Az öreg a vonatról

Kimegyünk a telkünkre anyukámmal és egy barátommal. Felszállunk a csili-vili vonatra (tényleg nagyon klassz, ld. a képet alul) és az egyik négyes (kettő-kettő szembefordított) ülésen ül egy öregember. Mégsincs 3 szabad hely, mert az öreg melletti ülésen ott figyel egy szatyor. Nyilván az övé.
Ahogy odaérünk, anyám a barátommal leül, majd mondja, hogy üljek oda szembe, a szatyor helyére. Ám az öreg csak nem mozdul, hogy elvegye. Én meg nem vagyok egy erőszakos alkat, hát találok másik helyet a középső folyosó másik oldalán lévő hasonló négyes ülésben. Így mindhárman tulajdonképpen egy sorban vagyunk, csak elválaszt minket a folyosó, szemben pedig ott ül az öreg a szatyorral.

Elindul a vonat az állomásról. Kisvártatva megszólal az öreg felém fordulva:
- Nem jól csinálják.
Nézek egy nagyot, hozzám szólt?!
- Nem jól csinálják - ismétli. - Azt, akié a táska, meg sem kérdezik.
Anyám úrinő, eddig meg sem szólalt, de itt elszakad a cérna:
- Kedves uram, illett volna elvenni a szatyrát, ha le akarnak ülni. Hát látja, hogy hárman vagyunk!
- Ne szóljon bele, nyanya! - jön a válasz az öregtől. Na, anyámnak se kell több:
- Nyanya? Mit képzel maga, vén szar!
Na, itt már dőlünk a röhögéstől a barátommal, de nem csak mi, hanem körülöttünk mindenki.
Anyukámnak jelzem, hogy nem érdemes folytatni ezt a stílust, de nem is folytatja, mert az öreg mindenféle sértettség nélkül, mintha mit sem hallott volna, tovább húzza a szatyor sztorit. Velem szemben a fülhallgatóját igazgatva felsóhajt egy srác félhangosan:
- Basszus, pedig zenét akartam hallgatni...
Közben képeket készítek az új vonatról, mire rámförmed az öreg:
- Tudja, hogy ezért egyszer még nagyon meg fogja járni?!
- Én? Miért? (Persze tudom, hogy vonaton tilos fényképezni, de meg akarom várni, mit mond.)
- Mert megfogják és kilökik!
- Kilöknek engem? Kik? Ki se lehet nyitni az ajtókat, csak a megállóban!
Az érv teljesen elmegy a füle mellett.
- Én már '49 óta járok ezen a vonaton, tudja hány embert láttam, akit lelöktek?
Mellettem két fiatal srác ül, most látom, mindkettőjük fülében van füles, de elkezdik kivenni, hogy figyelemmel kísérjék a műsort. Ezen a ponton félhangosan beszállnak ők is:
- Ezen a vonaton '49 óta? Hiszen ez tök új vonat!
- Na de hogy lökték le őket? - kérdezem. Tényleg érdekel.
- Hát megfogták és lelökték! Még a tetőről is!
- Tetőről? Hát oda fel sem lehet menni. Hát hogy kell felmenni a tetőre?
- Nem tudom. Az újságban olvastam.

Mindenki röhög. Közben az öreg megemlít valami kis istent, hogy még az sem tud valamit elintézni, de nem értem pontosan. Szinte azonnal megjelenik egy rendkívül udvarias, hajlott hátú kisöreg és igen barátságos hangon, mosolyogva odaszól az öregnek:
- Bocsánat, elnézést kérek, hogy beleszólok, csak egy dologban hadd igazítsam ki: isten hatalmas!
- Ki maga, hogy beleszól? Azt gondolom istenről, amit én akarok! - förmed rá a szemmel láthatóan öntörvényű öreg.
- Plébános vagyok, a katolikus egyetemen végeztem.
Az öregnek nem marad ideje válaszra, mert a kisöreg már indul is vissza, megfellebezhetetlenül, hogy isten tényleg hatalmas. Most már az egész utastérben mindenki tudja ezt, a hívők megkönnyebbülten sóhajtanak egy nagyot.

Az öreg most más irányt vesz.
- Nekem meg MÁV szakvizsgám van! Én olyan dolgokat tudok, amin maguk meglepődnének! Ezeket a vonatokat (megj.: a Stadler Flirt villany-motorvonatokról van szó, amin utazunk) nem lenne szabad üzemeltetni! Először Svájcban állították üzembe őket, de ott nem kellett senkinek! Utána átvitték az NSZK-ba (gyorsan helyesbít, hátha senki sem vette észre) ... Németországba, ahol az utasok ugyanúgy messze elkerülték. Egyszerűen nem szálltak fel rá! Aztán így áthozták Magyarországra. Akinek át kellett volna adnia, az fogta magát és egyszerűen hazament! De én egyszer végigmentem egy vasúti mérnökkel ezeken a kocsikon és 40 hibát találtunk, melyekkel nem is lett volna szabad üzembe állítani ezeket!
Az öreg rosszul hitte, ha azt gondolta, majd én nagyvonalúan elengedem ezt a fülem mellett.
- 40 hibát? Egyet mondjon!
- Ahhoz el kellene mondanom magának mindent, amit a vasúti szakvizsgán tanultam.
- Hát nem értem, ha végigment a vonaton, akkor az nyilván utasok számára is látható, megérthető dolog. Egyetlenegyet mondjon nekem a 40-ből! Csak egyet!
- Hát például érjen hozzá az üveghez! Milyen üveg az?
Hozzáérek, belenyúlva a mellettem ülő srác aurájába. Még jó, hogy nemrég zuhanyoztam. :)
- Hát dupla üveg.
- Na látja! És hogy megy ki ebből a vonatból, ha tűz van?
- Hát gondolom a vészkijáraton!
- Nincs vészkijárat!
Erre mellettem megszólal az aurás srác:
- Dehogynem, ott a vészkijárat!
Felállok, odamegyek, van a falon egy kalapács és az üvegen egy matrica egy piros ponttal: VÉSZ ESETÉN IDE ÜSSÖN A KALAPÁCCSAL! Gondolom, ott meg lehet gyengítve az üveg.
- Ott a vészkijárat és a kalapács! - mondom az öregnek magabiztos mosollyal az ajkamon. Tehát már csak 39.
- Na látja, amikor átvették a vonatot, nem tudták betörni a vészkijáratot! Egy kicsi pár dekás kalapács van kitéve, nevetséges! Ott maga nem megy ki!

Erre nem tudok mit mondani, hogy is vitatkozhatnék én egy MÁV-os szakvizsgással! (Később veszem észre, hogy kézi ajtónyitó kar is van.)
- Hol fog leszállni? - kérdezem. - Mert sajnos mi a következő megállónál, pedig még szívesen elbeszélgetnék önnel!
- Magának mi köze ahhoz?
Közben elkezdi igazgatni a szatyrát. Kétszer is magához veszi.
- Tudják - folytatja - én már '35 óta járok erre! (Megj.: igen, az előbb még '49 volt.)
- '35 óta? Ha szabad tudnom, hány éves? - kérdezi a barátom.
- Semmi köze hozzá! De én már 5 éves koromban utaztam ezen a vonaton!
Ebből könnyen ki lehet számolni, az öreg feladványa nem túl rafinált. De ezen továbbsiklunk.
- 5 évesen? Miért? - kérdezi a barátom őszinte kíváncsisággal.
- Borjút szállítottam!
Csendesen újra röhögünk. A barátom tér hamarabb magához:
- Ezen a vonaton? Borjút?
- Azt kocsin vittem!
Na, itt elszakad a cérna, többen hangosan felröhögnek, de az öreget ez már nem nagyon zavarja, mert szedelődzködik és elindul az ajtó felé.
- Bocsi a közjátékért - vetem oda a mellettem ülő srácnak -, nem akartunk zavarni. Én meg se szólaltam volna, de hát ez az öreg...
- Nem tesz semmit, nem zavart. Jót szórakoztam. Sziasztok! - válaszol mosolyogva.
A vonat kisvártatva megáll, majd velünk együtt leszáll az öreg, de gyorsan elhagy minket. Anyám kicsit duzzogva megszólal:
- Évek óta ismerem látásból az 1-es dűlőből, de még sose köszönt!


Saját képek. (MÁV, bocsi!) :)