Homa Péter blogja: Számomra megszűnt a kapitalizmus diszkrét bája...

Ahogy a Neoton nosztalgiázó dala, az "Ugye emlékszel még?"...:

... énekli, hogy "Ugye, emlékszel még, mikor az autópálya Fehérvárig ért, [...] mikor a „Csillagfény” a diszkó neve volt? Vasárnap a rádióban a "Poptarisznya" szólt?"... ...nos, nekem ugyanilyen érzés, az, hogy:

ugye, emlékszel még, mikor az útleveled piros vagy kék volt?
Ugye, emlékszel, még, mikor vízum kellett Németországba?
Ugye, emlékszel még, amikor Hegyeshalomnál beálltál a sor végére?

És mondd csak, emlékszel még arra az érzésre is, ami a gyomrod tájékán ekkor jött, ha akartad, ha nem: keményfedeles személyi igazolvány, népköztársasági forint valuta ugye biztos nincs nálad, pusztán csak útlevél a valutalappal, mellyel igazolod a kinttartózkodás anyagi feltételét, a fejenkénti 50 dollárt? A gyomrod pedig összerándult, hogy megtalálják-e az eldugott valutát, amiből élni is fogsz kint, megtalálják-e az ajándékokat, amit kiviszel?

Aztán emlékszel arra a jelentősen megkönnyebbülő érzésre, amikor az osztrák határőr és vámos megadta a végső engedélyt az országba történő belépésre és - még mielőtt meggondolná - te gyorsan gázt adtál kormos füstöt kibocsátó keleti márkájú autódnak és azon szerencsések közé tartoztál, akik így megkezdhették évi rendes külföldi szabadságukat? Emlékszel még, amikor - internet híján - az Appenninek túlsó lejtőjén este a Kossuth Rádió recsegő középhullámú adását kerested az autórádión, hogy megtudd, mi történt odahaza addig, míg te nyaralsz?

És emlékszel még arra az érzésre, amikor beálltál először tankolni az itthoni ÁFOR kutak szintjét jócskán meghaladó kinti benzinkúthoz, s csak ámultál-bámultán azok felszereltségén, ragyogásán, korszerűségén? Emlékszel még arra az érzésre, amikor belekortyoltál az első kapitalista Coca-Colába?

Hát, kedves barátom, számomra ezek már csak emlékek. Az én életemben 2011. január 17. az a nap, amikor megszűnt az az érzés, amit korábban úgy hívtunk: a kapitalizmus diszkrét bája. (Az elkötelezett baloldaliak diadalittas mosollyal anno még hozzá is tették: ez csak külcsíny, mely mögött kizsákmányolás lapul, te meg azt kívántad, bárcsak ilyen kizsákmányolásban részesülhetnél itthon is...)

Hétfőn 2 napra Svájcba utaztam, és a schengeni határegyezményhez 2007. december 21-én csatlakozott Magyarország történetében először léptem át a határt Hegyeshalomnál. A kiléptetőkapuk még megvannak, de az ellenőrző helyiségek be vannak zárva. Ablakaik sötétek, koszosak, látszik rajtuk, hogy nincsenek használatban. Bár lelassítottunk, de megállás és várakozás nélkül áthajtottunk azon a határon, ahol korábban görcsbe rándult a gyomrod, majd átértünk a határ osztrák felére, ahol ugyanez várt, s már láttuk is a táblát: Willkommen is Österreich, melyet elhagyva ugyanúgy autópályán folytattuk az utat, ahogy Magyarországon a határhoz érkeztünk...

Az esti Bécsben GPS-sel keringve hamar megtaláltuk a barokkos bérház egyik lakásában berendezett állatorvosi rendelőt, ahol a jelentős várakozás miatt bőven volt időm körülnézni a váróban... Az opálos üvegre vigyázatlanul ráfestettek az ajtó festésekor, a járólap rosszul van lerakva, a széle befejezetlen. A küszöb helyén kevés építési törmelék. Akár érezhetném magam Magyarországon is.

Visszatérve az autóhoz, este fél nyolckor megbüntettek minket tilos parkolásért, de a mellettünk lévő osztrákot nem, pedig még szabálytalanabbul állt, mint mi és már akkor is ott volt, amikor leparkoltunk.

A benzinkúthoz beállva minden ismerős: a Shell semmivel sem rosszabb itthon, mint ott. Egyszerűen semmi nincs abból az érzésből, mint amit korábban éreztem, ha először átléptem Ausztriába...

Aztán tovább autózva előbb Németország, majd ismét Ausztria, végül Svájc jött. Sehol, egyetlen határon sem kellett megállnunk (Svájcnál sem!), a kutya sem kérdezte, kik vagyunk és mit akarunk. Sehol nem éreztem újra azt az érzést, a kapitalizmus diszkrét báját, pedig annyira kerestem... Az úti célunkig végig autópályán mentünk, ami mindenhol szinte ugyanolyan volt. Egyedül Svájcban jelentett kuriózumot, hogy a sebességkorlátozást jelző tábla és az autópálya kijárat tábla is mindenhol ki volt világítva (gazdag ország), na meg persze az alagutak. Az tök jó.

És persze mások voltak a tájak, a lakóépületek, mint idehaza. De más nem. A magyar mobilszámunkon végig elérhetők voltunk, megérkezve felmentünk az internetre, majd szkájpoltunk az itthoniakkal is. Bementünk egy Spar közértbe is (Svájcban!), de én végig semmi eltérést nem éreztem Magyarországhoz képest.

Számomra Ausztria, Németország és Svájc - az építészeti különbségek és a tájak kivételével - már csak egyetlen érzésben jelentett különbséget Magyarországhoz képest, de ez már nem a kapitalizmus diszkrét bája. Ez pedig az emberek kultúrája. Amiért vendéglátóink teljes lelki nyugalommal nyitva hagyták az utcáról nyíló lakásbejárati ajtajukat, hogy - pótkulcs híján - vissza tudjunk menni, míg ők távol vannak. Ahogy 20 éve is csodálkoztam Svájcban, hogy az újságkihordók hajnalban letették az előfizetett újságokat a nyílt utcán a harmatos lakásbejáratok elé, a földre. Mert nem lopták el.

Ellentétben Budapesttel, ahol frissen fotóztam az alábbi feliratot a Művész mozi bejárata előtt.

De- hangsúlyozom - a kulturális különbségeket leszámítva én nem éreztem magam egy másik, szabad országban, ahol "még a levegő is más" (pedig az tényleg más volt!).

És eszembe jutott 1956. Amikor elődeink sokkal kevesebbért küzdöttek és adták sokan életüket, mint amit mi ma bármikor átélhetünk Hegyeshalomnál, ahol megállás nélkül átjutunk Ausztriába. Vagy Európán belül magyar személyi igazolvánnyal bárhová. De gondolhatok azokra az elszánt és vakmerő soproniakra is, akik tudták, mely hídról kell leugrani a mozgó tehervonatra azért, hogy az már a határellenőrzés utáni szakaszra essen, s ezáltal kijussanak vele Ausztriába...

Ez már a múlté. Az álom, melyért oly sokan áldozatot hoztak, mára megvalósult. Méghozzá olyannyira, hogy bennem már nincs is különleges érzés, amikor "szabad" földre lépek... Próbáljátok ki ti is, hátha akad még valaki, aki érti, hogy mit hiányoltam hétfőn, s netán érzi is...

Vígasztalásul íme pár kép a svájci Weesenből: