Viszlát, Magyar Telekom!

Bár már nincs gyakorlati jelentősége, hiszen 2007. június 15-e óta nem dolgozom a T-Comnál, de jogi és érzelmi jelentősége mindenképpen van, hiszen pár óra múlva végleg elszakad a köldökzsinór egykori munkáltatómmal, amelyhez 27 évesen a templom egereként kerültem, s amely számtalan csápjával segítve a 12 év alatt végül elengedett egy "baráti" létszámleépítés keretében.
2008. február 26-án töltöttem ugyanis jogilag az utolsó munkanapot a meghosszabbított felmondási időmben a T-Com-nál, eddig tartott a "védőháló", 2008. február 27-től immár a Bankkártya Kft. főállású alkalmazottja vagyok, ahol 1996-tól mostanáig a T-Com-os munkám mellett csak másodállásként voltam bejelentve, mégis amelyben - különösen az utóbbi években - gyakorlatilag még egy főállást elláttam.
Az ember ilyenkor megáll és elszámol magában, mi is történt ez alatt a 12 év alatt. Talán kezdjük onnan, hogy az emberektől, az emberi kapcsolatoktól kaptam a legtöbbet. Az utcáról kerültem be a hibafelvételi kezelőterembe, ahol a kezdeti gátlásaimat levetve hamarosan arról lettem "híres", hogy én írtam a legtöbb információt a hibajegyekre. Néha lehetett hallani a teremben egy kiáltást: - Ki az a 804-es? (Hát én voltam.)
Aztán voltak kalandjaim ügyfelekkel, az egyik egy jó tanácsért cserébe el akarta intéztetni, hogy bebalzsamozzanak, egy másik éppen foglalt vonalat jelentett be, amikor a vonalba belehallgatva annyit hallottam, jövőre itt már a fingért is megadóztatják az embereket. A gép csak 3 másodpercre engedett belehallgatni, így ahogy ezt a mondatot meghallottam, egyből visszakapcsolta a mikrofonomat a bejelentőhöz. Csak arra emlékszem, hogy majdnem felrobbantam, annyira kellett röhögnöm. Aztán jött olyan szimpla bejelentés is a nagykövetségi negyedből, hogy a román nagykövet úr áthallja az oroszokat. S mindezt teljesen komolyan bejelentve persze, hát ott sem röhöghettem el magam!
Kisvártatva az állandó éjszakás műszakba kerültem, ahol majdnem 7 évet húztam le. Életem egyik fénypontja volt, azt is mondhatnám, olyan már sosem lesz újra. Számtalan emlék és több szerelem köt ehhez az időszakhoz, s persze az is, hogy ez alatt végezhettem el a közgázt a cég engedélyével, sőt, támogatásával. Köszönöm!
A 12 év alatt sokféle emberrel dolgozhattam együtt, ami megismertette velem egy nagy cég működését, kultúráját, döntési mechanizmusát, s ez úgy érzem, ez hasznomra vált. Sokféle szeretet, megbecsülést is kaptam a munkatársaimtól, hol kisebbet, hol nagyobbat (KÖSZÖNÖM!), és úgy érzem, mindig el tudtuk rendezni a szükségszerűen itt-ott felbukkanó ellentéteket is, persze ehhez mindkét fél kellett. Amit a küldetésemnek tekintettem 2003 óta, mióta megkaptam a Hibakezelési osztály irányítását, az az, hogy a lehető legtöbbet tegyem azokért az emberekért, akik közül származva a vezetőjük lehettem, felelősséggel tartozva értük, s ha netán a cég érdeke ellentétes volt az emberekével, akkor is az emberek javára próbáltam fordítani.
Sokat köszönhetek akkori főnökömnek, Fónad Tibornak, vezetőtársamnak Blogoló Fabriknak (Fábián Gábor) és a csoportvezetőknek, Helgesznek (Németh Helga) és Höhőző Csének (Csikós Péter), továbbá a többi munkatársaknak az éjszakás évekért, és szintén sokat közvetlen nappali főnökeimnek, Merza Románnak és Nagymányai Kázmérnak, továbbá a szívemnek mindig oly kedves kitűnő munkatársaimnak és külön a kitűnő csoportvezetőknek, Csikós Petinek, Csorba Tibinek, Dietrich Csabinak, Szántó Beának és Szebeni Johnnynak a nappalos évekért. Külön meg szeretném említeni Drága Egyetlen Klárit (Sirályné Nagy Klára), aki az emlékeimből kitörölhetetlen "fűszert" adta nekem a T-Com-os évek alatt, nélküle és a rengeteg, figyelmes segítsége nélkül sokkal szegényebb , sokkal kevésbé életteli lett volna a világ. Köszönöm!
Ugyanebbe a kategóriába tartozik Rendíthetetlen Kürti Évi, Lázár Sanyi és Szathmári Anti is, akikkel remélem, egy életre szóló barátságot kötöttünk (Antival "csak" elmélyítettük, hiszen az már a középiskolából eredeztethető) az érdekérvényesítés és a leépülgető vezetékes távközlési jövőkép magentaszürke sikátoraiban vívott közös harcaink közepette, pedig ők egy másik osztályon dolgoztak. Összekötött bennünket az, hogy egy jobb világot szerettünk volna megvalósítani. Ma már mondhatjuk, kevésbé sikerült. De ezt menet közben nem lehetett látni és szerintem ma is valamennyien vállaljuk mindazt, amit ezen az úton, az akkori legjobb tudásunkkal tettünk. Köszönöm nekik is!
Igazi élmény volt, nagyon élveztem, a nehézségek dacára és a folyamatosan romló lehetőségek ellenére. Sajnálom, hogy nem képviselhetem tovább a kis csapatomat, akinek csak köszönettel tartozom a közös évekért, mindenkinek, kivétel nélkül. Azt szeretném, ha a jövőben úgy alakulnának a viszonyok ott bent, hogy még jobban menjen a sorotok, mint ahogy a mi közös időszakunkban.
Természetesen minden kedves, távolabbi munkatársamhoz is sok szép emlék köt, senkit nem kívántam megsérteni. Mindenkinek köszönöm a közös munkát, az emberi kapcsolatokat! Szép volt, jó volt, és nagyon sajnálom, hogy a mai nappal ez jogilag is véget ért.
Azért remélem, az emlékek tovább élnek majd és sikerül találkoznunk is olykor-olykor, én ezt szeretném.


Aláírás: Péter, Peti, Petyesz, vagy csak egyszerűen "Homa", mert ez is egy jó név. :)

http://www.t-com.hu
Hajrá! :)