Ma jut időm egy kis blogbejegyzésre is, mert korán keltem. Tegnap este ugyanis jutalomból két babkonzervet is megettem. Bár 2020-ban jártak volna le, de én még augusztusban vettem őket, hát nem akartam, hogy megromoljanak.
Gyerekkocsival közlekedtem a minap. Nem szokásom, mert nekem egyébként van saját kocsim, most mit nagyzoljak. Na de BKV-val mentem, mert gondoltam, bulizunk egyet a gyerekkel, amúgy is szeret ordítani mostanság. Az meg szerintem közönség előtt sokkal izgalmasabb, mint az autóban, mert az autórádiót nem kihívás elnyomni, na de azt, hogy milyen megálló következik, azt már sokkal inkább! A fizikusok szerint az abszolút nulla fokot csak megközelíti lehet, elérni nem. Na, hát minden fizikusnak innen üzenem, hogy állj egy gyerekkocsival bármelyik budapesti buszmegállóban alacsony padlós járműre várva ebben a k. hidegben, egyből megváltozik a véleményed! A gyerek persze szkafanderbe volt öltöztetve, csak egy piros orrhegy látszott ki, meg a két gombszem. Távolról, hanyag szemlélő számára még akár plüssállatnak is tűnhetett, bár ki a franc szállítana egy mozgó plüssállatot beszíjazva gyerekkocsiban ilyen hidegben, főleg karácsony után. Szépen jöttek is a buszok, na de alacsony padlós, az ne félj, egy sem jött! A negyedik busznál gondoltam, ha nem akarom, hogy a gyerek fagykárt szenvedjen, akkor eljött az idő. Mondjuk tény, hogy végig csendben volt, de ilyen hidegben nem tudtam, ez jót jelent-e! Emeltem a kocsit a kettes ajtóhoz, mikor egy utasnak fentről épp eszébe jutott, hogy még nem szállt le, pedig akart. Vagy lehet, hogy a szkafanderes gyerektől ijedt meg, utólag már nehéz rekonstruálni. A lényeg, hogy ott álltunk egymással szemben, ő fent, én meg lent, de már tartva a gyerekkocsit. A kiélezett helyzetet a gyerek is érzékelhette, mert még beszíjazva is, de egész teste rögtön egy nagy kérdőjel lett. Végül leszállt a srác, úgyhogy felszállhattam a babakocsival.
A gyerek élvezte az utazást, már az újpalotai szakaszon danolászásban tört ki. Nem nevezném ezeket még kiforrt gyermekdaloknak, de még így is jobb volt, mint az apja. Főleg buszon!
A leszállás már egyszerűbb volt, bár a megállóban úgy megbámultak, mintha a Marsról jöttem volna. Pedig meg is voltam fésülködve, igaz, ez nem látszott a sapka alatt. De aztán rájöttem, mit bámultak! Hát a gyerek annyit forgathatta a fejét a buszon, (gondolom aggódott, hogy jó helyen szállunk-e le), hogy a sapka füle már a gyerek arcán volt, s így eltakarta a szemét. Jó, hát azért nem kell sajnálni annyira, mert ugyan szita-szerű látással, de érzékelhette a fényeket, hiszen a kötött sapka nem homogén, hanem olyan átszűrődős. Nem tudom, ezt hogy kell szakszóval mondani.
Visszafelé a BKV megint kitett magáért. Te tulajdonképpen nem is figyeled az alacsony padlós buszokat, felszállsz az elsőre és kész! Főleg hidegben! Na de majd ha neked is gyerekkocsid lesz, akkor ne félj, egyből megtanulod, hogy egy keret a jele a menetrendeken, meg hogy soha nem akkor jön, amikor ki van írva. Például a hazafelé irányú megállóba óra 13-kor, majd óra 20-kor kellett volna jönnie egy ilyen busznak, egy nem alacsony padlós járat után pedig újra ilyennek 35-kor. Már a megállóhoz közeledve láttam, hogy kb. 15-kor elment egy alacsony padlós busz, amiről épp ezért nem tudtam megállapítani, hogy a 13-as késett, vagy a 20-as ment el előbb. 22-kor jött újra egy busz, de az nem volt alacsony padlós, azon kívül nagyon rafináltan, csak a hátsó elektronikus utastájékoztatón szerepelt, hogy garázsmenet, az elsőn a rendes járatszám volt. A gyerek nem szólt ugyan semmit, de a teste megint egy kérdőjel lett. Végül 32-kor jött egy következő, amely szintén nem alacsony padlós volt, úgyhogy gondoltam, most már felszállok, mint a köd.
A hazafelé út nyugodtan telt, bár a gyerek három megállón keresztül is itta a teát a csőrös pohárból, esküszöm, már nekem kellett pisilnem a látványtól. Csaknem egy rendes felnőtt adagnyi teát megivott! Végül elvettem tőle, csendesen odasúgva, hogy a Szaharában élők további kifigurálása már ízléstelen! Bár nem vagyok egy gyerekpszichológus, de így is láttam az arcán, hogy nem érti.
Egy ismerősöm mondta a minap, hogy ezeken a hosszú téli estéken unatkozik, nem tud mit csinálni. Az összes könyvét kiolvasta már, a tévében meg csak a három földi műsor jön be neki, amit baromira un már. Hát mondtam neki, pajtás, nekem van ötletem. Kérdi izgatottan, micsoda? Hát egy orgazmus! Ha meg kevesled, akkor legyen kettő! Először is, orvosok szerint akkumulálódsz tőle, boldogsághormonok szabadulnak fel, másrészről meg könnyebben alszol. Sőt, az ún. „bealvás” is megoldható a segítségével, amin hogy ha rajtakapnak (mert például nem egyedül élsz, vagy hogy életszerűbb legyek, betörnek hozzád), akkor azt az élményt nem lehet pénzért megvenni! Minden másra meg úgyis ott a MasterCard! :)
Na, mára ennyit, megyek dolgozni!
Gyerekkocsival közlekedtem a minap. Nem szokásom, mert nekem egyébként van saját kocsim, most mit nagyzoljak. Na de BKV-val mentem, mert gondoltam, bulizunk egyet a gyerekkel, amúgy is szeret ordítani mostanság. Az meg szerintem közönség előtt sokkal izgalmasabb, mint az autóban, mert az autórádiót nem kihívás elnyomni, na de azt, hogy milyen megálló következik, azt már sokkal inkább! A fizikusok szerint az abszolút nulla fokot csak megközelíti lehet, elérni nem. Na, hát minden fizikusnak innen üzenem, hogy állj egy gyerekkocsival bármelyik budapesti buszmegállóban alacsony padlós járműre várva ebben a k. hidegben, egyből megváltozik a véleményed! A gyerek persze szkafanderbe volt öltöztetve, csak egy piros orrhegy látszott ki, meg a két gombszem. Távolról, hanyag szemlélő számára még akár plüssállatnak is tűnhetett, bár ki a franc szállítana egy mozgó plüssállatot beszíjazva gyerekkocsiban ilyen hidegben, főleg karácsony után. Szépen jöttek is a buszok, na de alacsony padlós, az ne félj, egy sem jött! A negyedik busznál gondoltam, ha nem akarom, hogy a gyerek fagykárt szenvedjen, akkor eljött az idő. Mondjuk tény, hogy végig csendben volt, de ilyen hidegben nem tudtam, ez jót jelent-e! Emeltem a kocsit a kettes ajtóhoz, mikor egy utasnak fentről épp eszébe jutott, hogy még nem szállt le, pedig akart. Vagy lehet, hogy a szkafanderes gyerektől ijedt meg, utólag már nehéz rekonstruálni. A lényeg, hogy ott álltunk egymással szemben, ő fent, én meg lent, de már tartva a gyerekkocsit. A kiélezett helyzetet a gyerek is érzékelhette, mert még beszíjazva is, de egész teste rögtön egy nagy kérdőjel lett. Végül leszállt a srác, úgyhogy felszállhattam a babakocsival.
A gyerek élvezte az utazást, már az újpalotai szakaszon danolászásban tört ki. Nem nevezném ezeket még kiforrt gyermekdaloknak, de még így is jobb volt, mint az apja. Főleg buszon!
A leszállás már egyszerűbb volt, bár a megállóban úgy megbámultak, mintha a Marsról jöttem volna. Pedig meg is voltam fésülködve, igaz, ez nem látszott a sapka alatt. De aztán rájöttem, mit bámultak! Hát a gyerek annyit forgathatta a fejét a buszon, (gondolom aggódott, hogy jó helyen szállunk-e le), hogy a sapka füle már a gyerek arcán volt, s így eltakarta a szemét. Jó, hát azért nem kell sajnálni annyira, mert ugyan szita-szerű látással, de érzékelhette a fényeket, hiszen a kötött sapka nem homogén, hanem olyan átszűrődős. Nem tudom, ezt hogy kell szakszóval mondani.
Visszafelé a BKV megint kitett magáért. Te tulajdonképpen nem is figyeled az alacsony padlós buszokat, felszállsz az elsőre és kész! Főleg hidegben! Na de majd ha neked is gyerekkocsid lesz, akkor ne félj, egyből megtanulod, hogy egy keret a jele a menetrendeken, meg hogy soha nem akkor jön, amikor ki van írva. Például a hazafelé irányú megállóba óra 13-kor, majd óra 20-kor kellett volna jönnie egy ilyen busznak, egy nem alacsony padlós járat után pedig újra ilyennek 35-kor. Már a megállóhoz közeledve láttam, hogy kb. 15-kor elment egy alacsony padlós busz, amiről épp ezért nem tudtam megállapítani, hogy a 13-as késett, vagy a 20-as ment el előbb. 22-kor jött újra egy busz, de az nem volt alacsony padlós, azon kívül nagyon rafináltan, csak a hátsó elektronikus utastájékoztatón szerepelt, hogy garázsmenet, az elsőn a rendes járatszám volt. A gyerek nem szólt ugyan semmit, de a teste megint egy kérdőjel lett. Végül 32-kor jött egy következő, amely szintén nem alacsony padlós volt, úgyhogy gondoltam, most már felszállok, mint a köd.
A hazafelé út nyugodtan telt, bár a gyerek három megállón keresztül is itta a teát a csőrös pohárból, esküszöm, már nekem kellett pisilnem a látványtól. Csaknem egy rendes felnőtt adagnyi teát megivott! Végül elvettem tőle, csendesen odasúgva, hogy a Szaharában élők további kifigurálása már ízléstelen! Bár nem vagyok egy gyerekpszichológus, de így is láttam az arcán, hogy nem érti.
Egy ismerősöm mondta a minap, hogy ezeken a hosszú téli estéken unatkozik, nem tud mit csinálni. Az összes könyvét kiolvasta már, a tévében meg csak a három földi műsor jön be neki, amit baromira un már. Hát mondtam neki, pajtás, nekem van ötletem. Kérdi izgatottan, micsoda? Hát egy orgazmus! Ha meg kevesled, akkor legyen kettő! Először is, orvosok szerint akkumulálódsz tőle, boldogsághormonok szabadulnak fel, másrészről meg könnyebben alszol. Sőt, az ún. „bealvás” is megoldható a segítségével, amin hogy ha rajtakapnak (mert például nem egyedül élsz, vagy hogy életszerűbb legyek, betörnek hozzád), akkor azt az élményt nem lehet pénzért megvenni! Minden másra meg úgyis ott a MasterCard! :)
Na, mára ennyit, megyek dolgozni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése