Az öreg a vonatról

Kimegyünk a telkünkre anyukámmal és egy barátommal. Felszállunk a csili-vili vonatra (tényleg nagyon klassz, ld. a képet alul) és az egyik négyes (kettő-kettő szembefordított) ülésen ül egy öregember. Mégsincs 3 szabad hely, mert az öreg melletti ülésen ott figyel egy szatyor. Nyilván az övé.
Ahogy odaérünk, anyám a barátommal leül, majd mondja, hogy üljek oda szembe, a szatyor helyére. Ám az öreg csak nem mozdul, hogy elvegye. Én meg nem vagyok egy erőszakos alkat, hát találok másik helyet a középső folyosó másik oldalán lévő hasonló négyes ülésben. Így mindhárman tulajdonképpen egy sorban vagyunk, csak elválaszt minket a folyosó, szemben pedig ott ül az öreg a szatyorral.

Elindul a vonat az állomásról. Kisvártatva megszólal az öreg felém fordulva:
- Nem jól csinálják.
Nézek egy nagyot, hozzám szólt?!
- Nem jól csinálják - ismétli. - Azt, akié a táska, meg sem kérdezik.
Anyám úrinő, eddig meg sem szólalt, de itt elszakad a cérna:
- Kedves uram, illett volna elvenni a szatyrát, ha le akarnak ülni. Hát látja, hogy hárman vagyunk!
- Ne szóljon bele, nyanya! - jön a válasz az öregtől. Na, anyámnak se kell több:
- Nyanya? Mit képzel maga, vén szar!
Na, itt már dőlünk a röhögéstől a barátommal, de nem csak mi, hanem körülöttünk mindenki.
Anyukámnak jelzem, hogy nem érdemes folytatni ezt a stílust, de nem is folytatja, mert az öreg mindenféle sértettség nélkül, mintha mit sem hallott volna, tovább húzza a szatyor sztorit. Velem szemben a fülhallgatóját igazgatva felsóhajt egy srác félhangosan:
- Basszus, pedig zenét akartam hallgatni...
Közben képeket készítek az új vonatról, mire rámförmed az öreg:
- Tudja, hogy ezért egyszer még nagyon meg fogja járni?!
- Én? Miért? (Persze tudom, hogy vonaton tilos fényképezni, de meg akarom várni, mit mond.)
- Mert megfogják és kilökik!
- Kilöknek engem? Kik? Ki se lehet nyitni az ajtókat, csak a megállóban!
Az érv teljesen elmegy a füle mellett.
- Én már '49 óta járok ezen a vonaton, tudja hány embert láttam, akit lelöktek?
Mellettem két fiatal srác ül, most látom, mindkettőjük fülében van füles, de elkezdik kivenni, hogy figyelemmel kísérjék a műsort. Ezen a ponton félhangosan beszállnak ők is:
- Ezen a vonaton '49 óta? Hiszen ez tök új vonat!
- Na de hogy lökték le őket? - kérdezem. Tényleg érdekel.
- Hát megfogták és lelökték! Még a tetőről is!
- Tetőről? Hát oda fel sem lehet menni. Hát hogy kell felmenni a tetőre?
- Nem tudom. Az újságban olvastam.

Mindenki röhög. Közben az öreg megemlít valami kis istent, hogy még az sem tud valamit elintézni, de nem értem pontosan. Szinte azonnal megjelenik egy rendkívül udvarias, hajlott hátú kisöreg és igen barátságos hangon, mosolyogva odaszól az öregnek:
- Bocsánat, elnézést kérek, hogy beleszólok, csak egy dologban hadd igazítsam ki: isten hatalmas!
- Ki maga, hogy beleszól? Azt gondolom istenről, amit én akarok! - förmed rá a szemmel láthatóan öntörvényű öreg.
- Plébános vagyok, a katolikus egyetemen végeztem.
Az öregnek nem marad ideje válaszra, mert a kisöreg már indul is vissza, megfellebezhetetlenül, hogy isten tényleg hatalmas. Most már az egész utastérben mindenki tudja ezt, a hívők megkönnyebbülten sóhajtanak egy nagyot.

Az öreg most más irányt vesz.
- Nekem meg MÁV szakvizsgám van! Én olyan dolgokat tudok, amin maguk meglepődnének! Ezeket a vonatokat (megj.: a Stadler Flirt villany-motorvonatokról van szó, amin utazunk) nem lenne szabad üzemeltetni! Először Svájcban állították üzembe őket, de ott nem kellett senkinek! Utána átvitték az NSZK-ba (gyorsan helyesbít, hátha senki sem vette észre) ... Németországba, ahol az utasok ugyanúgy messze elkerülték. Egyszerűen nem szálltak fel rá! Aztán így áthozták Magyarországra. Akinek át kellett volna adnia, az fogta magát és egyszerűen hazament! De én egyszer végigmentem egy vasúti mérnökkel ezeken a kocsikon és 40 hibát találtunk, melyekkel nem is lett volna szabad üzembe állítani ezeket!
Az öreg rosszul hitte, ha azt gondolta, majd én nagyvonalúan elengedem ezt a fülem mellett.
- 40 hibát? Egyet mondjon!
- Ahhoz el kellene mondanom magának mindent, amit a vasúti szakvizsgán tanultam.
- Hát nem értem, ha végigment a vonaton, akkor az nyilván utasok számára is látható, megérthető dolog. Egyetlenegyet mondjon nekem a 40-ből! Csak egyet!
- Hát például érjen hozzá az üveghez! Milyen üveg az?
Hozzáérek, belenyúlva a mellettem ülő srác aurájába. Még jó, hogy nemrég zuhanyoztam. :)
- Hát dupla üveg.
- Na látja! És hogy megy ki ebből a vonatból, ha tűz van?
- Hát gondolom a vészkijáraton!
- Nincs vészkijárat!
Erre mellettem megszólal az aurás srác:
- Dehogynem, ott a vészkijárat!
Felállok, odamegyek, van a falon egy kalapács és az üvegen egy matrica egy piros ponttal: VÉSZ ESETÉN IDE ÜSSÖN A KALAPÁCCSAL! Gondolom, ott meg lehet gyengítve az üveg.
- Ott a vészkijárat és a kalapács! - mondom az öregnek magabiztos mosollyal az ajkamon. Tehát már csak 39.
- Na látja, amikor átvették a vonatot, nem tudták betörni a vészkijáratot! Egy kicsi pár dekás kalapács van kitéve, nevetséges! Ott maga nem megy ki!

Erre nem tudok mit mondani, hogy is vitatkozhatnék én egy MÁV-os szakvizsgással! (Később veszem észre, hogy kézi ajtónyitó kar is van.)
- Hol fog leszállni? - kérdezem. - Mert sajnos mi a következő megállónál, pedig még szívesen elbeszélgetnék önnel!
- Magának mi köze ahhoz?
Közben elkezdi igazgatni a szatyrát. Kétszer is magához veszi.
- Tudják - folytatja - én már '35 óta járok erre! (Megj.: igen, az előbb még '49 volt.)
- '35 óta? Ha szabad tudnom, hány éves? - kérdezi a barátom.
- Semmi köze hozzá! De én már 5 éves koromban utaztam ezen a vonaton!
Ebből könnyen ki lehet számolni, az öreg feladványa nem túl rafinált. De ezen továbbsiklunk.
- 5 évesen? Miért? - kérdezi a barátom őszinte kíváncsisággal.
- Borjút szállítottam!
Csendesen újra röhögünk. A barátom tér hamarabb magához:
- Ezen a vonaton? Borjút?
- Azt kocsin vittem!
Na, itt elszakad a cérna, többen hangosan felröhögnek, de az öreget ez már nem nagyon zavarja, mert szedelődzködik és elindul az ajtó felé.
- Bocsi a közjátékért - vetem oda a mellettem ülő srácnak -, nem akartunk zavarni. Én meg se szólaltam volna, de hát ez az öreg...
- Nem tesz semmit, nem zavart. Jót szórakoztam. Sziasztok! - válaszol mosolyogva.
A vonat kisvártatva megáll, majd velünk együtt leszáll az öreg, de gyorsan elhagy minket. Anyám kicsit duzzogva megszólal:
- Évek óta ismerem látásból az 1-es dűlőből, de még sose köszönt!


Saját képek. (MÁV, bocsi!) :)

Nyeregbe, magyar!

A tavaly nyáron indult lakásátalakítások miatt a kerékpárom azok befejeztével is olyan helyre került a lakásban, hogy csak robbantósok tudták volna kiszedni, ők sem egyben, így azóta csak buszoztam szerte a városban. Az éves bérletemet kihasználva néha indokolatlan járatokra is felszálltam. De a szívemben már hónapok óta, az ereimben meg napok óta munkálkodott egy kis kerékpározhatnék, ám sosem jutott rá idő. Napközben dolgozom, estére pedig - a sörözések kivételével - mindig vissza kell érnem, mert a babafürdetés az én programom, nem hagynám ki semmiért! (A jogdíj Fabriké, köszönet az ötletért!).

Így hát egy hétköznap már el kellett határoznom, hogy birtokba veszem a bicajt. Előtte néhány nappal már sikerült felfújnom a gumiját (éjjel, hogy a szomszéd is biztosan értesüljön közeli szándékaimról), így több nap elteltével meggyőződhettem róla, hogy nem lyukas. Mert lyukas gumi, az ugye, mindig gáz! (Értik ugye, emberek, mert most kivételesen nem a szexre gondoltam!!!)

Na, hát elindultam olyan du. 1 órakor. Célba vettem Budapest legdélkeletibb vasútállomását, a szinte teljesen ismeretlen Rákoskertet (Ta hallottál már róla?), mely a térképen tőlünk "csak egy dobásra" van. Na persze, majdnem kidöglöttem, mire odaértem. És az hagyján! Akkor voltam még csak félúton, hiszen a dolog természetéből következőleg vissza is kellett jönnöm!

Először is, az ülés (nyereg) ugyanolyan kemény, mint volt, sőt, talán még keményedett is egy picit. Ezt anno még Antitól kaptam olyan tíz éve, amikor azt hittük, megváltjuk a világot és hogy a környezetbarát hajtóanyag (pl. kerékpár, bab) milyen fontos is az életünkben. Nagyon jó nyereg, tényleg, bár már lekopott a márkája. Innen a felirat leginkább Sonynak látszik. :) Na, hát olyan jó, hogy minden tavasszal, amikor elsőre nyeregbe szállok, kikészíti a hátsómat, de úgy, hogy ülni alig tudok rajta. Még jó, hogy nem járok munkahelyre, mert kérdeznék a kollégák, hogy melyik lokálban mulattam múlt éjjel... :) De az első nyeregbeszállás kigyógyulását követően egész évben nem töri fel többé a zsírpárnáimat. Érdekes, hogy mennyire alkalmazkodó a szervezetünk, ugye?

Na, hát az elindulás első métereiben kiderült, hogy a GPS-ben menthetetlenül le van merülve az elem, s mivel fényes nappal nem akartam a sebességlassító dinamót bekapcsolni, hogy töltse, egy "Kerékpárral Budapesten" nem túl dús fantázianevű biciklistérképre hagyatkoztam (mely egyébként ingyen kapható a Fővárosi Önkormányzatnál, V. kerület, Bárczy István utca 1-3., s 2002-ben a Szép Magyar Térkép pályázaton az Év Legjobb Kerékpáros Térképe díjat nyerte el! Tényleg jó!)

A madeinchina márkájú kerékpárkompjúteremet is meg kellett barkácsolni, az érzékelő nem akarta fogadni a mágneses impulzusokat. Ezt a kompjútert, amely egyébként mindent tud, amire szükségem van (távot, sebességet, időt, átlagokat, sőt még hőmérsékletet is mér, de még óra is van benne), pár forintért vettem az 'Osan' egyik kiárusításában kínai tucattermékként. (Arra gondoltam, ma már "kínai hetek"-nek nem nagyon lenne értelme, mert minden kínai. Olvastam egy fasziról, aki bojkottálta a kínai termékeket, de majdnem feldobta a talpát, mert Kína ma már olyan, mint a tizenegyes kapus nélkül: kihagyhatatlan.) Emlékszem, a nyolcvanas években csak egy nyomorult NDK-s mechanikus sebességmérőnek mennyire örültem volna, de azt sem lehetett kapni. A kerékpáros maszek csak annyit mondott a nyolckerben, hogy a "Bécsi út másik végén" lehet kapni, s kajánul vigyorgott hozzá. Máig megmaradt bennem!

Na, végül lejutottam Rákoskertre (nem röhög!) másfél óra alatt. Külön öröm volt pár nagy dömpert leelőzni a piros lámpánál, mellyel több másodperc előnyre is szert tettem. Bánatomra persze ez senki mást nem érdekelt. Nem hajtottam nagyon, nehogy kifáradjak, így már odafelé is toltam, ahol nem bírtam a legnagyobb áttétellel sem. Az átlagsebességem csak 12 km/h volt, s ritkán merészkedtem 15 km/h fölé, inkább csak lejtőn. (A max. sebességem 35,9 km/h volt, amikor egy Mercedest próbáltam leelőzni.) Ahol lehetett, gurultam. Milyen más szemmel nézi az ember a várost kerékpárosként: egy csomó ivókutat vettem észre a XVI., XVII. kerület kertvárosi utcáin, azt hittem, ezek már rég kihaltak. A kulacsomat így többször is sikerült megtöltenem hideg ingyenvízzel. :)

Rákoskert vasútállomásra egy fantasztikus platánsor vezet, esküszöm, még az Erzsébet fasornál is szebb. És ami külön érdekes, ott már teljesen csendes a város, semmit sem érzel a főváros lüktetéséből. Ott még busz sem jár, a vasútállomást csak gyalog lehet megközelíteni egy kb. 3-400 méteres sétával.

Mivel odafelé számtalan teherautó jött mögöttem, s a visszapillantó folyamatosan horrofilmet vetített, elhatároztam, hogy visszafelé nem forgalmas utakon jövök, hanem megpróbálok a lehető legrövidebb úton hazajönni azok közül, amit a térkép kerékpáros útként ajánlott. Na hát, sikerült a másik végletbe belecsapnom, s kikapnom Budapest legkihaltabb részét Rákosborzasztón. Rákoskeresztúrból a XVI. kerületbe például egy olyan néptelen helyen vezetett az út, ahol emberrel több kilométeren nem találkoztam, és az út végén a Budapest tábla újra ki volt téve (úgy értem, Budapesten belül). Az út egy csatorna mentén, egy szűk nyomú, jobbára begazosodott keréknyomon haladt, volt, ahol kidőlt fát is meg kellett kerülnöm. Az egyik vasútvonal alatt átmenve a csatorna alagút torkolatában egy halászt láttam, aki a koszos, szennyes vízben pecázott. Illetve úgy tett, mert szerintem abban a bűzös, zöldesszürkés vízben maximum Pistike játékhala, ha a horgára akad valamely lakótelepi wc-ből tévedésből lehúzva. Olyan mereven, fanatikusan állt, fel sem nézett, hogy azt hittem, csak egy élethű szobor. Nem volt százas az ürge, állítom, hogy nem volt normális. Mikor már azon voltam, hogy egy közepes szellentéssel felhívom magamra a figyelmet a kihalt csend és a teljes néptelenség kellős közepén, akkor végre felnézett, de látszott, hogy ezzel együtt sem nagyon volt ott.

A XVI. kerületbe egy rossz földúton is vezetett át az út, melyet ajánlott a térkép, de azon annyi autó járt, felkavarva a port és arra kényszerítve, hogy a rossz út mellett őket is figyeljem, hogy a végén már idegesítettek. Végre sikerült eljutnom a XVI. kerület családi házas övezetébe, de addigra már nagyon kivoltam. Most persze nem voltak kutak, a kulacsom meg már rég kiürült, különben is, csak forró víz lett volna már benne. Nagyon éhes is voltam. Kaját persze nem vittem (nagy hiba volt!), így egyre elcsigázottabb lettem. Volt, hogy úgy éreztem, feladom. Pokoli érzés. Végül egy Mátészalka nevű utcába kanyarodtam, amelybe úgy éreztem, kötelező befordulnom. (Szia, Marika!) Áldom a döntésemet, ugyanis ahogy haladtam a járdán, tolva a bicajt (enyhe emelkedő volt, már nem bírtam), a földön széttaposott szilvát vettem észre. (Egyszer egy kollégám mondta, hogy a magyarok olyan rosszkedvűek, hogy mindig csak lefelé néznek, ezáltal a járdahirdetés lenne a legjobb üzlet). A szilvát úgy vettem észre, hogy már túlhaladtam rajta, csak utólag bevillant, mint gyermekkorom sűrű bicskei kapálásai közepette szerzett negatív élmény. Hát komolyan mondom, az az egy marék szilva mentett meg! Köztudott rólam, hogy utálom a gyümölcsöket (lásd még a gyümölcsnapoknál a 90 napos diétában), de most fantasztikus érzés volt szilvát enni! Végre ízt éreztem kiszáradt számban, leve pedig erőt adott. Szinte teljesen magamhoz tértem, már nem kellett annyira a rántotthús, mely pár perccel korábban egyenesen a halálom előtti utolsó kívánságom volt! :)

Végül gond nélkül hazaértem, de megfogadtam, legközelebb kaját (vagy pénzt, na jó, bankkártyát) mindenképpen viszek magammal. Hosszabb útra Nektek is ajánlom, pótolhatatlan! Bár igaz, ha én tudom, hogy van nálam kaja, már az út első egytizedében megeszem, ez olyan pszichés dolog. De az is segít.

A "kis" kerékpárutam (leruccanásul a "szomszéd" Rákoskertre) pár száz méter híján 40 kilométer volt! Aznap éreztem először több nap után, hogy megérdemelten térek nyugovóra.
Jó volt! :)

Rudi az isten! :)

Csak az utókor számára szeretném megörökíteni, hogy az "isteni Rudi" nem csak a Hungária dobos dalában létezik, hanem egy valódi élő személy! Adatvédelmi okokból nem árulhatok el róla közelebbit (bár egy januári blogbejegyzésemben látható a képe - tessék csak böngészni, ezzel is növelve az amúgy marketing szempontból teljesen lényegtelen látogatószámot!) :), de az biztos, hogy Rudi nem csak őstehetség, de rendkívül jó szíve is van. Álljon itt az utókornak egy kitűnő faltól falig polcának képe, melyet mindenben a mi igényeink szerint készített el, méghozzá kitűnő minőségben! Nem utolsó sorban olyan olcsón, hogy arról végképp nem írhatok semmit, mert kiszállna az APEH teljes gárdája. Itt a kép még üres polcról szól, persze az már aznap benépesült, méghozzá jelentősen. A Szilvi által jobbára csak meghümmögött "kacatjaimat" az egész lakásból sikerült ide átmenekítenem. Olyan ereklyék vannak közte, melyek jó eséllyel szolgálhatnak majd egy komplett hagyatékot. Például köztük van az áldott 5642-es Videoton rádiómagnó, melynek típusszámát Szilvi máig nem tudja fejből. Sebaj, mostantól elég felnéznie a polcra, mert ott virít a Cleopatra fölött! (A Cleopatra is rádió, nem nő, ejnye-bejnye, no, emberek!)

(A pálmalevél csak díszítésül került a képre!)

Petőfi Rádió - Nagggyon zene?

Az MR2 Petőfi Rádió - Nagggyon zene épp június elsején büszkélkedett azzal, hogy egy éves lett. Mondjuk egy ideig nekem is tetszett, de amikor az egyik nap délelőtt, majd délután is hallottam a Kaukázustól, hogy "Szabad Szalai Évával az édenkertbe’ almát szedni", akkor felmerült bennem, hogy ugyanazzal operálnak, mint a kereskedelmi adók, csak hát költségvetési támogatással. Közben olvastam az egyik hírlevélben a jelenlegi Magyar Rádiós állapotok ellen fellépő Cs. Kádár Péterről, akivel lehúztunk pár rádiós hetet a Fiksz Rádióban és a Sziget Rádióban, és gondoltam, ha már tavaly éhségsztrájkolt a Rádió jelenlegi vezetése ellen, akkor nem is lehetne nála ideálisabb személyt kifaggatni arról, hogy mik történnek mostanában egykori munkáltatóm, a Magyar Rádió házatáján.

- Bemelegítésül (ez igazából nekem lenne fontos), hogy (urban legend) a "Csé", igen elterjedt beceneved vajon tőlem származik-e 1993. szeptemberéből, mert én e neved teljesen magamtól optimalizálva ordítottam utánad még a Fiksz Rádió Andrássy úti stúdiójából, amikor mindig eltűntél és már csak másodpercek voltak hátra a következő megszólalásodig...

- A Cs. nem tőled származik. Amikor rádiózni kezdtem 1978-ban, kiderült, hogy van már egy Kádár Péter. Mesekönyveket írt. A tőle való megkülönböztetésként vettem föl a Csét, mert ha már más nevet kell választanom, CSAKAZÉRTIS maradjak Kádár Péter.

- A neveddel is fémjelzett Társaság a Közszolgálati Rádióért honlapján is olvasható Victor Máté tanulmánya, mely szerint ez a műsor nem közszolgálati rádióadás, de Such György, a Magyar Rádió éppen regnáló elnöke arra hivatkozik, hogy a közszolgálatiságnak elég a Magyar Rádió egészében teljesülnie. Született közben egy Victor Máténak igazat adó határozat a képernyőelsötétítős ORTT-től, de ettől még a Petőfi Rádió maradt, ami volt, Szalai Évástul, mindenestül. Mik a kilátások?

- Such Györgynek, megbízóinak és közvetlen munkatársainak célja leginkább a Petőfi Rádió átalakításában mutatkozik meg. Ezt az érdekcsoportot nem érdekli a rádió, nem érdekli a közszolgálat. A feladat az, hogy minél olcsóbb rádiót működtessenek mindaddig, ameddig a Magyar Rádió jelenlegi telephelyét nem sikerül átjátszani az új gazdának. Ezért a rengeteg ismétlés (nemcsak a Petőfin); ezért a gyalázatos hangminőség (nem kell technikus), ezért az ócska honlap (nem kell honlapkészítő stáb.) A legújabb fejlemény, hogy július 28-án engedélyt kapott a Magyar Rádió vezetősége arra, hogy aláírjon egy 3,2 milliárd forintos hitelfelvételi szerződést a CIB Bankkal. A hitelfelvétel érdekessége, hogy eredetileg csak akkor vehettek volna föl, ha a Magyar Rádió megnyeri a digitális adóhálózat kiépítéséről szóló pályázatot. Valószínűleg ez le is volt pacsizva (hiszen a pályázatot úgy írták ki), de aztán a pártok meggondolhatták magukat. Jogos a kérdés, miből fogja visszafizetni a Magyar Rádió a hitelt, amiből például szeptembertől fizetést emelnek? Nos, a hitel fedezete a Magyar Rádió stúdióépülete. Vagyis az fog történni, mint a Magyar Televízió esetében: a Magyar Rádió elveszíti a vagyonát, és az épületet vissza fogja bérelni - közpénzen persze - a CIB Banktól vagy attól, akinek a CIB eladja az épületet. Az is érdekes még, hogy a pénzügyminiszter - Gyurcsány Ferenc állítólagos utasítása ellenére - sem hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy miért írta alá a jelzálog bejegyzését.

- Ugyanakkor a tunc-tunc profilú kereskedelmi adók érezhetően vesztésre állnak a Petőfi megújulása óta. Nem lehet ez a szalaiévás Petőfi mégiscsak egy valódi közszolgálati felemelkedés bölcsője, melyben erősebb reklámbevételekből keresztfinanszírozással eltarthatja a napi nettó (ismétlések nélkül) 8 órás műsort sugárzó Kossuth Rádiót? Továbbá a Bartókot és a szinte ismeretlen régió-rádió MR6-ot is, hogy a nemzetiségeknek sugárzott MR4-ről, vagy a Parlamentből közvetítő MR5-ről már ne is beszéljünk, hiszen ezek együttes ismertsége és hallgatottsága szerintem el sem éri a parlamentbe jutási 5%-os küszöböt...

- Ami a Petőfi Rádió reklámbevételeit illeti, a Magyar Rádió összes reklámbevétele olyan alacsony az állami támogatáshoz képest, hogy ebből egy modern, sokszínű Magyar Rádiót nem lehet létrehozni.

- Mi zajlik most a Magyar Rádióban a véleményed szerint? Visszarendezhető ez?

- A Magyar Rádióban egy elvakult kommunistaellenességgel díszített korosztályi átalakítás folyik, igen erős pszichoterror kíséretében. Ennek mutatója az "emerezés" (Such György a kommunisták aljas incselkedésének tekinti a három országos program elnevezését), az angol nyelv pöffeszkedő használata, és legújabban az, hogy a januárig visszamenő hatályú szeptemberi fizetésemelésből az idén nyugdíjba menők nem részesülnek, s ezzel nemcsak az idei jövedelmük csökken akár egymillió forinttal, hanem a nyugdíjuk is. Az intézményben számottevő ellenállás nincs. Míg korábban a Magyar Rádió munkatársai készségesen válaszoltak mindenféle hallgatói észrevételre, sőt olykor a hallgatók ügyes-bajos ügyeit is intézgették, napjainkban ugyanolyan merevek, mint bármely multicég közönségszolgálata. Ez utóbbiakról tudjuk, hogy mélyebb, szakmai, érdemi információt nem lehet kapni tőlük, de ezt te jobban tudod, mint én. Próbáld meg pl. magánemberként fölhívni a 1412-őt... :-)))
A Magyar Rádióban nem visszarendeződésre lenne szükség, hanem egy nagyon változatos, sokszínű és igényes műsorszolgáltatásra, sok tartalommal rendelkező honlapra, stb. Ilyen rádiót bármikor lehet csinálni, hiszen az alkotó tevékenység az ember legszebb tulajdonsága. Természetesen könnyebb akkor, ha van kitől tanulni, és nem kell újból mindent feltalálni. Ha majd lesz olyan közakarat, amelyik modern, közszolgálati rádiót kényszerít ki a hatalomból, lesz ilyen rádió is.

- Egy éve éhségsztrájkkal próbáltad a Magyar Rádió jelenlegi vezetését jobb belátásra bírni a rádiós létszámleépítések ügyében, de vaságy nélküli 45 kg-os alkatodat ismerve ez valójában álcázott öngyilkossági kísérlet volt. Rádiós vagy már újra?

- Nem.

- Milyen most a viszonyod Such Györggyel? Söröztetek együtt mostanában?

- Such Györggyel levelező és peres viszonyban állok. Bár ő nem örül ennek a viszonynak, de az az ő baja. Az első, lezárult eljárást megnyertem, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elmarasztalta a Magyar Rádiót a velem kapcsolatos diszkrimináció miatt. Azért az már valami, hogy a Magyar Rádió legnagyobb ellenségének tekint. Ezek szerint jó úton haladok.

- Az életművedet tekintve többet tettél le eddig az asztalra, mint Gyurcsány és Orbán együttvéve, Such Györgyről már nem is szólva. Ha meg kéne tanulnom, belesülnék. Most épp mivel foglalkozol?

- Jelenleg ún. álláskereső vagyok, de 55 évesen, jogosítvány és idegennyelv-tudás nélkül nem könnyű alkalmazotti munkát találni. Ettől függetlenül, rádiós maradtam, az álmaim többségében a Magyar Rádióban készítek jobbnál jobb dolgokat. Ha azt nézzük, hogy átlagosan napi 8
órát alszom, tulajdonképpen nem történt semmi.

- Hát akkor HAJRÁ! :))) És köszi a beszélgetést!

Vezetékes telefonszámok szolgáltatói

A minap véletlenül belebotlottam abba, hogy fogalmam sincs: a vezetékes vonalról T-Com-os számot vezetékes hívok-e? A kérdés azért fontos, mert olyan díjcsomagunk van, melyben csak a T-Com-os vezetékes számok hívása díjmentes. Na, gondoltam: majd az internet megoldja!

Hát szerintem 1-2 órát is eltöltöttem, keresgélve a különféle távközlési honlapokon, és a Google-ban is persze, de mindenhol csak abba botlottam, hogy a mobil számok mindegyikének szolgáltatója lekérdezhető a *126*06telefonszám# paranccsal, de vezetékes az nem!
Kérdeztem kedves T-Com-os kollégáimat is. Ők se tudják, pontosabban csak az NPSS-ben tudnák megnézni, de hát én, mezei ügyfélként ugye,... :)
Végül felhívtam az NHH-t, akik meglehetősen rövidre zárták az ügyet: a (80) 388 388-as zöld számon majd megmondják.

Felhívtam. (Ez egy T-Com-os szolgáltatás, de ezt csak én ismertem fel, ugyanis sem az automata szöveg, sem az ügyintéző bejelentkezéséről valójában nem derül ki.) És valóban megmondják! Méghozzá a nap 24 órájában, de csak élőszóban, mert gépi lekérdezési lehetőség nincs. (Egyébként: miért nincs?)

A dolog azért érdekes, mert én emlékeztem erre a lehetőségre, csak a pontos számra nem. Ám amikor ezt anno a számhordozáskor publikálták, s ennek hatására felhívtam, azt se tudták, mit akarok. Ezért gondoltam, ez az érdektelenségbe fulladt és már rég megszűnt.

De nem! :)

A dömsödi csöves

Beültünk egy füstös, olcsó pizzériába Dömsödön, mert éhesek voltunk és nem volt más hely a főúton. Miközben vártunk a pizzára - amely az olasz gasztronómia kétségkívül erős torzítású helyi sajátosságaival készült - megjelent egy csöves ötvenes nő. Mint sokan a nagyvárosokban, ő is alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt, arcán sebek húzódtak meg, de tiszta volt. Csendesen meghúzódva megállt az asztalunknál, ami azért nem volt nehéz, mert a három asztalnál egyedül mi voltunk. Mikor észrevettem, az villant át bennem, hogy pénzt fog kérni.
- Nem tudod, hogy hol van itt legközelebb pénzautomata? - kérdezte tőlem. Meglepődtem, hogy hátha felismertek, ezért lányos zavaromban azt találtam válaszolni, hogy nem tudom, mivel nem vagyok idevalósi. De problémamegoldásból nem akartam gyengének mutatkozni, ezért átinvitáltam a pultoshoz, hogy ő magyarázza el neki.
A pultos el is magyarázta neki, mire hozzám fordult:
- Kérlek, vigyél el oda a kocsiddal!

Köpni-nyelni nem tudtam a meglepetéstől. Először azt hittem, nem értettem jól. Nem vagyok egy lassú felfogású, de kellett pár másodperc, mire megértettem, hogy be akar ülni mellénk a kocsiba, hogy vigyük el pénzt felvenni.
Töprengeni kezdtem, mit tegyek. Mint pesti viszonyok közt nevelkedett gyereknek, teljesen normális volt az a reakcióm, hogy ez valami csel. Álca. Csapda. Ilyet Dömsödön senki sem kér egy pizzéria magányában, főképp nem egy bizalmatlanságot tükröző külsővel. De hát mégis elhangzott...

Annyira meglepődtem, hogy nem is tudom, mit válaszoltam elsőre. Szerintem Szilvi ugyanerre jutott, mint én, ezért riadtan nézte, mit reagálok. Magamnak is cselt adva azt mondtam neki, hogy elviszem, jöjjön. Talán megsajnáltam, vagy nem is tudom, már nem emlékszem a pontos döntési mechanizmusomra. Közben Szilvi ott maradt a gyerekkel és a bármikor megérkezhető pizzával. Szilvi valami olyasmit tudott csak rebegni, hogy siessek.

Beültünk a kocsiba. Asszem, minden színészi képességemet összeszedtem, hogy a nő előtt minél természetesebb lehessek, de egy éles szem észrevette volna, hogy erősen gyanakszom, továbbá bizalmatlan vagyok. A kocsiban értékek voltak, arra is gondoltam, hogy hátha lopni akar.

Elindultunk a kijelölt úton. A napfényes, mégis álmos hétköznap délutánon Dömsöd kis mellékutcáiban senki sem jött szembe, így elereszthettem a gázpedált. Nem kötöttem be magam, pedig ilyet sosem teszek. Végig rendkívül éber voltam, periférikusan pedig csak arra figyeltem, milyen mozdulatokat tesz, hogy szükség esetén védekezhessek.

Matatni kezdett a kistáskájában. Nagyon matatott, már hosszú másodpercek óta. Egyre csak matatott. Már nem féltem, inkább kíváncsi voltam, mire készül. Lassan, bizonytalanul mozgott, köszönhetően kába állapotának. Az OTP ATM-et mégis ő vette észre a sarkon. Megálltam a gép előtt. Ő azonban egyre csak matatott a táskájában. Derrick és Columbo emlőin nevelkedve már azt gondoltam, hogy fegyvert fog előrántani és netán kényszerít valamilyen anyagi jav átadására. Ám ő továbbra is matatott valamit, egyre csak, lassan, míg végül... a bankkártyáját húzta elő.

Megkönnyebbültem.

Kiszállt. Az autó ülésén hátrahagyta az értékeit, pénztárcáját. Fordult a kocka: láttam, hogy nagyon megbízik bennem, hiszen simán elhajthatnék. Bevillant: ilyen Bupén nem fordulhatna elő! Odament az automatához, a billentyűlenyomásokra az ATM által adott hangos dudaszó hosszából ítélve egyszer-kétszer elronthatta a PIN kódját, vagy az összeget, de végül sikeres készpénzfelvételt hajtott végre.

Csendben, kimérten odajött az autóhoz, beült, becsukta az ajtót.
- Mennyivel tartozom? - kérdezte. Nekem ekkor bevillant, hogy akár szexuális szolgáltatást is felajánlhat. Jézusom!
- Semennyivel. Mondja meg, hogy hová vigyem, legalább milyen irányba, mert nem akarom esetleg épp ellentétesen vinni.
- Hazamegyek.
- Jó, akkor mondja meg, merre van az a haza. Legalább a főútig elviszem.
- Mindegy.
- Mindegy? Akkor most merre vigyem?
- A presszóba jó lesz.
- Ahonnan jöttünk?
- Igen.

Talán a megkönnyebbülésem miatt, talán nem, de feszültséglevezetésül ugyanolyan fittipaldisan vezettem vissza Dömsöd - áthaladásomra felsóhajtó, néptelen - utcáin, ahogy az ATM-hez tartottam. Minden zárva volt, sehol egy teremtett lélek. Komolyan, mint egy szellemfaluban.

A nő ahogy odafelé, úgy visszafelé sem szólt egyetlen szót sem, és visszafelé már nem is matatott.

A pizzéria előtt megálltam, de azt is adrenalinnal erősen átitatott hévvel, így kapaszkodnia kellett, mire a kerítéshez manővereztem a kocsit. Végül megálltam, lekapcsoltam a motort.

- Megérkeztünk - mondtam. Vártam, mi lesz.
- Igen agresszívan vezet - jegyezte meg. Ennyit mondott mindössze.
Először magázott, valószínűleg azért, mert én következetesen nem fogadtam a tegezését, ezzel is megtartva a három lépés távolságot. Kiszállt, majd elindult a presszó felé. Gondoltam, most ránk fog akaszkodni. Például megvárja, hogy megegyük a kaját, majd megkér, hogy vigyük el ide vagy oda.

Odament Szilvihez.
- Mire hívhatlak meg?
- Köszönöm, semmire.
- De én szeretnék fizetni valamit!
- Nem, köszönöm, tényleg nem kell semmi.
- Akkor a babának?- fordult Nickihez. - Jaj, de aranyos vagy!
- Nem, köszönjük, nincs semmire sem szükségünk.

A nő végül megrándította a vállát és a pultnál kért egy sört.

Közben a pizzériában, mely csak nemrég, délután ötkor nyitott, megjelentek a helyi hatalmasságok, akik szemmel láthatóan a település meghatározó arcát, szellemi életét képviselik. Rágyújtottak a mellettünk lévő asztalnál, beszélgettek erről-arról. De nem voltak ők kemények, ámbár szemre biztosan kaphatók voltak erre-arra, ha kell. Pesti mércével mérve valahol mégis ugyanolyan szerények voltak, mint a csöves nő, aki közben kint leült az egyik asztalhoz. Gondoltam, ott vár ránk.

Kinéztem, hogy az autónk még egyben van-e, mert valahogy volt egy olyan érzésem, hogy még az is eltűnhet, vagy feltörhetik. Valahogy olyan rossz előérzetem volt, ez az egész összességében roppant gyanús volt. A környezet, az emberek, a várakozó nő.

Közben kihozták a pizzánkat, ami az olasz konyha egy gellert kapott génmódosításaként jellemezhető a legtörömörebben. Én már frankón rinyáltam a kocsi és a várakozó nő miatt. Nem is féltem, inkább csak éber voltam.

Ekkor a nő bejött az üres söröspohárral. Bár volt kiszolgálás, ő mégis saját maga tette vissza a pultra a poharat, majd kiment a presszóból és eltűnt a főúton a szemünk elől, a parkoló kocsival ellentétes irányba.

Gyorsan szedelőzködtünk, és - bár nem beszéltük meg ezt azóta sem - de szerintem legbelül mindketten különféle vallások isteneihez fohászkodtunk, hogy ezt megúsztuk. Ami tulajdonképpen semmi volt. Sietősen fizettünk, majd illékony távozásra vettük a figurát. De annyira gyorsan, hogy a százezres fényképezőgépet futva hozták utánunk, hogy ottfelejtettük...

MÁV Biztosító: összefogást a PSZÁF ellen!!!

Haha. Az előző MÁV-os interjú miatt a Google Adserver automatikusan betette a MÁV biztosítós kötelező szerződéskötés hirdetését a blogomra. Én meg közben forrongok a MÁV Biztosító csődje kapcsán. Nem kicsit. Nagyon.

OFF. A Metro újság honlapja elindította azt az internetes rovatát, melyben a híreket az olvasók írják. Trend ez, méghozzá régóta megjósolt trend az interneten, olyannyira, hogy már a sajtófigyelésben is kapok blogbejegyzéseket. Ezzel pedig kezd kialakulni az internet második (talán valódi?) nyilvánossága, a blogoké és magánhonlapoké, melyek egyfajta lánccá összeállva a szabad világban képesek blokkolni, vagy legalábbis ellensúlyozni a manipulált tömegtájékoztatási eszközöket, hírportálokat. Ennek az új nyilvánosságnak a jegyében remélem, ez a blogbejegyzésem - talán sok másokéval együtt is - eljut az illetékesekig. ON.

Szóval forrongok a MÁV Biztosító miatt, melynek honlapján még mindig azzal fogadnak, hogy örülnek, hogy érdeklődnek szolgáltatásaik iránt, meg hogy kössek on-line biztosítást. Közben gomba módra megjelentek a hiénák, a kezüket dörzsölő versenytársak, akik álszent áhítattal reklámozzák, hogy "történt ami történt a MÁV Biztosítóval, de velünk ilyen nem fordulhat elő", meg "ööö"-zős, kínjukban fejvakargatós, nyakkendőt igazgatós riportokban nyilatkoznak "a biztosítási piac megtisztulásáról". Mindeközben előre nem tervezett, zsíros extraprofitra készülnek a jelentős számban szétrebbenő, s kényszerű szerződéskötésre a korábbi versenytársak körében kötelezett MÁV biztosítós ügyfelektől.

A francba! Hát miért nem állunk össze - nem csak mi MÁV-osok, hanem minden autós, hiszen az érdek most teljesen közös! -, hogy NEM FIZETÜNK IDÉN TÖBBET, MINT AMIRE TAVALY SZERZŐDTÜNK?!

A PSZÁF, mely felügyeletként az egyetlen jogosult állami szerv ellenőrizni egy biztosító szabályos működését, minden fillér kockázat nélkül teszi ezt. A kockázatot én, a fogyasztó viselem, akinek fogalma sincs arról, hogy a biztosítója szabályosan működik-e. A PSZÁF ellenőrizget-ellenőrizget, s amikor aztán hipp-hopp mégis kilopják a biztosítottak pénzét, akkor Mona Lisá-s mosollyal kezét széttárva azt javasolja a taggyűlésnek, hogy szavazzanak meg pótbefizetést, mert még így is jobban járnak, mintha biztosítót kell váltani. (Köszönjük, Emese! Neked ez egyetlen büdös filléredbe sem kerül...) Ahogy az ORTT-ben, úgy a PSZÁF-ben is megvan az a hivataltól idegen, kisfiús dac, hogy "nem szavaztátok meg a pótbefizetést? Akkor direkt úgy csináljuk, hogy rosszabbul járjatok!".

Hogy mire alapozva állítom ezt? Hát, a taggyűlés után közvetlenül a PSZÁF előbb előzékenyen közli, hogy "olyan ütemezést fog kialakítani, hogy az ügyfelek és a fogadó biztosítók számára megfelelő idő (30 nap) álljon rendelkezésre a döntés meghozatalához. A Felügyelet arra törekszik, hogy az átszerződés és a MÁV ÁBE kárfelelősségének a határnapja a biztosítási negyedévhez igazodjon." Itt a forrás. Aztán gyorsan augusztus 15-ét jelöli meg a biztosítóváltás végső határidejére. Tehát a közlemény után 5 nappal (hű, most milyen gyorsan forogtak az államgépezet kerekei) július 31-én közli, hogy két hét múlva megszünteti a MÁV Biztosítót. Haha. Méghogy 30 nap, meg hogy "törekszik"...

Közben az is napvilágra kerül, hogy újabb bűncselekményre derült fény a MÁV Biztosítónál - már csak röhögök. Hát tényleg ilyen töketlen a biztosítási felügyeletünk?! Még jó, hogy utólag legalább észrevették, mikor már március óta felügyeleti biztos irányítja a biztosítót!

Szóval itt mindenki hangoskodik, hogy "megint valakik kilopták a pénzünket", meg "úristen, pluszban fizetnünk kell", miközben a fő felelősről, a PSZÁF-ről egy szó sem esik! (Na jó, olvastam erről is cikket, de csak úgy teoretice... Az ő felelősségét, intézkedéseit, károkkal kapcsolatos felelősségét valójában - hivatalosan - senki sem vitatja!) Ott nincsenek felelősök, furcsa is lenne, ha a felügyeletnek is lenne egy felügyelete, nemde? A kikezdhetetlenül stabil, sőt talán a MÁV hamvain még meg is erősödött PSZÁF a háttérben változatlanul csendben kezeli a karmesteri pálcát, mellyel ráadásul egyáltalán nem is úgy irányít, ahogy azt egy felügyeletnek (nem mellesleg: fogyasztóvédő szervnek is!) kéne tennie!!!

Mert:

• nekem KÖTELEZŐ kötnöm gépjármű felelősség biztosítást, a rendőrség ellenőrzi, büntet,
• mivel én nem számítok arra, hogy másnak okozok kárt, ezzel a biztosítással én meg közvetlenül nem kapok semmit, ezért nyilvánvalóan a legolcsóbb megoldást választom,
• különben is, a biztosítók sosem szoktak tönkremenni, mert köztudottan viszontbiztosítják egymást, vagy működhetne egy a bankbetétek biztosításához hasonló biztosítási alap is,
• és ha mindezek után mégis gáz lenne, hát van egy felügyelet, amely az államot képviseli és a piacot, s benne a fogyasztók érdekeit védi!

Vagyis összességében az átlagpolgár azt hiszi, miközben kötelezőt választ, hogy a törvények olyan környezetet teremtettek, melyben ő megfelelő biztonságot kaphat egy piacgazdaságban is. (Úgy értem, szemben például egy torz mértékű, erős állami szerepvállalással.) Nem?

Tehát valójában azért, ami a MÁV Biztosítónál történt, elsősorban a PSZÁF felelős, hiszen egy erős, jól működő felügyelet orra elől ki sem lophattak volna egy biztosító vagyonából! Ezért én nem is a MÁV Biztosítóra haragszom, ott a vezetők "csak éltek a lehetőséggel".

És a PSZÁF tehet most arról is, hogy MÁV biztosítós ügyfélként szégyenszemre év közben kell pluszban kifizetnem a nem túl rózsásan álló családi kasszából, sőt, MÁV biztosítósként még az utcán is csak az árnyékos oldalon közlekedem, lehorgasztott fejjel, és lehetőleg ott is csak éjszaka.

Azt már az én plusz szerencsétlenségem, hogy a kedvezmények miatt egy évet előre kifizettem. A szabályok miatt ezt nem veszik figyelembe, nekem is ugyanúgy ki kell fizetnem az év hátralévő részére a biztosítást az új biztosítónál. A MÁV-tól meg várhatom a pénzt vissza - mert hogy ezzel kecsegtetnek -, csak addig álljak fél lábon...

Na, hát mindezekért csatlakoznék én szívesen egy tüntetéshez, vagy bármilyen civil önszerveződéshez, mely a PSZÁF ellen fogalmaz meg jogos követeléseket, felelősségrevonást.

"Nem-MÁV biztosítós" barátaim, ne higgyétek, hogy Ti védve vagytok! Ez a jövőben Veletek is ugyanúgy megtörténhet, védve senki sem lehet ez ellen, amíg minden így marad. Ezért most van egy jó esély az egész autóstársadalom előtt, hogy tegyen valamit a saját érdekében! Ha ezt most elszalasztjuk, és a PSZÁF-nél most nem történnek változások, a jövőben bárki leutánozhatja a MÁV-ot!!!

Ti mit gondoltok minderről? Írjátok le!