Januári fűtésszámla - kommentár nélkül

Ti azért kommentálhatjátok! A személyesnek számító adatokat kitöröltem. Mint minden kép, kattintásra ez is nagyítható.

Bobka iskolába ment

Izomagy

Na, voltam a fodrászomnál. Arra még csak-csak számítottam, hogy két órát röhögni fog, de arra már nem, hogy a legkisebb közös többszörös elve alapján az összes hajam ugyanolyan rövidre nyírja! Úgyhogy most szinte csont kopasz vagyok, már nincs semmiféle "átfésülés"-re lehetőség. :(

Na de nézzük a dolog jó oldalát: ennyire rövid hajam még sosem volt, 2009 nyár rulez! :)

További származtatott előny, hogy a fésülködést cserébe holnaptól jó időre kivehetem a reggeli toalett-tükör előtti elfoglaltságaim közül. És az így nyert időt mostantól - visszavonásig - tudjátok, mivel töltöm? Juhééé, hát minden nap öt perccel tovább alszom! :)

Tanulság: ti sose vágjátok le a hajatokat saját magatok, ha egyszer nem értetek hozzá! Ez nem lenne helyes! Elég ha elkúrjátok úgy, ahogy én, és a fodrászotok úgyis levágja a többit körülötte! :)

Na megyek aludni, mert reggel indulok a telekre villanyt szerelni a pincébe. Ez már önmagában is elég nevetségesen hangzik, de én extra élményekre számítok! Elvégre - Tom Sawyer után szabadon - nem szerelhetek villanyt bármely szombaton a pincében, főképp ilyen hajjal!
Az összes macska röhögni fog...!

Majdnem kopasz lettem!

Történt, hogy a fodrászom Amerikába ment még tavaly. A hajam viszont elkezdett minden határon túl nőni. Olyan ez, mint a "fogorvosnál nem fáj, na de utána...!" érzés.

Vettem egy nagyon olcsó hajnyíró gépet a Vaterán még tavaly, mert sokáig nem tudtam, mikor jön vissza a fodrászom. Bár azóta már visszajött, de még nem volt időm elmenni hozzá, ezért a múlt pénteken egy buliba készülvén elővettem a hajnyíró gépem, lássuk, mit tud!

Belekezdtem a használatába, de menet közben lemerült, mert csak akkor töltöttem fel, amikor megvettem, és az már hetekkel ezelőtt volt. Mivel belső akkuja van és töltés közben nem használható, ezért nem maradt más választásom ha nem akartam lemondani a bulit, mint hogy bewaxolom a hajam, hogy a le nem vágott rész lesimuljon a levágott mellé.

A buliról kb. fordított trapéz formátumú hajjal tértem haza. Még jó, hogy hazafelé nem jött BKV-ellenőr, mert én a helyében ilyen arcra legalább két párhuzamosan érvényes bérletet fogadtam volna csak el. Plusz egy átszállójegy, a biztonság kedvéért...

Eleinte azért reménykedtem, hogy csak a fürdőszobatükör torzít, de egyrészt sose tette, miért pont szombat hajnalban, másrészt meg tényleg nem torzított, mert odavittem egy gömböt és azt jól mutatta. Úgyhogy beletörődtem, hogy trapéz hajjal jöttem haza...

A helyzet azonban fokozódott: péntek éjszaka még el is aludtam ezt a trapéz hajat, mely így egy szabálytalan deltoiddá vált! A gyerek reggel odajött az ágyhoz, majd menten visszafordult, mert nem ismert fel! Ennél nagyobb kudarc nem is érhetett volna...

Ezért szombat délután nekiálltam befejezni a hajnyírást a feltöltődött hajnyíró géppel. Eleinte szépen ment a dolog, óvatosan, egyre mélyebbre engedtem a kést, megtanultam kitisztítani a hajat a gépből, hogy újra vágjon, stb. Egy óvatlan pillanatban azonban sikerült vízszintesen tartanom a gépet, mely így egy ügyes kopasz csíkot szántott a fejem tetején, mint valami punk frizura.

Na, ezen még a gyerek is felnevetett, de Szilvi még órák múlva is vihogott, ha rám nézett! Természetesen mentsük, ami menthető alapon a megmaradt hajam "átfésülésével" próbáltam megoldani a problémát, de ez legalább annyira szánalmasra sikerült, mint mikor a kopaszodó férfiak lenyalva "átfésülik" a kényes részeket a megmaradt hajukkal.

Mióta ez történt, azóta az utcákon csak éjjel merek közlekedni és éjjel is csak az árnyékos oldalon, méghozzá csuklyában. Emiatt többen halálnak néztek, pedig esküszöm, csak a kaszát vittem!!! Egyszer meg is kergettek, de mint kiderült, nem bántani akartak, hanem csak volt öngyilkosok autogramot kértek volna. A kergetés során azonban nem vettem észre, hogy zsákutcába futok, csak azt, hogy már nem kergetnek. Hát persze, nem voltak hülyék, megvártak a kijáratnál!

Utána emlékezetkiesésem lett. A kórházban tértem magamhoz, ahol mondta a rendőr, hogy azt még érti, hogy a kaszát olyan bénán tartottam futás közben, hogy elvágtam vele négy ruhaszárító kötelet, és egy ablakról lelógó macskafarkat is, de a két légvezeték elszakítása az már vagyon elleni bűncselekmény, mert mind a kettő optikai kábel volt. Én mondtam neki, hogy optikát csak a szemüvegemen érzékeltem, ám ott is rosszul, mert süket vagyok a jobb fülemre az első lövészgyakorlatom óta.

Ezt kár volt mondanom, mert azt hitték, meghülyültem és majdnem bevittek agyműtétre! Szabályosan erősködnöm kellett, hogy akkor inkább már a nőgyógyászatra akarok menni, mert oda serdülőkorom óta vágyom, csak még sosem engedtek be!

A fodrászommal szerda 15-re beszéltünk meg időpontot, de ő egy extravertált olaszos temperamentum, ezért ha meglát, még két óra múlva is röhögni fog, remegő kézzel meg nem lehet hajat nyírni. Így hát kedves barátaim, ez az én karmám... és most beteljesült!!!

(A kiskorú látogatók védelme érdekében most nem mellékelek magamról képet.)

Benne voltam a statisztikában!

Az ember naponta hallja, hogy ennyi meg annyi helyszínre kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az időjárás miatt. Legfeljebb a vállát rándítja, hogy na és...? A mai statisztikában azonban én is benne vagyok!

Történt, hogy a XVI. kerület Párta utcájában igyekeztünk a babaúszásra. Szemerkélt az eső, tehát plusz volt és nem is fáztunk, kifejezetten enyhe idő volt. Ennek megfelelően vezettem is, tehát óvatosan, de nem túl lassan. Amikor azonban befordultunk ebbe a bizonyos Párta utcába, nem lehetett látni, hogy jeges az úttest. Teljesen olyannak tűnt, mint az eddigi úttestek, tehát nedves, vizes. Ez egy kis utca, két autó nehezen fér el egymás mellett, viszont az út bal oldalán padka van a családi házak bejárata előtt, a jobb oldalán pedig betonárok az esővíznek. Alighogy bekanyarodtam az utcába, és haladtam inkább a bal oldalon, egy pillanat alatt megcsúszott az autó. Természetesen próbáltam fékezni és ellenkormányozni, de pár másodperc alatt győzött a természet: a kocsi jobbra tartva orral előre belecsúszott a kb. egyméteres betonárokba. A zuhanást egy autóbeálló betonkiöntése fogta meg, aminek erősen nekiütődtünk.
Kiszálltam az autóból és majdnem elestem. Az egész úttest, teljesen összefüggően tükörjeges volt. Ez még öttel haladva is balesetveszélyes! Szilvi kimentette a gyereket, és a kerítésekbe kapaszkodva elindult a babaúszásra. Én meg felkészültem egy kiadós autómentésre. Szerencsére beugrottak a közelmúlt hírei, így ösztönösen a tűzoltókat hívtam. Gondoltam, leráznak, adnak egy autómentő számot, van nekik jobb dolguk is.
Nem így történt. 9:02-kor hívtam a 105-öt, ahol nyugtázták a bejelentésem és mondták, hogy bizony kijönnek. Gondoltam, majd órák múlva, pajtás... Azonban tíz perc múlva már hallottam a jellegzetes tűzoltó szirénát, ahogy közeledett. Akkor már gondoltam, hogy hozzám jönnek. Amikor bekanyarodtak az utcába és közeledtek, nagyon féltem, hogy ők is megcsúsznak az erős jégen, még intettem is, hogy lassan jöjjenek. 9:16-kor értek ki. Nem pöcsöltek sokat, 9:20-kor már kint volt az autó az árokból. A hátsó vonóhorogról drótkötéllel húzták ki, az árok oldaláról meg emelték. Kitöltöttünk egy két oldalas jegyzőkönyvet és már mehettem is. Bevallom, nagyon örültem, hogy ennyivel megúsztam, ezért szerettem volna meghálálni a segítségüket egy kávéravalóval, de nem fogadták el. Sőt, megvárták, míg elindulok, nehogy még egyszer baj legyen. Elégedetten kiáltottak fel, amikor a Golf motorja pöccre indult.

A babaúszásra haladva be kellett térnem újabb mellékutcába, ahol ugyanaz a tükörjég volt. Tyúklépésben haladtam és még így is félnem kellett, hogy nehogy belefussak a parkoló autókba. Az egyik emelkedőn pedig inkább megalkudva visszatolattam a helyben lakók nagy bámulatára, akik csúszkáltak a portájuk előtt síkosságmentesítést imitálva, miután az emelkedő is tiszta jég volt. Nem kockáztathattam.

A kocsit egyből autószerelőhöz vittem, aki futóművest ajánlott. Bár 4.500 forintba fájt, de megnyugtató volt hallani, hogy semmi baja nem történt az autónak egy kis defomálódáson és egy műanyag esztétikai elem ripityára törésén túl, mely nem is látható, csak elölről nézve (akkor is csak ha lehajolsz). Gyakorlatilag sem nekünk, sem a kocsinak semmi baja nem lett és a kocsi látható sérülést sem kapott. NAGY mák! A tanulság számomra nem az, hogy amikor ónos eső esik és azt mondják, hogy a honpolgár ne üljön autóba, akkor óvatosan vezetek, hanem hogy be sem ülök az autóba! Sokkal nagyobb baj is történhetett volna!!!

Bár egy jósnő tavaly őszi tanácsa óta, aki többek közt azt tanácsolta, hogy a közlekedésre nagyon figyeljek, általában hívok "angyali segítséget", mikor útra kelek, de most elfelejtettem. És otthon hagytam a jósnő "kis csomagját" is, amit mindig magammal kell vigyek a munkám sikeressége érdekében. Hmmm...

A jósnő közlekedési tanácsa óta egyébként egyszer már majdnem elütöttek a zebrán, a sofőr lélekjelenléte mentett meg engem azzal, hogy gyorsan kikerült. Hozzáteszem, ő volt figyelmetlen. Én azért léptem a kétsávos úttestre, mert a hozzám közelebbi belső sávban már megállt az autós elsőbbséget adni a gyalogosoknak, ő meg a külsőben nem lassított, valószínűleg nem vette ezt észre. Holott annyi idő eltelt, hogy én már az ő (külső) sávjában tartottam, ott került ki a belsőbe gyorsan áttérve. Még jó, hogy nem volt mögöttem gyalogos. Ez azonban már egy teljesen másik történet, úgyhogy hagyjuk is! Ezt csak azért írtam le, mert korábban ilyesmik nem történtek velem.

A mai nap hősei számomra egyértelműen a tűzoltók voltak. Ezúton is köszönöm a segítségüket!!! Ti se üljetek autóba, ha legközelebb ilyen időjárás lesz, mint most szerdán+csütörtökön volt, egyszerűen nem éri meg kockáztatni a testi épségeteket és vagyonotokat a kényelemért cserébe!

Alacsony padlóra várva...

Ma jut időm egy kis blogbejegyzésre is, mert korán keltem. Tegnap este ugyanis jutalomból két babkonzervet is megettem. Bár 2020-ban jártak volna le, de én még augusztusban vettem őket, hát nem akartam, hogy megromoljanak.

Gyerekkocsival közlekedtem a minap. Nem szokásom, mert nekem egyébként van saját kocsim, most mit nagyzoljak. Na de BKV-val mentem, mert gondoltam, bulizunk egyet a gyerekkel, amúgy is szeret ordítani mostanság. Az meg szerintem közönség előtt sokkal izgalmasabb, mint az autóban, mert az autórádiót nem kihívás elnyomni, na de azt, hogy milyen megálló következik, azt már sokkal inkább! A fizikusok szerint az abszolút nulla fokot csak megközelíti lehet, elérni nem. Na, hát minden fizikusnak innen üzenem, hogy állj egy gyerekkocsival bármelyik budapesti buszmegállóban alacsony padlós járműre várva ebben a k. hidegben, egyből megváltozik a véleményed! A gyerek persze szkafanderbe volt öltöztetve, csak egy piros orrhegy látszott ki, meg a két gombszem. Távolról, hanyag szemlélő számára még akár plüssállatnak is tűnhetett, bár ki a franc szállítana egy mozgó plüssállatot beszíjazva gyerekkocsiban ilyen hidegben, főleg karácsony után. Szépen jöttek is a buszok, na de alacsony padlós, az ne félj, egy sem jött! A negyedik busznál gondoltam, ha nem akarom, hogy a gyerek fagykárt szenvedjen, akkor eljött az idő. Mondjuk tény, hogy végig csendben volt, de ilyen hidegben nem tudtam, ez jót jelent-e! Emeltem a kocsit a kettes ajtóhoz, mikor egy utasnak fentről épp eszébe jutott, hogy még nem szállt le, pedig akart. Vagy lehet, hogy a szkafanderes gyerektől ijedt meg, utólag már nehéz rekonstruálni. A lényeg, hogy ott álltunk egymással szemben, ő fent, én meg lent, de már tartva a gyerekkocsit. A kiélezett helyzetet a gyerek is érzékelhette, mert még beszíjazva is, de egész teste rögtön egy nagy kérdőjel lett. Végül leszállt a srác, úgyhogy felszállhattam a babakocsival.
A gyerek élvezte az utazást, már az újpalotai szakaszon danolászásban tört ki. Nem nevezném ezeket még kiforrt gyermekdaloknak, de még így is jobb volt, mint az apja. Főleg buszon!
A leszállás már egyszerűbb volt, bár a megállóban úgy megbámultak, mintha a Marsról jöttem volna. Pedig meg is voltam fésülködve, igaz, ez nem látszott a sapka alatt. De aztán rájöttem, mit bámultak! Hát a gyerek annyit forgathatta a fejét a buszon, (gondolom aggódott, hogy jó helyen szállunk-e le), hogy a sapka füle már a gyerek arcán volt, s így eltakarta a szemét. Jó, hát azért nem kell sajnálni annyira, mert ugyan szita-szerű látással, de érzékelhette a fényeket, hiszen a kötött sapka nem homogén, hanem olyan átszűrődős. Nem tudom, ezt hogy kell szakszóval mondani.
Visszafelé a BKV megint kitett magáért. Te tulajdonképpen nem is figyeled az alacsony padlós buszokat, felszállsz az elsőre és kész! Főleg hidegben! Na de majd ha neked is gyerekkocsid lesz, akkor ne félj, egyből megtanulod, hogy egy keret a jele a menetrendeken, meg hogy soha nem akkor jön, amikor ki van írva. Például a hazafelé irányú megállóba óra 13-kor, majd óra 20-kor kellett volna jönnie egy ilyen busznak, egy nem alacsony padlós járat után pedig újra ilyennek 35-kor. Már a megállóhoz közeledve láttam, hogy kb. 15-kor elment egy alacsony padlós busz, amiről épp ezért nem tudtam megállapítani, hogy a 13-as késett, vagy a 20-as ment el előbb. 22-kor jött újra egy busz, de az nem volt alacsony padlós, azon kívül nagyon rafináltan, csak a hátsó elektronikus utastájékoztatón szerepelt, hogy garázsmenet, az elsőn a rendes járatszám volt. A gyerek nem szólt ugyan semmit, de a teste megint egy kérdőjel lett. Végül 32-kor jött egy következő, amely szintén nem alacsony padlós volt, úgyhogy gondoltam, most már felszállok, mint a köd.
A hazafelé út nyugodtan telt, bár a gyerek három megállón keresztül is itta a teát a csőrös pohárból, esküszöm, már nekem kellett pisilnem a látványtól. Csaknem egy rendes felnőtt adagnyi teát megivott! Végül elvettem tőle, csendesen odasúgva, hogy a Szaharában élők további kifigurálása már ízléstelen! Bár nem vagyok egy gyerekpszichológus, de így is láttam az arcán, hogy nem érti.

Egy ismerősöm mondta a minap, hogy ezeken a hosszú téli estéken unatkozik, nem tud mit csinálni. Az összes könyvét kiolvasta már, a tévében meg csak a három földi műsor jön be neki, amit baromira un már. Hát mondtam neki, pajtás, nekem van ötletem. Kérdi izgatottan, micsoda? Hát egy orgazmus! Ha meg kevesled, akkor legyen kettő! Először is, orvosok szerint akkumulálódsz tőle, boldogsághormonok szabadulnak fel, másrészről meg könnyebben alszol. Sőt, az ún. „bealvás” is megoldható a segítségével, amin hogy ha rajtakapnak (mert például nem egyedül élsz, vagy hogy életszerűbb legyek, betörnek hozzád), akkor azt az élményt nem lehet pénzért megvenni! Minden másra meg úgyis ott a MasterCard! :)

Na, mára ennyit, megyek dolgozni!

"Sóderklub" Homa Péter módra... :(

Van itt oldalt ez a Magamról rovat, de nem igazán jó, mert csak olyanokat enged beleírni, hogy 40 éves vagyok, meg bika (hah, de még mennyire!). Ezért elhatároztam, hogy ha ez egy blog, akkor ezentúl a gondolataimat is leírom.

Mivel ez a külvilág felé egy nyílt fórum, ezért magamról csak pár jót írnék, a rosszat inkább csak személyesen szeretem elmondani.

Először is, kezdjük azzal, hogy nincs humorom, rajtam ne röhögjön senki. Ez nyilvánvaló pozitívum, axióma, tehát nem kell bizonyítani.

De szerintem az is pozitívum bennem, hogy nem csak utálom a szexet, de el is ítélem! Amikor pszichiáternél voltam, úgy 12 éve, akkor egyszer elém tettek ilyen felhőket. Én nem tudom, milyen felhők voltak azok, de én mindegyikben női mellet láttam. Esküszöm, nem vagyok egy női mell mániás, tehát szívesen kiolvastam volna mondjuk Rodin Gondolkodóját, vagy egy ízléses antik terrakottát bármelyik felhőből, de azok rohadjak meg, tényleg burkolt női mellek voltak! Frankón!
Először azt hittem, poénkodnak. Kérdeztem, hogy "ne már, most ér azt mondani, hogy női mellek?". Fiatal volt a pszichiáter, szerintem még gyakornok vagy miféle lehetett, annyit mondott, hogy mondjam azt, ami az eszembe jut róla, ne gondolkodjak.
Hát tudjátok, akkor rákezdtem, OK, mell. Ez is. Meg a következő is, mert hogy ha itt megnézzük ebben a ficakban, itt-e, mutatom, akkor ez tutti pont olyan! Nem? A végén már csak ingattam a fejem, mint valami kakukkos falióra, hogy ezt nem hiszem el, most provokálnak?
Na, ennyit a szexről.

Remekül főzök viszont, a diszkont babkonzerv a kedvencem, ám utána valahogy szeretek egyedül aludni... Ja igen, és horkolok is, férfiasan, ahogy kell, de ez is pozitívum, mert a vagyonvédelmisek szerint elriasztja a betörőket. Bár Szilvit sosem tudtam meggyőzni arról, hogy ez pozitívum, ezt azonban pusztán verbális kihívásnak tartom. Esténként Biblia olvasással töltődöm, mert mindig találok benne valami érdekeset. A múlt hónap végén például kiesett belőle egy ötezres. Azonban sajnos egyből ateista lettem, mert kellett a rezsire.

Na most, a legelső bejegyzésemben van egy kép rólam. Meg azóta is pár. Tény, hogy jobban hasonlítok Brezsnyevre, mint Brad Pittre, ráadásul kicsi a mellem is, de azt már megszoktam, kényelmes így. Ha rámnézésre két év felfüggesztettet adnátok, akkor jó hírem van: ez igaz, de mentségemül szolgáljon, hogy a bíró tévedett! Először is, nem én voltam, másodszor meg én humanitárius okokból szigorúan csak úgy fojtogattam, hogy a másik mindig elegendő levegőhöz jusson! És azt is utoljára 7 éves koromban! :)

Na de nagyon előre rohantam. Az életutamat tekintve 1968-ban egy kórházban születtem, pedig esküszöm, nem is voltam beteg! Ezt poénként hallottam egykoron a Juventus Rádióban, miközben ez rám vérkomolyan igaz! Nem is értem, hogy lehet ezzel viccelődni.

Gyerekkoromban annyira rosszcsont kölök voltam, hogy csak azért nem lettem szado-mazo így felnőtt koromra, mert az szemüvegben balesetveszélyes. Később több időt eltöltöttem a csirkék intelligenciájának tanulmányozásával is, főleg Kisnánán, de nem jutottam vele semmire, mert kihaltak.

Ha visszanézek az eddigi életemre, akkor igazából egy dolgot bánok: hogy nem tudok repülni. Úgy értem, kézzel. Amúgy depressziós optimista vagyok, ebből optimista főleg fizetésnapokon. A hónap vége felé inkább citromarc játszik, rezsi fizetési napokon meg baromarc.

Volt pár meleg helyzet az életemben, ahogy mindenki másnak is. Például az Árpád hídi HÉV állomásnál egyszer piroson mentem át és csak jobbra néztem, mert mindig onnan jönnek a járművek, dupla a sáv és a lámpa is meg van ismételve. Mivel nem jött semmi, leléptem és abban a pillanatban pöfékelt el milliméterekre tőlem egy Trabant... balról! Na, és akkor egy pillanatra elgondolkodtam, hogy most milyen is a vallásom, meg a vércsoportom, mert ezt a kettőt sosem tudom. Fel vannak írva, mint a PIN kódom. Bár nem tudom, hogy hová! Na jó, de PIN kódomból van vagy húsz értitek, de basszus, vércsoportból csak egy van és azt sem bírom megjegyezni!

Mint írtam is tegnap, mostanában kissé fanyalogva falom a kakaós csigát: citrommal hitelesebb lenne. De a kajáról még az is eszembe jut, hogy egyszer Szilvivel pizzát rendeltünk, pontosabban csak én, mert Szilvi rántott sajtot kért. Ám én bontottam ki az övét is jópofaságból, és a két háromszög alakú rántott sajt a tetején olyan ízlésesen egymás mellé volt téve, hogy ösztönösen tudjátok, minek láttam? P*nának! Esküszöm, ezek erre gyúrtak, hogy valami félhülyének ez ugorjon be! Hát mi másért? Ilyen látványból ugyanis tényleg nincs hiányom hála istennek, mert a gyereket minden nap én fürdetem. Szoktam is neki mondani, bár még nem érti, hogy kislányom, az egész fürcsi csak egy körítés. A fürdés lényege valójában, hogy ott középen minden tiszta legyen. Nincs mese, hogy belealszunk, meg majd holnap inkább kétszer, meg effélék! Azt olvastam valahol, hogy ha kisgyermekkorban nem tisztítják, akkor összenő! Nahát az én lányomnak nehogy már műtéti úton kelljen szétválasztani 18 évesen, elsüllyednék szégyenemben!

Ha már a fürdésnél tartunk, Marikával mostanában élesben nyomjuk ezt a szellemgömb témát. Pontosabban azóta, mióta a Reality Channel (vagy mi, nem tudom, mert én a tv-ben csak az éjszakai szexműsort nézem, hogy pontosan mit is kell elítélnem) felfedte, hogy a vakus digitális képeken ezek a gömb izék valójában szellemek! Na, azóta mindenhol eszembe jut, hogy éppen ott lehetnek, így például nem merek egyedül szexelni sem. És a kádban is szigorúan csak fecskében fürdök! Hát értitek, rajtam ne röhögjön egyetlen szellemgömb-nyanya sem!

Ha már a kajánál tartunk (vagy elkanyarodtunk volna?), kedves Barátaim, igen, ezen sorok között, sajnos lopva kell bejelentenem, hogy Homa Péter 2009. január 1-től ismét elindult a 90 napos diéták versenyében. Új év, új élet, új szívások ugyebár. Mert ugyan alapból kockás a hasam, de felette a zsírrétegre mindig gondosan ügyelek, ez különösen pénzügyi válságban igen fontos stabilitási tényező. Azonban a karácsony megtette a kegyelemdöfést, így a versenysúlyom újév reggelén (ami egészen pontosan délután negyed kettőkor volt) 80,8 kg-ra sikeredett. Hmmm... zsíros kis husival vígasztalódtam, de esküszöm, nem ettem hozzá kenyeret!!!
Majd meglátjuk, mi sül ki belőle. A diétával egyébként a célom egy egészséges BMI testtömegindex. Bár még nem tudom, mi az. Ezért a célomat is rendszeresen cserélem.
Remélem, az internet segít...

(Folytatása lehetséges.) :( :)

Boldog új évet!

Újév van, ilyen tájban jókívánságokkal szórakoztatjuk egymást, s igyekszünk egyre jobban hízlalni a mobilcégek bevételeit is. Ha már úgyis válság van, legalább húzzunk bele, nem igaz?

A jókívánságok azonban hamar tovaszállnak, mint egy közepes egérfing, mi viszont ott maradunk, ahol eddig voltunk. Kijózanodunk, majd folytatódnak dolgos hétköznapjaink, aztán vagy bejönnek a számításaink, vagy nem. De általában inkább nem.

Éles szemű megfigyelők szó nélkül is észrevehették, hogy a blogbejegyzéseim 2008. második felében olyan ritkák lettek, mint egy protokoll temetésen a szívből jövő röhögés. És ez nem véletlen! A 2008-as év számomra sokkal kifejezőbb lett volna, ha egy pólóban rohangálok fel-alá az Erzsébet hídon, rajta a felirattal: „Mentsétek meg Homa Pétert!”. Zord téli éjszakákon ez még hatásosabb lett volna, vakuval akár Blikk-címlap gyanús is!

Mert hát nem nevezném 2008-at az én évemnek. Bár az, hogy túl vagyok rajta, talán hordoz némi megkönnyebbülést, de ezt csak 2009. december 31-én lehet majd eldönteni. Hiszen a 2009 lehet még rosszabb is. Ezért idén szilveszterig a kötelező pókerarc következik, még akkor is, ha a barátaim fizetik a sört.

Mit tehet az ember, ha 2008-at vizslatva arra ébred, hogy zsákutcában van? Ha rájön, hogy értékes évek hullottak némán a süllyesztőbe? Ha arra gondol, hogy „mi lett volna, ha...”?

Hát kedves Barátaim, itt a válasz: semmit nem tehet! A múltunkban, csakúgy, mint a történelemben, nincs ismétlés! Vagy jól csinálod a futószalagon folyamatosan múlttá váló jelent, vagy nem, de amit befolyásolni tudsz, az egyedül a jövő!

Ezért akik velem együtt kakaós csiga helyett jelenleg citromos csigát rágcsálnak (abból is a savanyúbb fajtát), azoknak üzenem, hogy kitartás, igenis lehet fény az alagút végén!

Azonban egy jó földmérő nem árt hozzá! ;-)

Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!!! :)