Megszólalásig hasonló...

Most már azért egészen megismerjük a babát, hiszen minden baba már egy naposan is egy egyéniség. Még a hangját is megismerjük.

Na, ehhez képest: Homa Péter épp menne haza a kórházból, mikor hozzák a bébiket szoptatni. Köztük szemmel láthatóan a mienkét is. Odaszólok a nővérkének:
- Jaj, hát itt ez a kis tündér? Na, akkor még maradok!
A nővérke két karján két különböző csecsemő, más-más pólyába is öltöztetve. Kérdezi, hogy akkor ő a miénk tényleg? Hát persze, vágom rá gondolkodás nélkül, a saját gyerekemet csak megismerem!
Megkapjuk a babát. Velem kiegészülve az anya-apa-nagyi triumvirátus boldogan szemléli, hogy ugye mennyit fejlődött, ugye milyen szép a szeme, simogatjuk, beszélünk hozzá, stb.
Már vagy egy perc is eltelik így, mire visszajön a nővér:
- Biztosak abban, hogy a saját gyereküket kapták? Hozom az igazit!

[...]
Hát igaz, ami igaz, a két gyerek pont ugyanolyan mintás pólyába volt öltöztetve, és termetre, méretre, hajra, szemszínre és arcra kiköpött ugyanaz volt, ráadásul pontosan ugyanolyan hatalmasokat is ásított. :)

Az esetből kiindulva gondoltam is, hogy a bébicsajok most aztán buliból jól kicserélgethetik egymás közt a karszalagjaikat a csecsemőmegőrzőben, amikor épp senki sem figyeli őket, mi meg poénból másik bébit vihetünk majd haza... Én meg találgathatok, hogy akkor mégiscsak a postásra hasonlít-e! :) (Mostanában ilyen összeesküvés-elméleteket gyártok.) :)