy vonat, de inkább előbb, mint utóbb. Ráadásul több IC-re pótjegy nélkül (sima menetjeggyel) is fel lehet szállni.

Érkezésemkor látom a táblán, hogy késik 25 percet a legközelebbi vonat (épp IC), amelynek már el is kellett volna mennie. A 25 perccel számolva 12:38 jön ki, amikor viszont indul egy következő vonat, mely Záhonyból jön és csak sima gyors. Egyik sem áll meg Budapestig, de mivel egyszer már jártam így, ezért tudom, hogy ilyen esetben az IC-t előbb kiengedik, akkor is, ha az már késik, a gyorsvonat meg nem késne, ha azt előbb kiengednék.

12:38-ra érkezik is a vonat, de az mégsem az IC, hanem a záhonyi gyors, hiába mondogatja folyamatosan a hangosbemondó már 12:33 óta, hogy az IC is jön. A gyorsot egy peronnal odébb engedik be, még véletlenül sem az IC-vel azonos peronra, hogy csak az aluljárón lehessen átmenni. Körülbelül 50 ember vár velem együtt az IC-re, mert ezen épp nem szükséges IC pótjegyet fizetni, tehát mindegy, hogy melyikkel megy el, egyik sem áll meg Budapestig, és akkor már inkább az IC-vel utazik az ember, mint a gyorssal.

Masiniszta néni battyog a szolgálati kapukon át a vágányokon a kis zöld indító tárcsával. Olyan hosszú a vonat, hogy az átjáró kapun is túlnyúl, ezért inkább felszáll a vonatra és átmegy rajta, mintsem megkerülje. Tehát el is tűnik a vonat mögött. Az IC sehol. Egyszer csak sípszó hallatszik, s a gyors elindul.

Az 50 hoppon maradt utas csendesen anyázik. Én vagyok legközelebb a masiniszta nénihez, amikor battyog vissza, mondom neki, ha tudtam volna, hogy előbb kiengedik a gyorsot, mint a késő IC-t, akkor elmentem volna vele, egyik sem áll meg Ferihegyig. Aszongya, hogy bemondták, hogy indul. Mondom neki, ja, az IC-t meg 12:33 óta mondja, hogy jön és még mindig sehol. Erre más is odajön, hogy ő munkába megy, siet, most aztán jól kiszúrtak vele. Csak annyit kellett volna mondani a hangosbemondóba, hogy a gyorsot előbb elengedik, vagy ezt a néni is mondhatta volna nekünk, amikor ment elindítani. Ezek pusztán emberi dolgok, nem kerülnek semmibe. A masiniszta néni mondja, hogy nyugodjunk meg, jön az IC is.

Alighogy eltűnik, megszólal a hangosbemondó, hogy az IC mégsem jön, sőt, bizonytalan ideig tovább késik. A peronon lincshangulat tör ki. De közben épp jön egy másik IC, ráadásul a mi peronunkra, az is Pestre tart, de arra viszont kell IC pótjegy.

Kb. 7-8 ember, köztük én is, odamegyünk a kalauzhoz, hogy akkor mi most felszállnánk pótjegy nélkül, de nem ülünk le. Vázoljuk neki, hogy mi történt. Aszongya azt nem lehet, csak 900 Ft-os pótdíj megfizetésével. Mondjuk neki, szó sem lehet róla, akkor intézzék el, hogy felszállhassunk. A kalauz köti az ebet a karóhoz, hogy ő miért intézkedjen, ő nem hagyhatja ott a vonatot.

Jön vissza az indító masiniszta néni is, épp jókor. Többen fogjuk a vonatot, hogy azt bizony nem engedjük elindulni, intézzék el egymás közt, hogy ha már így megszívattak minket, hadd szálljunk fel pótjegy nélkül erre az IC-re. A masiniszta néni is hárít, hogy ő ilyet nem tehet.

Na, amint ezt a tökölést meghallom, azon nyomban veszem le a hátizsákom, hogy én bizony szállok fel a vonatra. A kalauz utánam szól lentről, hogy nem lehet pótjegy nélkül, értsem meg. Mondom, hogy márpedig egy fillért sem fizetek, ilyen helyzetben fizesse ki a pótjegyem árát a MÁV! A kalauz még utánam szól, hogy akkor rendőrt hívat. Mondom neki, egészen nyugodtan, állok elébe, mert nekem igazam van.

Látva az állhatatosságomat, egy fiatal csaj és egy kétgyerekes anyuka is felszáll, felém kommentálva, hogy "úgy látjuk, ez az úr elég harcias, inkább megyünk utána". Összesen öten szállunk így fel, a többi utas ott marad a peronon, nem mer felszállni.

Elindul az IC. Na, gondolom, én nyertem, mert ez Ferihegyig már nem áll meg, ott meg jöhetnek a rendőrök, én már Budapesten vagyok. Ahogy elindulunk, a kalauznak mondjuk, hogy értse meg, elmentünk volna a záhonyi gyorssal, ha kapunk tájékoztatást, hogy azt előbb kiengedik. Aztán elmentünk volna a késő IC-vel is, ha az tényleg jött volna. De ezt a harmadik lehetőséget már nem akartuk kiengedni a kezünkből, a többi ott maradt utast így is megszívatták rendesen.

A kalauz telefonál. Felhívja az Atyaúristent, vázolja neki a helyzetet. Ekkor halljuk, hogy a korábbi IC gázolás miatt késik. Ami azt jelenti, hogy (mivel arrafelé egy vágány van), akik ottmaradtak a peronon, másik vonattal sem tudnak utánunk jönni. Az Atyaúristennek aznap úgy tűnik jó kedve van, bólint, hogy rendben, ne fizessünk pótjegyet.

A kalauz azonnal stílust vált, azt mondja, ha neki a menetirányító (vagy ki) azt mondja, hogy nem kell pótjegy, akkor nem kell, s a peronról a kocsiba tessékel minket, még le is ültet. Megköszönjük, s részéről azzal válunk el, hogy nem volt szükség a részemről a szóváltásra, amikor lám, így is el lehetett intézni. Erre azt válaszolom neki, hogy de a helyemben ő is ideges lett volna. De már csak oldottan beszélgetünk.

Hát ennyi a sztori. Ha késéssel is, de előbb felértem Pestre, mintha ott maradok a peronon és elhiszem, hogy nem lehet felszállni, és kész! Igenis vannak az életben olyan helyzetek, amikor ha érvényesíted az érdekedet, előnyre tehetsz szert másokkal szemben, akik ezt nem gyakorolják. Főleg, ha eléggé hiszel az igazadban! :)

              A ceglédi vasútállomáson kiállított gőzmozdony
                    Forrás: http://farm3.static.flickr.com

Megszűnt a Danubius és a Sláger Rádió

Tegnap megszűnt a Danubius és a Sláger Rádió. Nem hiszem, hogy itt mindenki tőlem tudná meg a hírt, de nem is ezért írok róla. Hanem mert kötődtem hozzájuk.

A Danubius Rádió annak tájékán kezdett "nagy" és országosan ismert lenni, amikor én a Magyar Rádióhoz kerültem hangtechnikusként. Vagyis 1987-ben. Addigra teljesen egyértelműen kitapintható volt a magyar lakosságban egy könnyűzenei rádió iránti vágy. A Petőfi Rádió Tánczenei koktéljai, Csak fiataloknak és Fiataloknak c. műsorai, vagy Kettőtől ötig kívánságműsorai még elvileg sem voltak képesek betölteni azt az űrt, amit egy ilyen rádió hiánya okozott.

A Danubiusról csak a hülye gondolhatta, hogy nem lesz sikeres. A Magyar Rádió egyik legnagyobb vállalkozása volt, hiszen a teljes adás élő volt, ami sokáig szokatlan volt a Rádió falai között, noha - mint tudjuk - a rádiózás hajnalán minden műsor élő volt.

A Danubius Rádió egy világ volt a világban. Emlékszem, amikor felmentem néha a stúdióba, az ember megérezte azt a feelinget, hogy az akkori EGYETLEN ilyen rádió stúdiójában van, ergo ott van a tűznél, ahonnan elkészül és kiindul az a műsor, melyet gyakorlatilag - más zenei rádió választhatósága híján - egyszerűen mindenki hallgat az országban. Még akkor is, ha nyáron német nyelvű. A kezdeti stáb - mivel német nyelvű műsort sugárzott - a Magyar Rádió német nyelvű külföldi adásainak szerkesztőségéből alakult. Máig emlékszem például Fikár Lászlóra, akit személyesen is ismertem, de onnan indult Bochkor Gábor is, akinek a lendületes német nyelvű műsorvezetésére már akkor is felfigyeltem ("am Mikrofon ist ihr Gabor Bochkor"). Ott volt Kálmán Zsuzsa is, akinek a hangja nekem sosem tetszett, de máig emlékszem a magyar nyelv varázsait bemutató német nyelvű műsoraira, melyben ismétlődött a később szállóigévé vált "tipisch ungarisch". Külön bejött nekem Bánky Csaba, akit szintén személyesen ismertem, s aki szintén a német nyelvű műsorban szerepelt. Pont katona voltam emlékszem, amikor egyszer épp Csaba vezette a műsort, s az egész laktanya visszhangzott a hangjától, hiszen minden hálóban a Danubius szólt, s a jó idő miatt nyitva voltak az ablakok Jó érzés volt tudni, hogy Csabával személyesen ismerjük egymást. (Fontos megérteni, hogy az a feeling, mikor EGYETLEN ilyen rádió van az országban, s nincs zenei tévé, nincs MP3, nincs internet, a külföldi lemezek beszerezhetetlenek és drágák, az teljesen más, mint manapság és az az idő bizony soha nem fog már visszajönni...)

Aztán 1988-tól nem állt le az adás a nyár végén, hanem magyarul folytatódott, szinte mámor volt hallgatni egy ilyen rádiót magyar nyelven. A rádiónak nagy hamar önálló arculata lett, nekem speciel igencsak bejöttek például Boros Lajos szombat esti műsorai, akit a seregben hallgattunk egy olyan rádión, amelyen egyébként egész nap a Danubius Rádió szólt. Csak hajnalban húzta ki az ágyhoz legközelebb alvó bakatársam, mert 1 kHz-es mérőjellel kezdték az adást.

Otthon ennek nyomására felszereltem egy URH-s zsebrádiót (a nyolcvanas években ez kifejezetten ritkaság volt, így egy rádióroncsba kellett életet lehelnem), melyen egész nap a Danubius szólt.

De nekem egyre kevésbé tetszett a Danubius, inkább a kezdeti német spontán műsorok jöttek be a legjobban. Rengeteg volt a rádióban a beszéd, sőt még külön beszélgetős műsorok is voltak, mintha a rádió valami társadalmi felelősséget érzett volna ez iránt, mikor arra ott volt három másik országos közszolgálati rádió. Nem értem, miért a zene elől kellett elvenni erre a műsoridőt.

Aztán emlékeim szerint 1991-ben elindult a Radio Bridge, mely Budapesten az azóta megszűnt VOA Europe zenei (+ideológiai) műsorát közvetítette, de annyira profi lebonyolításban, amely túltett a Danubiuson. Azóta is azt a műsorstruktúrát szeretem a legjobban, és azt, amikor a zenére csak addig beszélnek rá, amíg az ének el nem indul a dalban. Később ezt valamennyi magyar kereskedelmi rádió is igyekezett átvenni, több-kevesebb sikerrel. (A VOA-nál ez kötelező volt!)

A Danubius fejlődését, átalakulását később már nem követtem nyomon.

1997-ben elindult a Sláger Rádió, melyhez szintén van személyes kötődésem, hiszen Micskó Attila barátom dolgozott ott zenei igazgatóként, akit még a Radio Bridge időszakából ismertem meg. A Sláger persze már nagyüzem volt, nem tett lehetővé egyénieskedéseket, mindenkinek be kellett állnia a sorba. Egyszer vagy kétszer voltam is a stúdióban Attila barátom jóvoltából. Na meg a telefonok! A Sláger - hogy megismertesse magát - iszonyú pénznyereményeket osztogatott a hallgatóknak, amitől szó szerint meghaltak a telefonvonalak. Akkora forgalmat generáltak, hogy komplett irányokat terheltek túl a hallgatók, így az akkori Matávnak meg kellett oldania, hogy egy bizonyos mennyiségnél több forgalmat ki sem engedett a Sláger Rádió felé a helyi központokból.

Aztán a Slágertől is elfordultam, mert meguntam a tucatzenét. De elismerem, hogy népszerűek voltak, az egyik legnépszerűbb magyar rádióadó volt. Ha bárki azt újra fel akarja építeni, nagy fába vágja a fejszéjét. Sosem hallgattam, de ha épp mégis, akkor én szerettem a Bumerángot a Slágeren, ahogy előtte a Cappuccinót is a Danubiuson, sőt, a kilencvenes évek Szombat esti extázisát is, mely szerintem az egyik legjobb rádióműsor volt, s kár, hogy tudatosan kivégezték.

Hát most mindkét adó elhallgatott, nevesincs újak jöttek a helyükbe, akik csak azért, mert elnyerték a jogot a sugárzásra, összekapkodtak valamit másfél hónap alatt és folytatnak valami egészen mást. Én nem hiszek bennük. Noha valahol egyetértek Hajós Andrással, aki azt nyilatkozta, hogy ez a két országos kereskedelmi rádió rendkívül sokat rontott az ország zenei ízlésén (gondolom azzal, hogy csak azt lehetett hallgatni, amit ők adtak és ők csak a tucatzenét adták), mégis úgy gondolom, sok tekintetben két professzionális rádióállomás szűnt meg.

Heal Edinával, a Sláger Rádió vezérigazgatójával volt szerencsém februárban találkozni egy bankkártya konferencián, ahol a Sláger hitelkártya kapcsán faggattam egy kerekasztal beszélgetésben. Szimpatikus hölgyként ismertem meg, szurkolok neki és a csapatának, hogy újra tudják építeni azt, amit egyszer értékként már létrehoztak, de a Danubius feltámadásában egyáltalán nem hiszek.

A Danubius Rádió, vagyis az első magyar kereskedelmi-zenei rádió élete 1986. júliusától 2009. november 18-ig tartott.

Béke poraira!

Defekt

Imádom az esti vonatokat, főleg a gyorsot, ahogy határozottan kihúz az utolsó budapesti állomásról, Ferihegyről, s utána már csak Cegléden áll meg.

Addig pedig tömény 34 perc élvezetes száguldást kapok, ahogy fékezés nélkül, szikrát hányva átsuhan az alvó mezőkön, át a néptelen peronú állomásokon, s vele a távolban lassan elhagy városokat, pislákoló tanyákat. Az esti hűsítő levegő az arcomba tódul a nyitott ablakon át, élvezem, ahogy beszippantom az akácerdők finom illatát.

Feltöltődve érkezem meg Ceglédre. Az ilyenekért végre újra érdemes élni - villan át az agyamon, mosolyogva ülök be az autóba, megsimogatom a kormányt, indítok, majd - hogy ne zavarjam a lakótelep nyitott ablakai mögött alvókat -, gyorsan kihajtok a parkolóból, hogy a kalandok folytatódhassanak...

DÖNG... DÖNG.... DÖNG.....

MI A FRANC EZ???

De sajnos már sejtem... kiszállok megnézni, hát igen, az első kerék lapos, megadta magát! Már többen is szóltak, hogy púpos a felnije, baj lesz... de reménykedtem, hogy a szerelőig kibírja. Hát úgy látszik, a nagy meleg megadta a kegyelemdöfést.

A romantikának egyből vége. Még a vonatból is érezhetően vasútszagú büdös akácerdők és a távolban pislákoló romos-béna tanyák elhúzhatnak a náthásba! Most mi a franc lesz? Hogy jutok innen haza? A múltkor lemerült az akksi, akkor éjjel háromkor feltöltöttem a vasútállomás forgalmi irodájában három tábla Boci csokiért (mert hála istennek, a töltő legalább velem volt, meg villáskulcs), de egy lapos kerékkel most mi a jóistent csináljak?

Na, eszembe jut, hogy ... PÓTKERÉK!!! Nosza, fellelkesülve nyitom ki hátul, még az emelő is ott van . Emelem a kocsit, szedem le a csavart a kerékről, de ... a kerékkulcs nem jó! Nagyobb, elforog rajta!

Sebaj, van villáskulcs! Ráteszem, de meg sem mozdul.

Megrúgom. Eltörik (!!!).

Médincsájn.

Hogy az a....!!!

Leengedem az autót, bepakolok mindent, irány a legközelebbi benzinkút. Bemegyek. Mivel az izzadt homlokom törölgetése miatt nem csak a kezem, de már az arcom is tiszta szutyok az olajtól, rámnézve először azt hiszik, kútrablás lesz. Aztán megnyugodnak, amikor kezet megyek mosni. Szappan persze nincs. Megmosakszom elviselhető mértékűre (=elkenem az olajat az eddig érintetlen fehér arcbőr-részeken is, ezáltal az arcszínem újra homogénné válik). A kútkezelő egy büdös hangot sem szól, mikor ecsetelem, hogy nincs szappan a mosdóban.

Megveszem a kerékkulcsot, vissza az autóhoz. Újra emelő ki, zseblámpa merülőben, más fény alig. Holdfény rulez! Az előző emelés nyoma látszik a betonban, annyira puha még a nagy meleg miatt. Az emelő most még jobban belesüllyed a betonba. Akkor emeld így, b... meg, évekig pihentél! A kerékkulcsot rugdosva a csavarok végül megadják magukat, hangos nyekkenéssel megindulnak. A Golfon - mióta megvan - még sosem cseréltem kereket, s előtte is vagy húsz éve...

Egy nyitott ablakon veszekedés hallatszik. Női hang: "nem érted, hogy mínuszban vagyunk? Miért nem tudsz elmenni a saroképítkezésekre megkérdezni, hogy van-e munka? Holnap felhívom mind a négy telefonszámot!" - az éjszakába hasító ordító női hangot egy ajtócsapódás fojtja el. Újra kuss lesz. Cegléd tovább álmodik.

Kicserélem a pótkereket. Mi a franc ez? Most látom, hogy sokkal kisebb, vékonyabb a pótkerék, s rá van írva sárga matricával idegen nyelven valami. Nem értem a szöveget, de azt látom, hogy... max. 80 km/h.

Na, klassz. Ezzel fogok feldöcögni majd vissza Bupéra!

Beszerelem a kereket, meghúzom a csavarokat, engedem le az autót és akkor látom: .... LAPOS A PÓTKERÉK!!! Ja persze, évekig nem használta a kutya sem.

Persze most leszerelhetném, visszatehetném a régit, elvihetném a kútra, felfújhatnám, majd visszahozhatnám, újra csere... Éjjel két óra van, na neeee...

Egy futó ember segítségével inkább elindulok a kút felé a kocsival. Az éjszakai erőltetett városnézés nem tölt el túl nagy örömmel, a távoli pislákoló tanyák örökre megszűnt romantikája helyett a kátyúkat figyelem, nehogy belefusson a pótkerék.

Végül megérkezem a kúthoz. Ahogy ráteszem a kompresszort, az autó szinte megugrik a levegő hatására hirtelen emelkedő gumitól. Egy pillanatig azt hiszem, repülőgéppé változott és elszáll a nyári menetrend szerint, de aztán mégis megáll.

Újabb izzadtságcseppeket törlök le a homlokomról, úgy tűnik, megúszta a gumi idáig. Egy kis várakozás után ellenőrzöm a nyomást, hogy nem ereszt-e, de hála istennek tartja.

Na akkor irány haza!

Már húsz perce haladok lassan, de biztosan hazafelé. Éjjel fél három van, hétköznap, semmilyen forgalom nincs. Sem engem előzve, sem szembe nem jöttek az elmúlt 20 percben, mióta Ceglédről elindultam. Tökéletes éjszakai nyugalom. Az enyém az egész út.

Kitalálom (szoktam ilyen "versengéseket" csinálni, hogy izgalmassá tegyem a monoton vezetést!), hogy ha mondjuk a következő faluig nem jön szembe autó, akkor most már tényleg megveszem magamnak "A rokokó és a barokk művészeti stílusok közös jegyei a XVIII. századi francia és német polgárság építészetében és képzőművészetében" című DVD-t, amire már gyerekkorom óta vágyom! Na de most már tényleg! Ha nem jönnek szembe, akkor Homa Péter, holnap igazítsd meg a zakódat, majd lépj be abba a bizonyos üzletbe és diszkréten, de határozottan mondd azt az eladónak, hogy a rokokósbarokk DVD-t kéred! És akkor megszerzed végre, este már nézheted is!

Már majdnem a falunál vagyok, az utolsó buszmegállónyi távolságot kell csak elérnem. Már látszanak a falu fényei. Na, rokokósbarokk, most megvagy végre! Most aztán nincs menekvés!

Mosolygok.

Ekkor.... FÁJDALOMKÉNT HASÍT BELÉM A FALUBÓL KIFELÉ INDULÓ AUTÓ SZEMBEJÖVŐ FÉNYE!!! A FRANCBA, kanyarodj már el!!! KANYARODJ EL, NEM HALLOD??? Akkor még érvényes lesz a verseny - módosítom önkényesen a játékszabályt (ilyet is szoktam).

De nem. Az autó határozottan haladva elsuhan mellettem Cegléd felé...

Elvesztem.

Megint gazdagabb leszek a rokokósbarokk DVD árával...

A fenébe is!

CSOKIT!
SOKAT!
MOST!

Anyák napja - ma van!

Ma van Anyák napja.

Sok boldogságot az összes édesanyának, de legelső sorban is az enyémnek! :)

Hát itt tartunk...!

Idetotyog... követelőzik... belehallgat... örvend... aztán továbbmegy újabb kalandokra...
A gyerek a legnagyszerűbb találmány! :) A képen ezt hallgatjuk éppen:

Húsvét: IGEN, locsolkodás: HÁÁÁT...

Ti hogy vagytok ezzel a húsvét hétfői locsolkodással? Én ezt már a nyolcvanas években is túlhaladott, megjátszott dolognak gondoltam.

Egyrészt marha kínos volt százszor elmondani adott esetben meglett korú asszonyoknak is, akik ránézésre kizárólag gyermeknemzés céljából közösültek, hogy "Fel a szoknyát, le a bugyit, hadd locsoljam meg a punit!".

Aztán azt sem értettem, hogy miért én kapok érte hímes tojást, amikor én vagyok a hím és tojásom is van! Ezt olyannyira nem értettem, hogy minden locsolkodás előtt önbizalomerősítésül ellenőriztem elsődleges nemi jellegem a szobatükörben, amit az év csak ezen egyetlen napján derékmagasságban tökéletesen tisztára vikszoltam, hogy a látványban biztos lehessek.

Aztán marhára nem vágtam azt sem, hogy hogy a francba tojhat egy nyúl csak ezen az egy napon tojást, amivel ráadásul egyes nőcik hajlandóak voltak órákat bíbelődni, gondoljunk csak a kifúrt tojásra, vagy hogy a francba hívták, amikor csak a tojáshéj maradt és még azt is képesek voltak kifesteni! Mondjuk ezt csodáltam, bár mire hazaértem, ezek törtek össze először. :(

Ráadásul még a pénzt is én kaptam! Na azt már végképp nem értettem, mert akkor még bankkártyám sem volt, a megtakarítást meg gyakran kevertem a nagytakarítással, főleg, ha kibúvót kellett keresni bármelyik alól!

Szerintem pont a hölgyeknek járt volna a pénz azért a mérhetetlen szenvedésért, amit a pasiktól kaptak! Hiába mosták a hajukat aznap többször is, húsvét kedden még mindig baromira büdösek voltak a sok összekeveredett pacsulitól. Ilyenkor szerettem volna pasik között ülni a suliban, de nem engedték hogy átüljek, hiába hivatkoztam arra, hogy húsz év múlva a nemek elkülönüléséből fogom írni a diplomamunkám, mert ezt Darwin egyszerűen kifelejtette és (fájdalom!) épp rajtam a sor, hogy az emberiség mégiscsak gazdagodhasson ezzel a tudással!

Na és akkor a vidéki vödörhidegvizeslocsolósdi meg végképp kiverte nálam a biztosítékot, mert abban semmi humánum nem volt, ráadásul korán kellett kelni, mert vidéken mindig korán kelnek alapból is. Sose értettem, miért kell például egy disznóöléshez hajnali négykor kelni, hát hadd aludjon még egy jót utoljára az a szegény disznó is, nem?

Félreértés ne essék: a húsvétot én is szeretem, de a locsolkodás... hát az nem az én világom! Ezért drága hölgyismerőseimtől ezúton is elnézést kérek! Ha valaki azt gondolja, hogy tényleg ezen múlik, hogy kiszárad-e, az egyszerűen locsolja meg magát! Sőt, felőlem a pasik is meglocsolhatják magukat, ha hisznek benne, csak engem hagyjanak ki belőle! :)

Ezek után... mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! :)

Szevasz tavasz! :)

Huh, emberek, ma egy 1986-os melegrekord dőlt meg Bupén. Mintha nyár lenne... olyan jó!
Íme egy gyönyörű kép, kitettem az asztalomra is, most ez mutatja a hangulatom leginkább.
Solt környékén fotózta Gál Zoltán.

Gazdasági válság - miniben

Felszállok a villamosra, mígnem hamarosan épp velem szemben leül egy ismerős. Szevasz, szevasz - üdvözöljük egymást. Hazáig mész? - kérdezem.
- Hát... már nem ott lakom, odébb vettem egy lakást. Felvettem rá hitelt, amiből megvettem. Utána egy másik lakásra felvettem egy másik hitelt, hogy azt befektetve törlesszem ezt. Igen ám, de közben jött a válság, a részvények értéke a felére csökkent.
Egyszer csak kapom az értesítést, hogy a bt.-m, melyben beltag vagyok, de nem én intézem a napi ügyeket, jelentős köztartozással rendelkezik, mert nem fizették a járulékokat. Így hát kénytelen voltam felbontani a részvénybefektetésemet, hogy a köztartozást kifizethessem. Ezzel elúszott az a remény, hogy a részvények később emelkedni kezdenek, és ezzel a régi értékét visszanyeri, hiszen a kivételével realizáltam a veszteséget. Közben vásároltam egy autót is hitelből.
- Ezek devizahitelek?
- Igen, mind.
- Akkor nincs több kérdésem - vetem oda inkább lemondóan, mind élcelődve. Mégis hangosan, több másodpercre felnevet, majd mondja, hogy a törlesztőrészletek mára már közel 50%-kal emelkedtek. Úgyhogy most az anyja egészíti ki a pénzét, mert amit keres, az nem lenne elég ezek fedezésére.
- Látom, nem vagy nagyon elkeseredve - mondom neki.
- Hát nem mondom, hogy belül very happy vagyok, de nem zavar különösebben. Ám épp most vágok bele egy tutti konstrukcióba, melyben összességében néhány százalékos kamatra kapok hitelt. Nyolcmillió hamarosan a zsebemben lesz. Nem érdekel téged? Eljöhetnél, meghallgathatnád!

Hmmm... most mondjam a szemedbe, hogy mindaz, amit eddig elmondtál a saját pénzkezelésedről, az a lehető legrosszabb ajánlólevél ahhoz, hogy én bármilyen pénzügyi konstrukcióban kövesselek...?

Ismét közel tíz kilós súlycsökkenés a 90 napos diéta eredménye

Tegnap reggel véget ért a 90 napos diéta. Most nem sikerült azt a súlyt elérnem, amit tavaly, de nem is onnan indultam, mint tavaly, hanem magasabbról. Íme a grafikon:

Emberek! Ma van a Bolondok napja! :)

Ebből az alkalomból kivételesen álljon itt az iwiwen már nagy sikert aratott "Lego haj 2.0" prototípusa. Ki kér belőle?

Gyorstalpaló digitális tévézésből és rádiózásból - már ne végy tévét ennek elolvasása nélkül!!!

Talán sokan hallották, hogy hamarosan átállunk a digitális tévézésre (DVB-T, MPEG-4), de szerintem baromira nem foglalkozik vele senki. Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy ez már jelenleg is elérhető, sőt két év múlva, 2011. júliustól már csak digitális földi tévésugárzás lesz, így a jelenlegi készülékeik, - illetve a most vásárolt digitális DVB-T, MPEG-2 tévékészülékeik is akár - alkalmatlanok lesznek ezek nézésére egy külön pénzért megvásárolható kiegészítő berendezés (az ún. set-top-box) nélkül. A legolcsóbb ilyen berendezés most 29.900 Ft, akciós áron!

De a digitális tévé mellett öt és fél év múlva (2015. január 1-től) kizárólagos jelleggel digitális URH rádió műsorszórás is lesz (DMB és DAB+, ez utóbbi kísérleti jelleggel már most is van Magyarországon, a legolcsóbb készülék most 35.000 forint, de vigyázni kell, csak DAB+ jó, sima DAB nem!), egy másik szabvánnyal (DRM) pedig digitális középhullámú és rövidhullámú rádió is megvalósul (ezzel még csak kísérletek folynak Magyarországon, készülékárusítást nem találtam).

És akkor ezek még csak a földfelszíni sugárzások, de lesz (van) külön digitális tévészabvány a kábeltévére (DVB-C), műholdas tévére (DVB-S) és a mobiltelefonos tévére is (DVB-H), melyek között szintén el kell tudni majd igazodni!

A magyar interneten már van fenn anyag ezekről, de borzasztóan kevés és rosszul összeszedett, kevéssé rendszerezett. Ezért elhatároztam, hogy ha már egy fél napot rászántam ezek tanulmányozására, és úgy-ahogy képbe jöttem digitális tévéből és rádióból, akkor leírom nektek, hogy számotokra ez egy helyen elérhető legyen.

Már ne vegyél semmilyen tévét - és a rádiók közül digitális rádiót sem - anélkül, hogy ezt el ne olvasnád!!!

A leírás a 2009. március 29-i állapotokat tükrözi.

A blogbejegyzés a rádiós blogomon jelent meg, kattints ide az elolvasásához!

Újabb rekord!

Megvan az összes fűtésszámlánk, most visszanéztem. Amikor 2004-ben beköltöztünk, két éven át (2004-2005 és 2005-2006 telén) 25-26 ezer forintos tartományba estek a legdrágább fűtésszámlák. Mind a két évben!

2006-2007 telén volt először emelkedés, akkor 32 ezer forint volt a legmagasabb fűtésszámla.
2007-2008 telén már 42 ezer forint felett volt a legmagasabb.
2008-2009 telén a februári fűtésszámla verte ki eddig a biztosítékot, és még nincs vége a télnek!

Mellékelem a számla lényeget tartalmazó részét, személyes adatok nélkül. A Főtáv persze, mely az ország legdrágább távhőszolgáltató vállalata ezerrel kampányol, például egyből részletfizetést ajánl fel egy külön kis nyomtatványon a számlához mellékelve, meg keretes írással magyarázza hírlevelében, hogy miért is a legdrágább a távhő ott, ahol egységnyi területen a legtöbben élnek, így a legolcsóbbnak kéne lennie... ja és persze nem feledkezik meg arról, hogy közölje: idén átlagosan 20 ezer forinttal csökkenni fog a távfűtés díja. Még jó, hogy nem teszik hozzá, hogy csak még ezt fizessem be... Aztán ha nem jön be, akkor lehet majd a gazdasági válságra fogni, meg az orosz-ukrán gázvitára, meg ki tudja még mire, ami addig jön.

Hát én senkinek nem hiszek! Egy teljesen szokványos lakótelepi lakásban élek, semmi extra nincs. A fűtést nem tudjuk szabályozni, a Főtávval nem tudjuk felbontani a szerződést. Szerintem jövőre 60 ezer forint lesz a legdrágább fűtésszámla, 2011-ben pedig akár 70 ezer forint is.

Nem pesszimista vagyok, hanem az elmúlt évek trendje alapján csak egyszerűen nem hiszek azoknak, akik azt ígérik, olcsóbb lesz a távfűtés! Nagy különbség!

Bár még a futamidő felénél sem járunk, most először fogant meg bennem a gondolat, hogy akár áron alul is, de eladjuk a lakást, hogy ebből a speciális "adóból" elmenekülhessünk... Felfoghatatlan számomra, hogy hogyan lehet egy sima lakótelepi lakás szabályozhatatlan fűtéséért annyit kérni, ami a minimálbérrel összemérhető keresetnek felel meg.

Tudom, hogy már nem a szocializmusban vagyunk, de úgy gondolom, ebben a pénzben jócskán benne van a Főtáv etikátlan haszna, vagyis itt szó sincs semmiféle önköltségről vagy visszafogottságról! Íme, lássátok, 2006 óta hová emelkedett a távfűtés számlánk, amely már akkor is a legnagyobb tétel volt a rezsinkben:

Januári fűtésszámla - kommentár nélkül

Ti azért kommentálhatjátok! A személyesnek számító adatokat kitöröltem. Mint minden kép, kattintásra ez is nagyítható.

Bobka iskolába ment

Izomagy

Na, voltam a fodrászomnál. Arra még csak-csak számítottam, hogy két órát röhögni fog, de arra már nem, hogy a legkisebb közös többszörös elve alapján az összes hajam ugyanolyan rövidre nyírja! Úgyhogy most szinte csont kopasz vagyok, már nincs semmiféle "átfésülés"-re lehetőség. :(

Na de nézzük a dolog jó oldalát: ennyire rövid hajam még sosem volt, 2009 nyár rulez! :)

További származtatott előny, hogy a fésülködést cserébe holnaptól jó időre kivehetem a reggeli toalett-tükör előtti elfoglaltságaim közül. És az így nyert időt mostantól - visszavonásig - tudjátok, mivel töltöm? Juhééé, hát minden nap öt perccel tovább alszom! :)

Tanulság: ti sose vágjátok le a hajatokat saját magatok, ha egyszer nem értetek hozzá! Ez nem lenne helyes! Elég ha elkúrjátok úgy, ahogy én, és a fodrászotok úgyis levágja a többit körülötte! :)

Na megyek aludni, mert reggel indulok a telekre villanyt szerelni a pincébe. Ez már önmagában is elég nevetségesen hangzik, de én extra élményekre számítok! Elvégre - Tom Sawyer után szabadon - nem szerelhetek villanyt bármely szombaton a pincében, főképp ilyen hajjal!
Az összes macska röhögni fog...!

Majdnem kopasz lettem!

Történt, hogy a fodrászom Amerikába ment még tavaly. A hajam viszont elkezdett minden határon túl nőni. Olyan ez, mint a "fogorvosnál nem fáj, na de utána...!" érzés.

Vettem egy nagyon olcsó hajnyíró gépet a Vaterán még tavaly, mert sokáig nem tudtam, mikor jön vissza a fodrászom. Bár azóta már visszajött, de még nem volt időm elmenni hozzá, ezért a múlt pénteken egy buliba készülvén elővettem a hajnyíró gépem, lássuk, mit tud!

Belekezdtem a használatába, de menet közben lemerült, mert csak akkor töltöttem fel, amikor megvettem, és az már hetekkel ezelőtt volt. Mivel belső akkuja van és töltés közben nem használható, ezért nem maradt más választásom ha nem akartam lemondani a bulit, mint hogy bewaxolom a hajam, hogy a le nem vágott rész lesimuljon a levágott mellé.

A buliról kb. fordított trapéz formátumú hajjal tértem haza. Még jó, hogy hazafelé nem jött BKV-ellenőr, mert én a helyében ilyen arcra legalább két párhuzamosan érvényes bérletet fogadtam volna csak el. Plusz egy átszállójegy, a biztonság kedvéért...

Eleinte azért reménykedtem, hogy csak a fürdőszobatükör torzít, de egyrészt sose tette, miért pont szombat hajnalban, másrészt meg tényleg nem torzított, mert odavittem egy gömböt és azt jól mutatta. Úgyhogy beletörődtem, hogy trapéz hajjal jöttem haza...

A helyzet azonban fokozódott: péntek éjszaka még el is aludtam ezt a trapéz hajat, mely így egy szabálytalan deltoiddá vált! A gyerek reggel odajött az ágyhoz, majd menten visszafordult, mert nem ismert fel! Ennél nagyobb kudarc nem is érhetett volna...

Ezért szombat délután nekiálltam befejezni a hajnyírást a feltöltődött hajnyíró géppel. Eleinte szépen ment a dolog, óvatosan, egyre mélyebbre engedtem a kést, megtanultam kitisztítani a hajat a gépből, hogy újra vágjon, stb. Egy óvatlan pillanatban azonban sikerült vízszintesen tartanom a gépet, mely így egy ügyes kopasz csíkot szántott a fejem tetején, mint valami punk frizura.

Na, ezen még a gyerek is felnevetett, de Szilvi még órák múlva is vihogott, ha rám nézett! Természetesen mentsük, ami menthető alapon a megmaradt hajam "átfésülésével" próbáltam megoldani a problémát, de ez legalább annyira szánalmasra sikerült, mint mikor a kopaszodó férfiak lenyalva "átfésülik" a kényes részeket a megmaradt hajukkal.

Mióta ez történt, azóta az utcákon csak éjjel merek közlekedni és éjjel is csak az árnyékos oldalon, méghozzá csuklyában. Emiatt többen halálnak néztek, pedig esküszöm, csak a kaszát vittem!!! Egyszer meg is kergettek, de mint kiderült, nem bántani akartak, hanem csak volt öngyilkosok autogramot kértek volna. A kergetés során azonban nem vettem észre, hogy zsákutcába futok, csak azt, hogy már nem kergetnek. Hát persze, nem voltak hülyék, megvártak a kijáratnál!

Utána emlékezetkiesésem lett. A kórházban tértem magamhoz, ahol mondta a rendőr, hogy azt még érti, hogy a kaszát olyan bénán tartottam futás közben, hogy elvágtam vele négy ruhaszárító kötelet, és egy ablakról lelógó macskafarkat is, de a két légvezeték elszakítása az már vagyon elleni bűncselekmény, mert mind a kettő optikai kábel volt. Én mondtam neki, hogy optikát csak a szemüvegemen érzékeltem, ám ott is rosszul, mert süket vagyok a jobb fülemre az első lövészgyakorlatom óta.

Ezt kár volt mondanom, mert azt hitték, meghülyültem és majdnem bevittek agyműtétre! Szabályosan erősködnöm kellett, hogy akkor inkább már a nőgyógyászatra akarok menni, mert oda serdülőkorom óta vágyom, csak még sosem engedtek be!

A fodrászommal szerda 15-re beszéltünk meg időpontot, de ő egy extravertált olaszos temperamentum, ezért ha meglát, még két óra múlva is röhögni fog, remegő kézzel meg nem lehet hajat nyírni. Így hát kedves barátaim, ez az én karmám... és most beteljesült!!!

(A kiskorú látogatók védelme érdekében most nem mellékelek magamról képet.)

Benne voltam a statisztikában!

Az ember naponta hallja, hogy ennyi meg annyi helyszínre kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az időjárás miatt. Legfeljebb a vállát rándítja, hogy na és...? A mai statisztikában azonban én is benne vagyok!

Történt, hogy a XVI. kerület Párta utcájában igyekeztünk a babaúszásra. Szemerkélt az eső, tehát plusz volt és nem is fáztunk, kifejezetten enyhe idő volt. Ennek megfelelően vezettem is, tehát óvatosan, de nem túl lassan. Amikor azonban befordultunk ebbe a bizonyos Párta utcába, nem lehetett látni, hogy jeges az úttest. Teljesen olyannak tűnt, mint az eddigi úttestek, tehát nedves, vizes. Ez egy kis utca, két autó nehezen fér el egymás mellett, viszont az út bal oldalán padka van a családi házak bejárata előtt, a jobb oldalán pedig betonárok az esővíznek. Alighogy bekanyarodtam az utcába, és haladtam inkább a bal oldalon, egy pillanat alatt megcsúszott az autó. Természetesen próbáltam fékezni és ellenkormányozni, de pár másodperc alatt győzött a természet: a kocsi jobbra tartva orral előre belecsúszott a kb. egyméteres betonárokba. A zuhanást egy autóbeálló betonkiöntése fogta meg, aminek erősen nekiütődtünk.
Kiszálltam az autóból és majdnem elestem. Az egész úttest, teljesen összefüggően tükörjeges volt. Ez még öttel haladva is balesetveszélyes! Szilvi kimentette a gyereket, és a kerítésekbe kapaszkodva elindult a babaúszásra. Én meg felkészültem egy kiadós autómentésre. Szerencsére beugrottak a közelmúlt hírei, így ösztönösen a tűzoltókat hívtam. Gondoltam, leráznak, adnak egy autómentő számot, van nekik jobb dolguk is.
Nem így történt. 9:02-kor hívtam a 105-öt, ahol nyugtázták a bejelentésem és mondták, hogy bizony kijönnek. Gondoltam, majd órák múlva, pajtás... Azonban tíz perc múlva már hallottam a jellegzetes tűzoltó szirénát, ahogy közeledett. Akkor már gondoltam, hogy hozzám jönnek. Amikor bekanyarodtak az utcába és közeledtek, nagyon féltem, hogy ők is megcsúsznak az erős jégen, még intettem is, hogy lassan jöjjenek. 9:16-kor értek ki. Nem pöcsöltek sokat, 9:20-kor már kint volt az autó az árokból. A hátsó vonóhorogról drótkötéllel húzták ki, az árok oldaláról meg emelték. Kitöltöttünk egy két oldalas jegyzőkönyvet és már mehettem is. Bevallom, nagyon örültem, hogy ennyivel megúsztam, ezért szerettem volna meghálálni a segítségüket egy kávéravalóval, de nem fogadták el. Sőt, megvárták, míg elindulok, nehogy még egyszer baj legyen. Elégedetten kiáltottak fel, amikor a Golf motorja pöccre indult.

A babaúszásra haladva be kellett térnem újabb mellékutcába, ahol ugyanaz a tükörjég volt. Tyúklépésben haladtam és még így is félnem kellett, hogy nehogy belefussak a parkoló autókba. Az egyik emelkedőn pedig inkább megalkudva visszatolattam a helyben lakók nagy bámulatára, akik csúszkáltak a portájuk előtt síkosságmentesítést imitálva, miután az emelkedő is tiszta jég volt. Nem kockáztathattam.

A kocsit egyből autószerelőhöz vittem, aki futóművest ajánlott. Bár 4.500 forintba fájt, de megnyugtató volt hallani, hogy semmi baja nem történt az autónak egy kis defomálódáson és egy műanyag esztétikai elem ripityára törésén túl, mely nem is látható, csak elölről nézve (akkor is csak ha lehajolsz). Gyakorlatilag sem nekünk, sem a kocsinak semmi baja nem lett és a kocsi látható sérülést sem kapott. NAGY mák! A tanulság számomra nem az, hogy amikor ónos eső esik és azt mondják, hogy a honpolgár ne üljön autóba, akkor óvatosan vezetek, hanem hogy be sem ülök az autóba! Sokkal nagyobb baj is történhetett volna!!!

Bár egy jósnő tavaly őszi tanácsa óta, aki többek közt azt tanácsolta, hogy a közlekedésre nagyon figyeljek, általában hívok "angyali segítséget", mikor útra kelek, de most elfelejtettem. És otthon hagytam a jósnő "kis csomagját" is, amit mindig magammal kell vigyek a munkám sikeressége érdekében. Hmmm...

A jósnő közlekedési tanácsa óta egyébként egyszer már majdnem elütöttek a zebrán, a sofőr lélekjelenléte mentett meg engem azzal, hogy gyorsan kikerült. Hozzáteszem, ő volt figyelmetlen. Én azért léptem a kétsávos úttestre, mert a hozzám közelebbi belső sávban már megállt az autós elsőbbséget adni a gyalogosoknak, ő meg a külsőben nem lassított, valószínűleg nem vette ezt észre. Holott annyi idő eltelt, hogy én már az ő (külső) sávjában tartottam, ott került ki a belsőbe gyorsan áttérve. Még jó, hogy nem volt mögöttem gyalogos. Ez azonban már egy teljesen másik történet, úgyhogy hagyjuk is! Ezt csak azért írtam le, mert korábban ilyesmik nem történtek velem.

A mai nap hősei számomra egyértelműen a tűzoltók voltak. Ezúton is köszönöm a segítségüket!!! Ti se üljetek autóba, ha legközelebb ilyen időjárás lesz, mint most szerdán+csütörtökön volt, egyszerűen nem éri meg kockáztatni a testi épségeteket és vagyonotokat a kényelemért cserébe!

Alacsony padlóra várva...

Ma jut időm egy kis blogbejegyzésre is, mert korán keltem. Tegnap este ugyanis jutalomból két babkonzervet is megettem. Bár 2020-ban jártak volna le, de én még augusztusban vettem őket, hát nem akartam, hogy megromoljanak.

Gyerekkocsival közlekedtem a minap. Nem szokásom, mert nekem egyébként van saját kocsim, most mit nagyzoljak. Na de BKV-val mentem, mert gondoltam, bulizunk egyet a gyerekkel, amúgy is szeret ordítani mostanság. Az meg szerintem közönség előtt sokkal izgalmasabb, mint az autóban, mert az autórádiót nem kihívás elnyomni, na de azt, hogy milyen megálló következik, azt már sokkal inkább! A fizikusok szerint az abszolút nulla fokot csak megközelíti lehet, elérni nem. Na, hát minden fizikusnak innen üzenem, hogy állj egy gyerekkocsival bármelyik budapesti buszmegállóban alacsony padlós járműre várva ebben a k. hidegben, egyből megváltozik a véleményed! A gyerek persze szkafanderbe volt öltöztetve, csak egy piros orrhegy látszott ki, meg a két gombszem. Távolról, hanyag szemlélő számára még akár plüssállatnak is tűnhetett, bár ki a franc szállítana egy mozgó plüssállatot beszíjazva gyerekkocsiban ilyen hidegben, főleg karácsony után. Szépen jöttek is a buszok, na de alacsony padlós, az ne félj, egy sem jött! A negyedik busznál gondoltam, ha nem akarom, hogy a gyerek fagykárt szenvedjen, akkor eljött az idő. Mondjuk tény, hogy végig csendben volt, de ilyen hidegben nem tudtam, ez jót jelent-e! Emeltem a kocsit a kettes ajtóhoz, mikor egy utasnak fentről épp eszébe jutott, hogy még nem szállt le, pedig akart. Vagy lehet, hogy a szkafanderes gyerektől ijedt meg, utólag már nehéz rekonstruálni. A lényeg, hogy ott álltunk egymással szemben, ő fent, én meg lent, de már tartva a gyerekkocsit. A kiélezett helyzetet a gyerek is érzékelhette, mert még beszíjazva is, de egész teste rögtön egy nagy kérdőjel lett. Végül leszállt a srác, úgyhogy felszállhattam a babakocsival.
A gyerek élvezte az utazást, már az újpalotai szakaszon danolászásban tört ki. Nem nevezném ezeket még kiforrt gyermekdaloknak, de még így is jobb volt, mint az apja. Főleg buszon!
A leszállás már egyszerűbb volt, bár a megállóban úgy megbámultak, mintha a Marsról jöttem volna. Pedig meg is voltam fésülködve, igaz, ez nem látszott a sapka alatt. De aztán rájöttem, mit bámultak! Hát a gyerek annyit forgathatta a fejét a buszon, (gondolom aggódott, hogy jó helyen szállunk-e le), hogy a sapka füle már a gyerek arcán volt, s így eltakarta a szemét. Jó, hát azért nem kell sajnálni annyira, mert ugyan szita-szerű látással, de érzékelhette a fényeket, hiszen a kötött sapka nem homogén, hanem olyan átszűrődős. Nem tudom, ezt hogy kell szakszóval mondani.
Visszafelé a BKV megint kitett magáért. Te tulajdonképpen nem is figyeled az alacsony padlós buszokat, felszállsz az elsőre és kész! Főleg hidegben! Na de majd ha neked is gyerekkocsid lesz, akkor ne félj, egyből megtanulod, hogy egy keret a jele a menetrendeken, meg hogy soha nem akkor jön, amikor ki van írva. Például a hazafelé irányú megállóba óra 13-kor, majd óra 20-kor kellett volna jönnie egy ilyen busznak, egy nem alacsony padlós járat után pedig újra ilyennek 35-kor. Már a megállóhoz közeledve láttam, hogy kb. 15-kor elment egy alacsony padlós busz, amiről épp ezért nem tudtam megállapítani, hogy a 13-as késett, vagy a 20-as ment el előbb. 22-kor jött újra egy busz, de az nem volt alacsony padlós, azon kívül nagyon rafináltan, csak a hátsó elektronikus utastájékoztatón szerepelt, hogy garázsmenet, az elsőn a rendes járatszám volt. A gyerek nem szólt ugyan semmit, de a teste megint egy kérdőjel lett. Végül 32-kor jött egy következő, amely szintén nem alacsony padlós volt, úgyhogy gondoltam, most már felszállok, mint a köd.
A hazafelé út nyugodtan telt, bár a gyerek három megállón keresztül is itta a teát a csőrös pohárból, esküszöm, már nekem kellett pisilnem a látványtól. Csaknem egy rendes felnőtt adagnyi teát megivott! Végül elvettem tőle, csendesen odasúgva, hogy a Szaharában élők további kifigurálása már ízléstelen! Bár nem vagyok egy gyerekpszichológus, de így is láttam az arcán, hogy nem érti.

Egy ismerősöm mondta a minap, hogy ezeken a hosszú téli estéken unatkozik, nem tud mit csinálni. Az összes könyvét kiolvasta már, a tévében meg csak a három földi műsor jön be neki, amit baromira un már. Hát mondtam neki, pajtás, nekem van ötletem. Kérdi izgatottan, micsoda? Hát egy orgazmus! Ha meg kevesled, akkor legyen kettő! Először is, orvosok szerint akkumulálódsz tőle, boldogsághormonok szabadulnak fel, másrészről meg könnyebben alszol. Sőt, az ún. „bealvás” is megoldható a segítségével, amin hogy ha rajtakapnak (mert például nem egyedül élsz, vagy hogy életszerűbb legyek, betörnek hozzád), akkor azt az élményt nem lehet pénzért megvenni! Minden másra meg úgyis ott a MasterCard! :)

Na, mára ennyit, megyek dolgozni!

"Sóderklub" Homa Péter módra... :(

Van itt oldalt ez a Magamról rovat, de nem igazán jó, mert csak olyanokat enged beleírni, hogy 40 éves vagyok, meg bika (hah, de még mennyire!). Ezért elhatároztam, hogy ha ez egy blog, akkor ezentúl a gondolataimat is leírom.

Mivel ez a külvilág felé egy nyílt fórum, ezért magamról csak pár jót írnék, a rosszat inkább csak személyesen szeretem elmondani.

Először is, kezdjük azzal, hogy nincs humorom, rajtam ne röhögjön senki. Ez nyilvánvaló pozitívum, axióma, tehát nem kell bizonyítani.

De szerintem az is pozitívum bennem, hogy nem csak utálom a szexet, de el is ítélem! Amikor pszichiáternél voltam, úgy 12 éve, akkor egyszer elém tettek ilyen felhőket. Én nem tudom, milyen felhők voltak azok, de én mindegyikben női mellet láttam. Esküszöm, nem vagyok egy női mell mániás, tehát szívesen kiolvastam volna mondjuk Rodin Gondolkodóját, vagy egy ízléses antik terrakottát bármelyik felhőből, de azok rohadjak meg, tényleg burkolt női mellek voltak! Frankón!
Először azt hittem, poénkodnak. Kérdeztem, hogy "ne már, most ér azt mondani, hogy női mellek?". Fiatal volt a pszichiáter, szerintem még gyakornok vagy miféle lehetett, annyit mondott, hogy mondjam azt, ami az eszembe jut róla, ne gondolkodjak.
Hát tudjátok, akkor rákezdtem, OK, mell. Ez is. Meg a következő is, mert hogy ha itt megnézzük ebben a ficakban, itt-e, mutatom, akkor ez tutti pont olyan! Nem? A végén már csak ingattam a fejem, mint valami kakukkos falióra, hogy ezt nem hiszem el, most provokálnak?
Na, ennyit a szexről.

Remekül főzök viszont, a diszkont babkonzerv a kedvencem, ám utána valahogy szeretek egyedül aludni... Ja igen, és horkolok is, férfiasan, ahogy kell, de ez is pozitívum, mert a vagyonvédelmisek szerint elriasztja a betörőket. Bár Szilvit sosem tudtam meggyőzni arról, hogy ez pozitívum, ezt azonban pusztán verbális kihívásnak tartom. Esténként Biblia olvasással töltődöm, mert mindig találok benne valami érdekeset. A múlt hónap végén például kiesett belőle egy ötezres. Azonban sajnos egyből ateista lettem, mert kellett a rezsire.

Na most, a legelső bejegyzésemben van egy kép rólam. Meg azóta is pár. Tény, hogy jobban hasonlítok Brezsnyevre, mint Brad Pittre, ráadásul kicsi a mellem is, de azt már megszoktam, kényelmes így. Ha rámnézésre két év felfüggesztettet adnátok, akkor jó hírem van: ez igaz, de mentségemül szolgáljon, hogy a bíró tévedett! Először is, nem én voltam, másodszor meg én humanitárius okokból szigorúan csak úgy fojtogattam, hogy a másik mindig elegendő levegőhöz jusson! És azt is utoljára 7 éves koromban! :)

Na de nagyon előre rohantam. Az életutamat tekintve 1968-ban egy kórházban születtem, pedig esküszöm, nem is voltam beteg! Ezt poénként hallottam egykoron a Juventus Rádióban, miközben ez rám vérkomolyan igaz! Nem is értem, hogy lehet ezzel viccelődni.

Gyerekkoromban annyira rosszcsont kölök voltam, hogy csak azért nem lettem szado-mazo így felnőtt koromra, mert az szemüvegben balesetveszélyes. Később több időt eltöltöttem a csirkék intelligenciájának tanulmányozásával is, főleg Kisnánán, de nem jutottam vele semmire, mert kihaltak.

Ha visszanézek az eddigi életemre, akkor igazából egy dolgot bánok: hogy nem tudok repülni. Úgy értem, kézzel. Amúgy depressziós optimista vagyok, ebből optimista főleg fizetésnapokon. A hónap vége felé inkább citromarc játszik, rezsi fizetési napokon meg baromarc.

Volt pár meleg helyzet az életemben, ahogy mindenki másnak is. Például az Árpád hídi HÉV állomásnál egyszer piroson mentem át és csak jobbra néztem, mert mindig onnan jönnek a járművek, dupla a sáv és a lámpa is meg van ismételve. Mivel nem jött semmi, leléptem és abban a pillanatban pöfékelt el milliméterekre tőlem egy Trabant... balról! Na, és akkor egy pillanatra elgondolkodtam, hogy most milyen is a vallásom, meg a vércsoportom, mert ezt a kettőt sosem tudom. Fel vannak írva, mint a PIN kódom. Bár nem tudom, hogy hová! Na jó, de PIN kódomból van vagy húsz értitek, de basszus, vércsoportból csak egy van és azt sem bírom megjegyezni!

Mint írtam is tegnap, mostanában kissé fanyalogva falom a kakaós csigát: citrommal hitelesebb lenne. De a kajáról még az is eszembe jut, hogy egyszer Szilvivel pizzát rendeltünk, pontosabban csak én, mert Szilvi rántott sajtot kért. Ám én bontottam ki az övét is jópofaságból, és a két háromszög alakú rántott sajt a tetején olyan ízlésesen egymás mellé volt téve, hogy ösztönösen tudjátok, minek láttam? P*nának! Esküszöm, ezek erre gyúrtak, hogy valami félhülyének ez ugorjon be! Hát mi másért? Ilyen látványból ugyanis tényleg nincs hiányom hála istennek, mert a gyereket minden nap én fürdetem. Szoktam is neki mondani, bár még nem érti, hogy kislányom, az egész fürcsi csak egy körítés. A fürdés lényege valójában, hogy ott középen minden tiszta legyen. Nincs mese, hogy belealszunk, meg majd holnap inkább kétszer, meg effélék! Azt olvastam valahol, hogy ha kisgyermekkorban nem tisztítják, akkor összenő! Nahát az én lányomnak nehogy már műtéti úton kelljen szétválasztani 18 évesen, elsüllyednék szégyenemben!

Ha már a fürdésnél tartunk, Marikával mostanában élesben nyomjuk ezt a szellemgömb témát. Pontosabban azóta, mióta a Reality Channel (vagy mi, nem tudom, mert én a tv-ben csak az éjszakai szexműsort nézem, hogy pontosan mit is kell elítélnem) felfedte, hogy a vakus digitális képeken ezek a gömb izék valójában szellemek! Na, azóta mindenhol eszembe jut, hogy éppen ott lehetnek, így például nem merek egyedül szexelni sem. És a kádban is szigorúan csak fecskében fürdök! Hát értitek, rajtam ne röhögjön egyetlen szellemgömb-nyanya sem!

Ha már a kajánál tartunk (vagy elkanyarodtunk volna?), kedves Barátaim, igen, ezen sorok között, sajnos lopva kell bejelentenem, hogy Homa Péter 2009. január 1-től ismét elindult a 90 napos diéták versenyében. Új év, új élet, új szívások ugyebár. Mert ugyan alapból kockás a hasam, de felette a zsírrétegre mindig gondosan ügyelek, ez különösen pénzügyi válságban igen fontos stabilitási tényező. Azonban a karácsony megtette a kegyelemdöfést, így a versenysúlyom újév reggelén (ami egészen pontosan délután negyed kettőkor volt) 80,8 kg-ra sikeredett. Hmmm... zsíros kis husival vígasztalódtam, de esküszöm, nem ettem hozzá kenyeret!!!
Majd meglátjuk, mi sül ki belőle. A diétával egyébként a célom egy egészséges BMI testtömegindex. Bár még nem tudom, mi az. Ezért a célomat is rendszeresen cserélem.
Remélem, az internet segít...

(Folytatása lehetséges.) :( :)

Boldog új évet!

Újév van, ilyen tájban jókívánságokkal szórakoztatjuk egymást, s igyekszünk egyre jobban hízlalni a mobilcégek bevételeit is. Ha már úgyis válság van, legalább húzzunk bele, nem igaz?

A jókívánságok azonban hamar tovaszállnak, mint egy közepes egérfing, mi viszont ott maradunk, ahol eddig voltunk. Kijózanodunk, majd folytatódnak dolgos hétköznapjaink, aztán vagy bejönnek a számításaink, vagy nem. De általában inkább nem.

Éles szemű megfigyelők szó nélkül is észrevehették, hogy a blogbejegyzéseim 2008. második felében olyan ritkák lettek, mint egy protokoll temetésen a szívből jövő röhögés. És ez nem véletlen! A 2008-as év számomra sokkal kifejezőbb lett volna, ha egy pólóban rohangálok fel-alá az Erzsébet hídon, rajta a felirattal: „Mentsétek meg Homa Pétert!”. Zord téli éjszakákon ez még hatásosabb lett volna, vakuval akár Blikk-címlap gyanús is!

Mert hát nem nevezném 2008-at az én évemnek. Bár az, hogy túl vagyok rajta, talán hordoz némi megkönnyebbülést, de ezt csak 2009. december 31-én lehet majd eldönteni. Hiszen a 2009 lehet még rosszabb is. Ezért idén szilveszterig a kötelező pókerarc következik, még akkor is, ha a barátaim fizetik a sört.

Mit tehet az ember, ha 2008-at vizslatva arra ébred, hogy zsákutcában van? Ha rájön, hogy értékes évek hullottak némán a süllyesztőbe? Ha arra gondol, hogy „mi lett volna, ha...”?

Hát kedves Barátaim, itt a válasz: semmit nem tehet! A múltunkban, csakúgy, mint a történelemben, nincs ismétlés! Vagy jól csinálod a futószalagon folyamatosan múlttá váló jelent, vagy nem, de amit befolyásolni tudsz, az egyedül a jövő!

Ezért akik velem együtt kakaós csiga helyett jelenleg citromos csigát rágcsálnak (abból is a savanyúbb fajtát), azoknak üzenem, hogy kitartás, igenis lehet fény az alagút végén!

Azonban egy jó földmérő nem árt hozzá! ;-)

Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!!! :)