Gyorstalpaló digitális tévézésből és rádiózásból - már ne végy tévét ennek elolvasása nélkül!!!

Talán sokan hallották, hogy hamarosan átállunk a digitális tévézésre (DVB-T, MPEG-4), de szerintem baromira nem foglalkozik vele senki. Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy ez már jelenleg is elérhető, sőt két év múlva, 2011. júliustól már csak digitális földi tévésugárzás lesz, így a jelenlegi készülékeik, - illetve a most vásárolt digitális DVB-T, MPEG-2 tévékészülékeik is akár - alkalmatlanok lesznek ezek nézésére egy külön pénzért megvásárolható kiegészítő berendezés (az ún. set-top-box) nélkül. A legolcsóbb ilyen berendezés most 29.900 Ft, akciós áron!

De a digitális tévé mellett öt és fél év múlva (2015. január 1-től) kizárólagos jelleggel digitális URH rádió műsorszórás is lesz (DMB és DAB+, ez utóbbi kísérleti jelleggel már most is van Magyarországon, a legolcsóbb készülék most 35.000 forint, de vigyázni kell, csak DAB+ jó, sima DAB nem!), egy másik szabvánnyal (DRM) pedig digitális középhullámú és rövidhullámú rádió is megvalósul (ezzel még csak kísérletek folynak Magyarországon, készülékárusítást nem találtam).

És akkor ezek még csak a földfelszíni sugárzások, de lesz (van) külön digitális tévészabvány a kábeltévére (DVB-C), műholdas tévére (DVB-S) és a mobiltelefonos tévére is (DVB-H), melyek között szintén el kell tudni majd igazodni!

A magyar interneten már van fenn anyag ezekről, de borzasztóan kevés és rosszul összeszedett, kevéssé rendszerezett. Ezért elhatároztam, hogy ha már egy fél napot rászántam ezek tanulmányozására, és úgy-ahogy képbe jöttem digitális tévéből és rádióból, akkor leírom nektek, hogy számotokra ez egy helyen elérhető legyen.

Már ne vegyél semmilyen tévét - és a rádiók közül digitális rádiót sem - anélkül, hogy ezt el ne olvasnád!!!

A leírás a 2009. március 29-i állapotokat tükrözi.

A blogbejegyzés a rádiós blogomon jelent meg, kattints ide az elolvasásához!

Újabb rekord!

Megvan az összes fűtésszámlánk, most visszanéztem. Amikor 2004-ben beköltöztünk, két éven át (2004-2005 és 2005-2006 telén) 25-26 ezer forintos tartományba estek a legdrágább fűtésszámlák. Mind a két évben!

2006-2007 telén volt először emelkedés, akkor 32 ezer forint volt a legmagasabb fűtésszámla.
2007-2008 telén már 42 ezer forint felett volt a legmagasabb.
2008-2009 telén a februári fűtésszámla verte ki eddig a biztosítékot, és még nincs vége a télnek!

Mellékelem a számla lényeget tartalmazó részét, személyes adatok nélkül. A Főtáv persze, mely az ország legdrágább távhőszolgáltató vállalata ezerrel kampányol, például egyből részletfizetést ajánl fel egy külön kis nyomtatványon a számlához mellékelve, meg keretes írással magyarázza hírlevelében, hogy miért is a legdrágább a távhő ott, ahol egységnyi területen a legtöbben élnek, így a legolcsóbbnak kéne lennie... ja és persze nem feledkezik meg arról, hogy közölje: idén átlagosan 20 ezer forinttal csökkenni fog a távfűtés díja. Még jó, hogy nem teszik hozzá, hogy csak még ezt fizessem be... Aztán ha nem jön be, akkor lehet majd a gazdasági válságra fogni, meg az orosz-ukrán gázvitára, meg ki tudja még mire, ami addig jön.

Hát én senkinek nem hiszek! Egy teljesen szokványos lakótelepi lakásban élek, semmi extra nincs. A fűtést nem tudjuk szabályozni, a Főtávval nem tudjuk felbontani a szerződést. Szerintem jövőre 60 ezer forint lesz a legdrágább fűtésszámla, 2011-ben pedig akár 70 ezer forint is.

Nem pesszimista vagyok, hanem az elmúlt évek trendje alapján csak egyszerűen nem hiszek azoknak, akik azt ígérik, olcsóbb lesz a távfűtés! Nagy különbség!

Bár még a futamidő felénél sem járunk, most először fogant meg bennem a gondolat, hogy akár áron alul is, de eladjuk a lakást, hogy ebből a speciális "adóból" elmenekülhessünk... Felfoghatatlan számomra, hogy hogyan lehet egy sima lakótelepi lakás szabályozhatatlan fűtéséért annyit kérni, ami a minimálbérrel összemérhető keresetnek felel meg.

Tudom, hogy már nem a szocializmusban vagyunk, de úgy gondolom, ebben a pénzben jócskán benne van a Főtáv etikátlan haszna, vagyis itt szó sincs semmiféle önköltségről vagy visszafogottságról! Íme, lássátok, 2006 óta hová emelkedett a távfűtés számlánk, amely már akkor is a legnagyobb tétel volt a rezsinkben:

Januári fűtésszámla - kommentár nélkül

Ti azért kommentálhatjátok! A személyesnek számító adatokat kitöröltem. Mint minden kép, kattintásra ez is nagyítható.

Bobka iskolába ment

Izomagy

Na, voltam a fodrászomnál. Arra még csak-csak számítottam, hogy két órát röhögni fog, de arra már nem, hogy a legkisebb közös többszörös elve alapján az összes hajam ugyanolyan rövidre nyírja! Úgyhogy most szinte csont kopasz vagyok, már nincs semmiféle "átfésülés"-re lehetőség. :(

Na de nézzük a dolog jó oldalát: ennyire rövid hajam még sosem volt, 2009 nyár rulez! :)

További származtatott előny, hogy a fésülködést cserébe holnaptól jó időre kivehetem a reggeli toalett-tükör előtti elfoglaltságaim közül. És az így nyert időt mostantól - visszavonásig - tudjátok, mivel töltöm? Juhééé, hát minden nap öt perccel tovább alszom! :)

Tanulság: ti sose vágjátok le a hajatokat saját magatok, ha egyszer nem értetek hozzá! Ez nem lenne helyes! Elég ha elkúrjátok úgy, ahogy én, és a fodrászotok úgyis levágja a többit körülötte! :)

Na megyek aludni, mert reggel indulok a telekre villanyt szerelni a pincébe. Ez már önmagában is elég nevetségesen hangzik, de én extra élményekre számítok! Elvégre - Tom Sawyer után szabadon - nem szerelhetek villanyt bármely szombaton a pincében, főképp ilyen hajjal!
Az összes macska röhögni fog...!

Majdnem kopasz lettem!

Történt, hogy a fodrászom Amerikába ment még tavaly. A hajam viszont elkezdett minden határon túl nőni. Olyan ez, mint a "fogorvosnál nem fáj, na de utána...!" érzés.

Vettem egy nagyon olcsó hajnyíró gépet a Vaterán még tavaly, mert sokáig nem tudtam, mikor jön vissza a fodrászom. Bár azóta már visszajött, de még nem volt időm elmenni hozzá, ezért a múlt pénteken egy buliba készülvén elővettem a hajnyíró gépem, lássuk, mit tud!

Belekezdtem a használatába, de menet közben lemerült, mert csak akkor töltöttem fel, amikor megvettem, és az már hetekkel ezelőtt volt. Mivel belső akkuja van és töltés közben nem használható, ezért nem maradt más választásom ha nem akartam lemondani a bulit, mint hogy bewaxolom a hajam, hogy a le nem vágott rész lesimuljon a levágott mellé.

A buliról kb. fordított trapéz formátumú hajjal tértem haza. Még jó, hogy hazafelé nem jött BKV-ellenőr, mert én a helyében ilyen arcra legalább két párhuzamosan érvényes bérletet fogadtam volna csak el. Plusz egy átszállójegy, a biztonság kedvéért...

Eleinte azért reménykedtem, hogy csak a fürdőszobatükör torzít, de egyrészt sose tette, miért pont szombat hajnalban, másrészt meg tényleg nem torzított, mert odavittem egy gömböt és azt jól mutatta. Úgyhogy beletörődtem, hogy trapéz hajjal jöttem haza...

A helyzet azonban fokozódott: péntek éjszaka még el is aludtam ezt a trapéz hajat, mely így egy szabálytalan deltoiddá vált! A gyerek reggel odajött az ágyhoz, majd menten visszafordult, mert nem ismert fel! Ennél nagyobb kudarc nem is érhetett volna...

Ezért szombat délután nekiálltam befejezni a hajnyírást a feltöltődött hajnyíró géppel. Eleinte szépen ment a dolog, óvatosan, egyre mélyebbre engedtem a kést, megtanultam kitisztítani a hajat a gépből, hogy újra vágjon, stb. Egy óvatlan pillanatban azonban sikerült vízszintesen tartanom a gépet, mely így egy ügyes kopasz csíkot szántott a fejem tetején, mint valami punk frizura.

Na, ezen még a gyerek is felnevetett, de Szilvi még órák múlva is vihogott, ha rám nézett! Természetesen mentsük, ami menthető alapon a megmaradt hajam "átfésülésével" próbáltam megoldani a problémát, de ez legalább annyira szánalmasra sikerült, mint mikor a kopaszodó férfiak lenyalva "átfésülik" a kényes részeket a megmaradt hajukkal.

Mióta ez történt, azóta az utcákon csak éjjel merek közlekedni és éjjel is csak az árnyékos oldalon, méghozzá csuklyában. Emiatt többen halálnak néztek, pedig esküszöm, csak a kaszát vittem!!! Egyszer meg is kergettek, de mint kiderült, nem bántani akartak, hanem csak volt öngyilkosok autogramot kértek volna. A kergetés során azonban nem vettem észre, hogy zsákutcába futok, csak azt, hogy már nem kergetnek. Hát persze, nem voltak hülyék, megvártak a kijáratnál!

Utána emlékezetkiesésem lett. A kórházban tértem magamhoz, ahol mondta a rendőr, hogy azt még érti, hogy a kaszát olyan bénán tartottam futás közben, hogy elvágtam vele négy ruhaszárító kötelet, és egy ablakról lelógó macskafarkat is, de a két légvezeték elszakítása az már vagyon elleni bűncselekmény, mert mind a kettő optikai kábel volt. Én mondtam neki, hogy optikát csak a szemüvegemen érzékeltem, ám ott is rosszul, mert süket vagyok a jobb fülemre az első lövészgyakorlatom óta.

Ezt kár volt mondanom, mert azt hitték, meghülyültem és majdnem bevittek agyműtétre! Szabályosan erősködnöm kellett, hogy akkor inkább már a nőgyógyászatra akarok menni, mert oda serdülőkorom óta vágyom, csak még sosem engedtek be!

A fodrászommal szerda 15-re beszéltünk meg időpontot, de ő egy extravertált olaszos temperamentum, ezért ha meglát, még két óra múlva is röhögni fog, remegő kézzel meg nem lehet hajat nyírni. Így hát kedves barátaim, ez az én karmám... és most beteljesült!!!

(A kiskorú látogatók védelme érdekében most nem mellékelek magamról képet.)

Benne voltam a statisztikában!

Az ember naponta hallja, hogy ennyi meg annyi helyszínre kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az időjárás miatt. Legfeljebb a vállát rándítja, hogy na és...? A mai statisztikában azonban én is benne vagyok!

Történt, hogy a XVI. kerület Párta utcájában igyekeztünk a babaúszásra. Szemerkélt az eső, tehát plusz volt és nem is fáztunk, kifejezetten enyhe idő volt. Ennek megfelelően vezettem is, tehát óvatosan, de nem túl lassan. Amikor azonban befordultunk ebbe a bizonyos Párta utcába, nem lehetett látni, hogy jeges az úttest. Teljesen olyannak tűnt, mint az eddigi úttestek, tehát nedves, vizes. Ez egy kis utca, két autó nehezen fér el egymás mellett, viszont az út bal oldalán padka van a családi házak bejárata előtt, a jobb oldalán pedig betonárok az esővíznek. Alighogy bekanyarodtam az utcába, és haladtam inkább a bal oldalon, egy pillanat alatt megcsúszott az autó. Természetesen próbáltam fékezni és ellenkormányozni, de pár másodperc alatt győzött a természet: a kocsi jobbra tartva orral előre belecsúszott a kb. egyméteres betonárokba. A zuhanást egy autóbeálló betonkiöntése fogta meg, aminek erősen nekiütődtünk.
Kiszálltam az autóból és majdnem elestem. Az egész úttest, teljesen összefüggően tükörjeges volt. Ez még öttel haladva is balesetveszélyes! Szilvi kimentette a gyereket, és a kerítésekbe kapaszkodva elindult a babaúszásra. Én meg felkészültem egy kiadós autómentésre. Szerencsére beugrottak a közelmúlt hírei, így ösztönösen a tűzoltókat hívtam. Gondoltam, leráznak, adnak egy autómentő számot, van nekik jobb dolguk is.
Nem így történt. 9:02-kor hívtam a 105-öt, ahol nyugtázták a bejelentésem és mondták, hogy bizony kijönnek. Gondoltam, majd órák múlva, pajtás... Azonban tíz perc múlva már hallottam a jellegzetes tűzoltó szirénát, ahogy közeledett. Akkor már gondoltam, hogy hozzám jönnek. Amikor bekanyarodtak az utcába és közeledtek, nagyon féltem, hogy ők is megcsúsznak az erős jégen, még intettem is, hogy lassan jöjjenek. 9:16-kor értek ki. Nem pöcsöltek sokat, 9:20-kor már kint volt az autó az árokból. A hátsó vonóhorogról drótkötéllel húzták ki, az árok oldaláról meg emelték. Kitöltöttünk egy két oldalas jegyzőkönyvet és már mehettem is. Bevallom, nagyon örültem, hogy ennyivel megúsztam, ezért szerettem volna meghálálni a segítségüket egy kávéravalóval, de nem fogadták el. Sőt, megvárták, míg elindulok, nehogy még egyszer baj legyen. Elégedetten kiáltottak fel, amikor a Golf motorja pöccre indult.

A babaúszásra haladva be kellett térnem újabb mellékutcába, ahol ugyanaz a tükörjég volt. Tyúklépésben haladtam és még így is félnem kellett, hogy nehogy belefussak a parkoló autókba. Az egyik emelkedőn pedig inkább megalkudva visszatolattam a helyben lakók nagy bámulatára, akik csúszkáltak a portájuk előtt síkosságmentesítést imitálva, miután az emelkedő is tiszta jég volt. Nem kockáztathattam.

A kocsit egyből autószerelőhöz vittem, aki futóművest ajánlott. Bár 4.500 forintba fájt, de megnyugtató volt hallani, hogy semmi baja nem történt az autónak egy kis defomálódáson és egy műanyag esztétikai elem ripityára törésén túl, mely nem is látható, csak elölről nézve (akkor is csak ha lehajolsz). Gyakorlatilag sem nekünk, sem a kocsinak semmi baja nem lett és a kocsi látható sérülést sem kapott. NAGY mák! A tanulság számomra nem az, hogy amikor ónos eső esik és azt mondják, hogy a honpolgár ne üljön autóba, akkor óvatosan vezetek, hanem hogy be sem ülök az autóba! Sokkal nagyobb baj is történhetett volna!!!

Bár egy jósnő tavaly őszi tanácsa óta, aki többek közt azt tanácsolta, hogy a közlekedésre nagyon figyeljek, általában hívok "angyali segítséget", mikor útra kelek, de most elfelejtettem. És otthon hagytam a jósnő "kis csomagját" is, amit mindig magammal kell vigyek a munkám sikeressége érdekében. Hmmm...

A jósnő közlekedési tanácsa óta egyébként egyszer már majdnem elütöttek a zebrán, a sofőr lélekjelenléte mentett meg engem azzal, hogy gyorsan kikerült. Hozzáteszem, ő volt figyelmetlen. Én azért léptem a kétsávos úttestre, mert a hozzám közelebbi belső sávban már megállt az autós elsőbbséget adni a gyalogosoknak, ő meg a külsőben nem lassított, valószínűleg nem vette ezt észre. Holott annyi idő eltelt, hogy én már az ő (külső) sávjában tartottam, ott került ki a belsőbe gyorsan áttérve. Még jó, hogy nem volt mögöttem gyalogos. Ez azonban már egy teljesen másik történet, úgyhogy hagyjuk is! Ezt csak azért írtam le, mert korábban ilyesmik nem történtek velem.

A mai nap hősei számomra egyértelműen a tűzoltók voltak. Ezúton is köszönöm a segítségüket!!! Ti se üljetek autóba, ha legközelebb ilyen időjárás lesz, mint most szerdán+csütörtökön volt, egyszerűen nem éri meg kockáztatni a testi épségeteket és vagyonotokat a kényelemért cserébe!

Alacsony padlóra várva...

Ma jut időm egy kis blogbejegyzésre is, mert korán keltem. Tegnap este ugyanis jutalomból két babkonzervet is megettem. Bár 2020-ban jártak volna le, de én még augusztusban vettem őket, hát nem akartam, hogy megromoljanak.

Gyerekkocsival közlekedtem a minap. Nem szokásom, mert nekem egyébként van saját kocsim, most mit nagyzoljak. Na de BKV-val mentem, mert gondoltam, bulizunk egyet a gyerekkel, amúgy is szeret ordítani mostanság. Az meg szerintem közönség előtt sokkal izgalmasabb, mint az autóban, mert az autórádiót nem kihívás elnyomni, na de azt, hogy milyen megálló következik, azt már sokkal inkább! A fizikusok szerint az abszolút nulla fokot csak megközelíti lehet, elérni nem. Na, hát minden fizikusnak innen üzenem, hogy állj egy gyerekkocsival bármelyik budapesti buszmegállóban alacsony padlós járműre várva ebben a k. hidegben, egyből megváltozik a véleményed! A gyerek persze szkafanderbe volt öltöztetve, csak egy piros orrhegy látszott ki, meg a két gombszem. Távolról, hanyag szemlélő számára még akár plüssállatnak is tűnhetett, bár ki a franc szállítana egy mozgó plüssállatot beszíjazva gyerekkocsiban ilyen hidegben, főleg karácsony után. Szépen jöttek is a buszok, na de alacsony padlós, az ne félj, egy sem jött! A negyedik busznál gondoltam, ha nem akarom, hogy a gyerek fagykárt szenvedjen, akkor eljött az idő. Mondjuk tény, hogy végig csendben volt, de ilyen hidegben nem tudtam, ez jót jelent-e! Emeltem a kocsit a kettes ajtóhoz, mikor egy utasnak fentről épp eszébe jutott, hogy még nem szállt le, pedig akart. Vagy lehet, hogy a szkafanderes gyerektől ijedt meg, utólag már nehéz rekonstruálni. A lényeg, hogy ott álltunk egymással szemben, ő fent, én meg lent, de már tartva a gyerekkocsit. A kiélezett helyzetet a gyerek is érzékelhette, mert még beszíjazva is, de egész teste rögtön egy nagy kérdőjel lett. Végül leszállt a srác, úgyhogy felszállhattam a babakocsival.
A gyerek élvezte az utazást, már az újpalotai szakaszon danolászásban tört ki. Nem nevezném ezeket még kiforrt gyermekdaloknak, de még így is jobb volt, mint az apja. Főleg buszon!
A leszállás már egyszerűbb volt, bár a megállóban úgy megbámultak, mintha a Marsról jöttem volna. Pedig meg is voltam fésülködve, igaz, ez nem látszott a sapka alatt. De aztán rájöttem, mit bámultak! Hát a gyerek annyit forgathatta a fejét a buszon, (gondolom aggódott, hogy jó helyen szállunk-e le), hogy a sapka füle már a gyerek arcán volt, s így eltakarta a szemét. Jó, hát azért nem kell sajnálni annyira, mert ugyan szita-szerű látással, de érzékelhette a fényeket, hiszen a kötött sapka nem homogén, hanem olyan átszűrődős. Nem tudom, ezt hogy kell szakszóval mondani.
Visszafelé a BKV megint kitett magáért. Te tulajdonképpen nem is figyeled az alacsony padlós buszokat, felszállsz az elsőre és kész! Főleg hidegben! Na de majd ha neked is gyerekkocsid lesz, akkor ne félj, egyből megtanulod, hogy egy keret a jele a menetrendeken, meg hogy soha nem akkor jön, amikor ki van írva. Például a hazafelé irányú megállóba óra 13-kor, majd óra 20-kor kellett volna jönnie egy ilyen busznak, egy nem alacsony padlós járat után pedig újra ilyennek 35-kor. Már a megállóhoz közeledve láttam, hogy kb. 15-kor elment egy alacsony padlós busz, amiről épp ezért nem tudtam megállapítani, hogy a 13-as késett, vagy a 20-as ment el előbb. 22-kor jött újra egy busz, de az nem volt alacsony padlós, azon kívül nagyon rafináltan, csak a hátsó elektronikus utastájékoztatón szerepelt, hogy garázsmenet, az elsőn a rendes járatszám volt. A gyerek nem szólt ugyan semmit, de a teste megint egy kérdőjel lett. Végül 32-kor jött egy következő, amely szintén nem alacsony padlós volt, úgyhogy gondoltam, most már felszállok, mint a köd.
A hazafelé út nyugodtan telt, bár a gyerek három megállón keresztül is itta a teát a csőrös pohárból, esküszöm, már nekem kellett pisilnem a látványtól. Csaknem egy rendes felnőtt adagnyi teát megivott! Végül elvettem tőle, csendesen odasúgva, hogy a Szaharában élők további kifigurálása már ízléstelen! Bár nem vagyok egy gyerekpszichológus, de így is láttam az arcán, hogy nem érti.

Egy ismerősöm mondta a minap, hogy ezeken a hosszú téli estéken unatkozik, nem tud mit csinálni. Az összes könyvét kiolvasta már, a tévében meg csak a három földi műsor jön be neki, amit baromira un már. Hát mondtam neki, pajtás, nekem van ötletem. Kérdi izgatottan, micsoda? Hát egy orgazmus! Ha meg kevesled, akkor legyen kettő! Először is, orvosok szerint akkumulálódsz tőle, boldogsághormonok szabadulnak fel, másrészről meg könnyebben alszol. Sőt, az ún. „bealvás” is megoldható a segítségével, amin hogy ha rajtakapnak (mert például nem egyedül élsz, vagy hogy életszerűbb legyek, betörnek hozzád), akkor azt az élményt nem lehet pénzért megvenni! Minden másra meg úgyis ott a MasterCard! :)

Na, mára ennyit, megyek dolgozni!

"Sóderklub" Homa Péter módra... :(

Van itt oldalt ez a Magamról rovat, de nem igazán jó, mert csak olyanokat enged beleírni, hogy 40 éves vagyok, meg bika (hah, de még mennyire!). Ezért elhatároztam, hogy ha ez egy blog, akkor ezentúl a gondolataimat is leírom.

Mivel ez a külvilág felé egy nyílt fórum, ezért magamról csak pár jót írnék, a rosszat inkább csak személyesen szeretem elmondani.

Először is, kezdjük azzal, hogy nincs humorom, rajtam ne röhögjön senki. Ez nyilvánvaló pozitívum, axióma, tehát nem kell bizonyítani.

De szerintem az is pozitívum bennem, hogy nem csak utálom a szexet, de el is ítélem! Amikor pszichiáternél voltam, úgy 12 éve, akkor egyszer elém tettek ilyen felhőket. Én nem tudom, milyen felhők voltak azok, de én mindegyikben női mellet láttam. Esküszöm, nem vagyok egy női mell mániás, tehát szívesen kiolvastam volna mondjuk Rodin Gondolkodóját, vagy egy ízléses antik terrakottát bármelyik felhőből, de azok rohadjak meg, tényleg burkolt női mellek voltak! Frankón!
Először azt hittem, poénkodnak. Kérdeztem, hogy "ne már, most ér azt mondani, hogy női mellek?". Fiatal volt a pszichiáter, szerintem még gyakornok vagy miféle lehetett, annyit mondott, hogy mondjam azt, ami az eszembe jut róla, ne gondolkodjak.
Hát tudjátok, akkor rákezdtem, OK, mell. Ez is. Meg a következő is, mert hogy ha itt megnézzük ebben a ficakban, itt-e, mutatom, akkor ez tutti pont olyan! Nem? A végén már csak ingattam a fejem, mint valami kakukkos falióra, hogy ezt nem hiszem el, most provokálnak?
Na, ennyit a szexről.

Remekül főzök viszont, a diszkont babkonzerv a kedvencem, ám utána valahogy szeretek egyedül aludni... Ja igen, és horkolok is, férfiasan, ahogy kell, de ez is pozitívum, mert a vagyonvédelmisek szerint elriasztja a betörőket. Bár Szilvit sosem tudtam meggyőzni arról, hogy ez pozitívum, ezt azonban pusztán verbális kihívásnak tartom. Esténként Biblia olvasással töltődöm, mert mindig találok benne valami érdekeset. A múlt hónap végén például kiesett belőle egy ötezres. Azonban sajnos egyből ateista lettem, mert kellett a rezsire.

Na most, a legelső bejegyzésemben van egy kép rólam. Meg azóta is pár. Tény, hogy jobban hasonlítok Brezsnyevre, mint Brad Pittre, ráadásul kicsi a mellem is, de azt már megszoktam, kényelmes így. Ha rámnézésre két év felfüggesztettet adnátok, akkor jó hírem van: ez igaz, de mentségemül szolgáljon, hogy a bíró tévedett! Először is, nem én voltam, másodszor meg én humanitárius okokból szigorúan csak úgy fojtogattam, hogy a másik mindig elegendő levegőhöz jusson! És azt is utoljára 7 éves koromban! :)

Na de nagyon előre rohantam. Az életutamat tekintve 1968-ban egy kórházban születtem, pedig esküszöm, nem is voltam beteg! Ezt poénként hallottam egykoron a Juventus Rádióban, miközben ez rám vérkomolyan igaz! Nem is értem, hogy lehet ezzel viccelődni.

Gyerekkoromban annyira rosszcsont kölök voltam, hogy csak azért nem lettem szado-mazo így felnőtt koromra, mert az szemüvegben balesetveszélyes. Később több időt eltöltöttem a csirkék intelligenciájának tanulmányozásával is, főleg Kisnánán, de nem jutottam vele semmire, mert kihaltak.

Ha visszanézek az eddigi életemre, akkor igazából egy dolgot bánok: hogy nem tudok repülni. Úgy értem, kézzel. Amúgy depressziós optimista vagyok, ebből optimista főleg fizetésnapokon. A hónap vége felé inkább citromarc játszik, rezsi fizetési napokon meg baromarc.

Volt pár meleg helyzet az életemben, ahogy mindenki másnak is. Például az Árpád hídi HÉV állomásnál egyszer piroson mentem át és csak jobbra néztem, mert mindig onnan jönnek a járművek, dupla a sáv és a lámpa is meg van ismételve. Mivel nem jött semmi, leléptem és abban a pillanatban pöfékelt el milliméterekre tőlem egy Trabant... balról! Na, és akkor egy pillanatra elgondolkodtam, hogy most milyen is a vallásom, meg a vércsoportom, mert ezt a kettőt sosem tudom. Fel vannak írva, mint a PIN kódom. Bár nem tudom, hogy hová! Na jó, de PIN kódomból van vagy húsz értitek, de basszus, vércsoportból csak egy van és azt sem bírom megjegyezni!

Mint írtam is tegnap, mostanában kissé fanyalogva falom a kakaós csigát: citrommal hitelesebb lenne. De a kajáról még az is eszembe jut, hogy egyszer Szilvivel pizzát rendeltünk, pontosabban csak én, mert Szilvi rántott sajtot kért. Ám én bontottam ki az övét is jópofaságból, és a két háromszög alakú rántott sajt a tetején olyan ízlésesen egymás mellé volt téve, hogy ösztönösen tudjátok, minek láttam? P*nának! Esküszöm, ezek erre gyúrtak, hogy valami félhülyének ez ugorjon be! Hát mi másért? Ilyen látványból ugyanis tényleg nincs hiányom hála istennek, mert a gyereket minden nap én fürdetem. Szoktam is neki mondani, bár még nem érti, hogy kislányom, az egész fürcsi csak egy körítés. A fürdés lényege valójában, hogy ott középen minden tiszta legyen. Nincs mese, hogy belealszunk, meg majd holnap inkább kétszer, meg effélék! Azt olvastam valahol, hogy ha kisgyermekkorban nem tisztítják, akkor összenő! Nahát az én lányomnak nehogy már műtéti úton kelljen szétválasztani 18 évesen, elsüllyednék szégyenemben!

Ha már a fürdésnél tartunk, Marikával mostanában élesben nyomjuk ezt a szellemgömb témát. Pontosabban azóta, mióta a Reality Channel (vagy mi, nem tudom, mert én a tv-ben csak az éjszakai szexműsort nézem, hogy pontosan mit is kell elítélnem) felfedte, hogy a vakus digitális képeken ezek a gömb izék valójában szellemek! Na, azóta mindenhol eszembe jut, hogy éppen ott lehetnek, így például nem merek egyedül szexelni sem. És a kádban is szigorúan csak fecskében fürdök! Hát értitek, rajtam ne röhögjön egyetlen szellemgömb-nyanya sem!

Ha már a kajánál tartunk (vagy elkanyarodtunk volna?), kedves Barátaim, igen, ezen sorok között, sajnos lopva kell bejelentenem, hogy Homa Péter 2009. január 1-től ismét elindult a 90 napos diéták versenyében. Új év, új élet, új szívások ugyebár. Mert ugyan alapból kockás a hasam, de felette a zsírrétegre mindig gondosan ügyelek, ez különösen pénzügyi válságban igen fontos stabilitási tényező. Azonban a karácsony megtette a kegyelemdöfést, így a versenysúlyom újév reggelén (ami egészen pontosan délután negyed kettőkor volt) 80,8 kg-ra sikeredett. Hmmm... zsíros kis husival vígasztalódtam, de esküszöm, nem ettem hozzá kenyeret!!!
Majd meglátjuk, mi sül ki belőle. A diétával egyébként a célom egy egészséges BMI testtömegindex. Bár még nem tudom, mi az. Ezért a célomat is rendszeresen cserélem.
Remélem, az internet segít...

(Folytatása lehetséges.) :( :)

Boldog új évet!

Újév van, ilyen tájban jókívánságokkal szórakoztatjuk egymást, s igyekszünk egyre jobban hízlalni a mobilcégek bevételeit is. Ha már úgyis válság van, legalább húzzunk bele, nem igaz?

A jókívánságok azonban hamar tovaszállnak, mint egy közepes egérfing, mi viszont ott maradunk, ahol eddig voltunk. Kijózanodunk, majd folytatódnak dolgos hétköznapjaink, aztán vagy bejönnek a számításaink, vagy nem. De általában inkább nem.

Éles szemű megfigyelők szó nélkül is észrevehették, hogy a blogbejegyzéseim 2008. második felében olyan ritkák lettek, mint egy protokoll temetésen a szívből jövő röhögés. És ez nem véletlen! A 2008-as év számomra sokkal kifejezőbb lett volna, ha egy pólóban rohangálok fel-alá az Erzsébet hídon, rajta a felirattal: „Mentsétek meg Homa Pétert!”. Zord téli éjszakákon ez még hatásosabb lett volna, vakuval akár Blikk-címlap gyanús is!

Mert hát nem nevezném 2008-at az én évemnek. Bár az, hogy túl vagyok rajta, talán hordoz némi megkönnyebbülést, de ezt csak 2009. december 31-én lehet majd eldönteni. Hiszen a 2009 lehet még rosszabb is. Ezért idén szilveszterig a kötelező pókerarc következik, még akkor is, ha a barátaim fizetik a sört.

Mit tehet az ember, ha 2008-at vizslatva arra ébred, hogy zsákutcában van? Ha rájön, hogy értékes évek hullottak némán a süllyesztőbe? Ha arra gondol, hogy „mi lett volna, ha...”?

Hát kedves Barátaim, itt a válasz: semmit nem tehet! A múltunkban, csakúgy, mint a történelemben, nincs ismétlés! Vagy jól csinálod a futószalagon folyamatosan múlttá váló jelent, vagy nem, de amit befolyásolni tudsz, az egyedül a jövő!

Ezért akik velem együtt kakaós csiga helyett jelenleg citromos csigát rágcsálnak (abból is a savanyúbb fajtát), azoknak üzenem, hogy kitartás, igenis lehet fény az alagút végén!

Azonban egy jó földmérő nem árt hozzá! ;-)

Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!!! :)

A fogyasztói társadalom előnyös is lehet...

Na neeeeee Homa Péter, ne nyomd itt nekünk az ideológiai rizsát, tegyél csak fel minél több babás képet, a véleményedet meg tartsd meg magadnak! - mondhatjátok. Na ja. Csakhogy álljunk meg egy szóra!

Épp kéjes bevásárlásomat intézem az újpalotai Tescoban, amit utálok, mert nagyon szegény az áruválasztéka. Ma épp kartonpapírt nem kaptam, meg celluxot. Máskor meg mást nem. Na de amint épp sompolygok a kenyérpult felé, mit látok? Egy akciós kosár, rajta a felirat: 50%. Na mondom, ezt megnézem, bár pénzem úgysincs, felesleget meg nem veszek, de azért...

Ne félj, mindjárt másképp gondoltam, amikor megláttam az árcimkét: 50% kedvezmény igen, az angol DVD szótár 30 Ft helyett most csak 15 Ft!!! Egy pillanatra azt hittem, időutazásban vagyok, tudtomon kívül visszaröppentem a szocializmusba. Aztán eszembe jutott, hogy ilyen olcsón még Fabrik se tudna, ami pedig nagy szó! Csak ez után jutott eszembe, hogy téves is lehet az ár, pl. lemaradt két nulla a végéről. Vagy egy. Megtöröltem a szemüvegem, de még mindig 15 Ft volt. Rohanok az árukód olvasóhoz, de az nem ismeri fel. Megyek a pénztárba, direkt mondom a pénztárosnak, nézzük már meg, ez tényleg 15 Ft? Azt mondja, annyi, ha ez van ráírva!

Na egyből megvettem vagy hatot, ennyi pénzért egyáltalán nem felesleges, jó helye lesz még annak akár ajándéknak is (valakinek már egyet meg is ígértem, bevallva, hogy ez bizony 15 Ft volt).

Belenéztem, 5 témakörben témakörönként 40-60 szót tanít meg ábrával, leírással, kiejtéssel, majd ezt szituációkban (rajzokon) gyakoroltatja, ismétli. Ennyi pénzt egészen biztosan megér!

Az ügy csattanója, hogy ráleltem 99 Ft-ra leértékelt akciós Luminarc helyes kis zöld üvegtányérokra is, gondoltam, 4 ebből is jöjjön, ha már ilyen jó napunk van. Hát jött is, darabonként 399 Ft-ért, itthon vettem észre. A végárból nem tűnt fel, mert több dolgot is vásároltam.

Tanulság: ne hagyd, hogy egy 15 Ft-os nyelvoktató DVD-től annyira bepárásodjon a szemüveged a meghatódottságtól, hogy egy másik akciós árra ne kérdezz rá a pénztárnál!!! :)

T-Mobile - fejlemény

Azt ígértem, ideírom a választ T-Mobile ügyben.

Az ügyfélszolgálat válasza szerint az SMS értesítő szolgáltatást saját magam kapcsoltam ki tavaly a szolgáltatás megkötését követő két hét múlva!!! Hát ez nagyon meglep! Nem értem, miért tettem volna, hiszen egészen a mai napig azt hittem, ez részemről aktív! Logika sincs benne...

Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, elfogadom a T-Mobile válaszát azzal, hogy részemről ez bizonyára valami tévedés volt.

Persze ettől még mindig nem kaptam választ arra, hogy mi van a megszűnt GPRS szolgáltatás SMS értesítésének megszűntével kontra megtévesztés...

Műtermi képek Nickiről

Vasárnap voltunk egy gyermekfotózáson a Brendon Caféban. Ha már ilyen csendes a blogom mostanában, akkor pár fotót hadd mellékeljek a Nicki-rajongóknak azok közül, melyek ott készültek. (Egyébként magánvéleményem, hogy a fotósnak még kell pár év, hogy profi legyen, addig szerintem érdemes más gyermekfotósokhoz mennetek.)

A képek szokás szerint kattintásra nagyíthatóak. (Némelyikük túl kontrasztos lehet, de ez nem az eredeti kép, hanem az IrfanView képkezelő program automatikus színegyensúlyi korrekciója. A kézi állítgatással meg nem akartam tökölni így éjszaka idején... Meg hát kint mégiscsak dübörög a pénzügyi válság, hogy nézne ki, hogy én itt a meleg szobában tapintatlanul pixelezek...)

Már megint egy problémás szolgáltató! Most épp: T-Mobile

Részletes leírás helyett az alábbiakban egyszerűen beillesztem a T-Mobile-nak leírt panaszlevelemet, minden részlet benne van. Nem csak azért teszem ki, mert ez történt velem, hanem azért is, hogy Veletek ez ne fordulhasson elő!

"50 MB GPRS csomagom volt, melyen az elmúlt hónapban +200 MB túlhasználat keletkezett, mely miatt a csomag 1.890 Ft-os havidíján felül további mintegy 20.000 forintot kell(ett) fizetnem.

A túlhasználat azért keletkezett, mert - mint a telefonos ügyfélszolgálatnál tett reklamációmra közölték - az értesítő SMS, mely a csomagban foglalt ingyenes kvóta felénél, illetve egészének
felhasználásánál érkezik, csak az élő csomagokra szól, s mivel az enyém már lezárt csomag, ott nincs SMS küldés. Ezért nem is kaptam ilyen SMS-t, így jóhiszeműen jelentős túlhasználatot értem el. (Az ügyet bonyolítja, hogy az 50 MB-os csomaghoz +150 MB ingyen járt akciósan, így összesen 200 MB ingyen forgalmam volt eddig, de az SMS-t természetesen 25, illetve 50 MB forgalomnál vártam, tehát a csomag eredeti ingyenes adattartalmának felénél, illetve egészénél.)

- Első kérdésem, hogy MIÉRT nem jár az SMS a lezárt GPRS csomagokra???

- Második kérdésem, hogy KI ÉRTESÍTETT ENGEM, A FELHASZNÁLÓT ennek
megszüntetéséről???

Remélem, nem az lesz a válasz egy ilyen fontos szolgáltatás esetében, hogy apró betűkkel ott volt a Díjszabásban! Az ügyintéző azt mondta, hogy "biztosan" értesítettek minden felhasználót. Hát engem biztosan nem, mert arra emlékeznék! A fene akart volna 20.000 Ft-ot fizetni egy néhány napos vidéki mobilinternetért, amikor ott volt a vezetékes internet a lakásban!

A reklamációm lényege, hogy én jóhiszeműen használtam a szolgáltatást és fogalmam sem volt arról, hogy már húszezer forintnál tartok, mert tudtam erről az SMS forgalomértesítő szolgáltatásról és nyugodt voltam, hogy kapok értesítést a túlhasználat előtt!

Ügyfélként nem tudom elfogadni a T-Mobile azon érvelését, hogy az SMS szolgáltatás csak tájékoztató jellegű, ezért nem képezheti reklamáció alapját. Ez egy LÉNYEGES szolgáltatás és a fő információ tartalma nem az éppen felhasznált adatmennyiség, mert az valóban tájékoztató
jellegű, hanem maga az értesítés, hogy a csomagba foglalt ingyenes forgalom nagyságrendileg a felénél áll, ill. elfogyott!

Azt sem tudom elfogadni, hogy a T-Mobile többféle lehetőséget biztosít az adatforgalom lekérdezésére, mert ha én arra számítok, hogy kapok egy SMS-t úgyis, akkor nem fogom nézegetni, hogy éppen hol tart az adatforgalmam! (Még sohasem léptem túl ugyanis emlékeim szerint, de ennyivel egészen biztosan nem!)

A telefonos ügyfélszolgálat tanácsára most váltottam 80 MB-os csomagra, ahol kapok majd SMS-t, de ugye itt is csak addig, amíg ezt a csomagot is ki nem vonják a forgalomból! (Amikor megrendeltem, az 50 MB-os csomag is élő volt!) Aztán egy szép napon ezt a 80 MB-os
csomagot is kivonják majd a forgalomból, és ezzel megint megtévesztenek majd jó sok ügyfelet az SMS értesítő csendben történő megszüntetésével. Vagyis hiába váltottam erre a csomagra, többé sosem használhatom nyugodt szívvel a szolgáltatást, mert sosem tudhatom, mikor varrnak a nyakamba túlhasználat miatt újabb költségeket. Vagy: nézegethetem a nettó forgalmam rendszeresen, amikor netezek, és ha nagyon megugrott, akkor külön pénzért még le is kérdezhetem, hogy ez nem épp az adatforgalmam miatt történt-e!

Ezt én tisztességtelen szolgáltatói magatartásnak tartom! Úgy érzem, MEGTÉVESZTETTEK, ezért azt tartanám eme reklamációm tisztességes lezárásának, ha

1) vagy jóváírnák a csomagba foglalt adatmennyiségen felül számlázott díjat,
2) vagy ezt a jövőben a GPRS szolgáltatás havidíjaira elhasználhatnám 10 hónapon át (az ugyanis nem valószínű, hogy a csomagban foglaltakon túl fogok forgalmazni, ezért kérem a havidíjra!)

Természetesen én cserébe vállalnám, hogy ezentúl ilyen reklamációval nem élek, tehát ha ezek után is túllépném az ingyenes kvótámat, arra egy ilyen eset után már nem mondhatnám, hogy megtévesztettek!

A számlát - jóhiszeműségem bizonyításaképpen - már kifizettem, így ez a bevétel megjelent Önöknél.

Köszönöm, ha válaszolnak!"

Eddig az idézet. Eléggé eltökélt vagyok, hogy ha nem kapok megfelelő választ, akkor NHH-hoz, illetve (megtévesztés címén) a GVH-hoz fordulok.

Majd leírom ide, hogy mi lett az ügy vége.

Napi.hu: Nem várhatók elbocsátások a Magyar Telekomnál

A Napi.hu cikke a

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=388047 linken:

Nem várhatók elbocsátások a Magyar Telekomnál

A Magyar Telekom csoport azzal számol, hogy 3-5 év múlva is a jelenlegi nagyságrendű munkavállalói kört fogja foglalkoztatni.

Somorjai Éva vezérigazgató-helyettes egy mai beszélgetésen elmondta: nem vár sem leépítéseket, sem nagyobb arányú bővítéseket a társaságnál, ám ez sok mindentől függhet, például a vállalat akvizíciós terveinek megvalósulásától is.

A cégcsoport jelenleg 10 500 főt foglalkoztat (ebből nagyságrendileg 8000 főt Magyarországon, a többit a cég külföldi érdekeltségeinél) s további 3-4000 főt kölcsönöz (főleg az ügyfélszolgálat, illetve az értékesítés terén). Az említett 10 500 főn belül Somorjai elképzelhetőnek tart különféle átcsoportosításokat illetve kiegyenlítődéseket, vagyis növekedhet az informatikai területen foglalkoztatottak száma, míg a kevésbé fejlődőképes területeken csökkenhet az alkalmazásban lévők száma.

Somorjai szerint a jelenlegi pénzügyi válságnak nincs különösebb hatása a Magyar Telekomra, ami jórészt annak köszönhető, hogy alacsony az eladósodottsága. A pénzügyi válság hatása legfeljebb akkor jelentkezhetne a cégre vonatkozóan, ha csökkenne a vásárlóerő.

Mindenesetre nincsenek ezzel kapcsolatos leépítési, megszorítási elképzelései a vállalatnak - tette hozzá a társaság humánerőforrásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Két kommentár is van hozzá, az egyik:

[ Kis István ] 2008. 11. 18. 14:51:05
A Budapesti Hibabejelentőnél dolgozom, és nem ezt tapasztalom. Az itt dolgozó kb 50 emberből 28-at építenek le. Lehet, hogy az itteni vezetők nem tudnak a verérigazgató-helyettes hölgy terveiről? Az egész csak az emberek félretájékoztatásáról szól. Azt viszont valóban elképzelhető, hogy ennek semmi köze a pénzügyi válsághoz bár nekünk az elbocsájtást ezzel is indokolták.

A másik (nem bírtam ki):

[ Homa Péter ] 2008. 11. 18. 15:33:24
Én évekig Magyar Telekom-os voltam, amikor még Matávnak, meg T-Comnak hívták. A létszámleépítés - költségracionalizálás, szervezetátalakítás címén - rendszeres, évente-két évente visszatérő jelenség volt. Végül is jó lenne, ha ez a folyamat most megállna, de én - ismerve a belső viszonyokat - eléggé szkeptikus vagyok e téren, még akkor is, ha Somorjai Éva személyes szándékában nincs okom kételkedni.
A Budapesti Hibabejelentőnél történt tavalyi és idei (a társszervezetekhez képesti torz) létszámleépítés nem a Magyar Telekom koncepcióját tükrözi, hanem annál kisebb szervezeti egységen belüli erők akaratának eredménye. Nekem személyesen csak az fáj, hogy a budapesti centrumot sok-sok évig tudatosan építettük és húztuk ezzel a két másik társszervezetet is. A bent maradt munkatársaknak szurkolok, hogy minél jobbra fordulhasson a sorsuk, azoknak a munkatársaknak pedig, akiket elbocsátanak, sok sikert kívánok az új munkahelyük minél zökkenőmentesebb megtalálásához! Egy (szintén volt matávos) kollégám szavait hadd használjam: "a Magyar Telekomon kívül is van élet, méghozzá nem is akármilyen!"
Homa Péter

Ennyit az idézetekről. Én magam csak annyit tennék hozzá, hogy szerintem eléggé sokatmondó információ az, amikor egy cégről már az is hírérték, hogy NEM lesz elbocsátás idén.

Egyébként a benti kollégáimnak azt mondták, hogy 2009-ben is lesz létszámleépítés, ami arra enged következtetni, hogy a volt igazgatóságomon belüli állapotok sokkal rosszabbak, mint a fenti cikk alapján a Magyar Telekomé.

Nicki babaúszása - videóval!

Ma megérkezett a Nicki babaúszásáról augusztus 12-én készített DVD. Ízelítőül íme egy rövid részlet belőle, további csemegék pedig személyesen! :)
(A videó minősége a sávszélesség miatt szándékosan csökkentett. A Réka feliratot a videós választotta, mert ez Nicki második neve.)

Szintén a mai nap eseménye, hogy Nicki jár! :) Nem mondanám, hogy ma kezdte, mert már 2-3 hete tud lépkedni, és eljutott már egyik helyről a másikra óvatosan, de ma ahogy letettem az ágyból, két lábon, egyszerűen átment a másik szobába, méghozzá olyan kecsesen, mint a nagyok! Mintha mindig is ezt csinálta volna! Felemelő élmény volt, bár úgy meglepődtem, mint egy süni a kaktuszültetvényen. :) Először megdöbbentem, hogy honnan is veszi ezt a képességet, de aztán eszembe jutott, hogy ki is az apja és megnyugodtam... :)

Más. Ottó ma kimúlt. Annyira legyengült, hogy Nicki meg tudta fogni és véletlenül összenyomta. Nagyon barátságos kis házilégy volt, emlékét megőrizzük.

Írországban jártam...

Anti barátom meghívására három napot Írországban tölthettünk Sanyival. (Köszönjük!) Akik tudták, hogy oda készülök, azok közül is sokan érdeklődtek, így én arra gondoltam, hogy egy helyen, itt a blogomban írom le, amit erről a három szép napról leírnék bárkinek.

Nem hagyományos útibeszámoló lesz, hiszen ma már komplett leírások és gyönyörű fényképek állnak rendelkezésre Írországról bárki számára az interneten, ezért a benyomásaimról és néhány érdekességről próbálok meg inkább számot adni.

Először is, több mint 20 év után ültem újra repülőn. Továbbra is lebilincselő élmény, kicsit irigylem azokat, akiknek munkájuk része, vagy anyagilag megtehetik, hogy állandóan repülgessenek. Számomra a legizgalmasabb az induláskori gyors emelkedés és persze a landolás, a legszebb pedig a felhők feletti haladás során elém táruló látvány, amikor mit sem érzel abból, hogy mintegy 1000 km/órával haladsz a célod felé. (Dublin ~3.000km-re van Budapesttől, a repülőút 3 órás, az időeltolódás -1 óra hozzánk képest).
Nem mondom, hogy nem gondoltam arra, hogy lezuhanhat a gép, főleg miután megláttam az ülésen, hogy ez is az a Boeing 737-es gép, mely 88 utassal a fedélzetén pár napja zuhant le Permben, az Aeroflot járataként. Továbbá az akkor indult tömeges repülőgép-események sorában az általunk igénybe vett Ryanairrel is történt két szerencsés kimenetelű baleset augusztus 25-én Limogesben, illetve augusztus 29-én Olaszországban (mindkettő műszaki hiba miatt), sőt, konkrétan a Ryanair általunk használt Budapest-Dublin járata is leszállt augusztus 25-én Németországban, mert az egyik utas élelmiszermérgezést kapott egy rácsöpögő olvadó gombalétől.
Na de azt nem tudtam, hogy a földet érés pillanatában meg szokás tapsolni a pilótát, meg a megállás pillanatában is (ez állítólag a nyaralójáratokon szokás), ami visszafelé viszont teljesen elmaradt. A dublini reptéren nem volt buszozás, a betonon gyalog kellett besétálni az épületbe, majd át az egész épületen, egy több mint tíz perces értelmetlen gyaloglással egy hosszú üveg folyosón át. Bezzeg Ferihegy 1-en pár métert kellett csak gyalogolni épületen belül, és máris kint voltunk.

Időjárás. Itthon fedőtéma, ott véres valóság, hogy az időjárásról informálódj. Ugyanis mindig esik az eső. Ottlétünkkor viszont mind a három nap remek napsütéses idő volt, ilyen ebben az évben a helyiek szerint még nem is volt, így az írek szinte kirajzottak a szabadba. A Golf-áramlat áldásos hatása okán egyébként az egész szigeten jó idő van télen, sosincs fagy, így az utak tökéletesek, sőt, még a vízcsöveket is merik épületen kívül vezetni (Dublin ugyanazon a szélességi körön van, mint pl. Lengyelország vagy Németország Északi-tengeri határa, úgyhogy el lehet képzelni, mi lenne ott Golf-áramlat nélkül!). Hó utoljára valami rendkívüli ok miatt két éve esett, magassága 1 cm volt. Viszont ugyanezért a nyár is hűvös, a 25 fok átlagosnak számít, 30 fok feletti hőguták meg ismeretlenek. Az írek épp ezért nem is barnulnak, legfeljebb a szoláriumtól, melyet ott nem láttam divatosnak, továbbá a barnítókrémektől, melyek viszont remekül (foltokban) kopnak.

Megélhetés. Írországban euró van. Az írek átlagosan 3.000 eurót keresnek, de ebből sok el is megy a magyarországinál sokszor 2-3-szor drágább étkezésekre és egyéb javakra. Esetünkben a fejenkénti 20-30 euró (5-8 ezer forint) teljesen általános ár volt egy teljesen átlagos étteremben egy teljesen átlagos kajáért. Az írek sok szenvedésen, nélkülözésen mentek keresztül, az egyik ilyen szegény időszak máig tartó hatása az, hogy a jelentős nyereséget termelő Guinness sörgyár bevállalta és azóta is fizeti a dubliniak (sőt, állítólag egész Írország) víz- és csatornadíját. Így már jobban megértettem a hatalmas ír wc tartályokat, melyekből egy lehúzással rengeteg vizet elpazarolsz egy kis toalett miatt, meg azt is, hogy miért nincs vízóra sem. Ír sajátosság, hogy a fürdőszobában a mosdókagyló egyik szélén jön a hideg víz, a másik szélén a forró, külön-külön csapokból. Hogy ez mire jó, azt nem egészen értem. Keverőcsapot csak mosogatókban láttam, de legalább ott feltalálták a spanyol viaszt. Ja igen, az ingatlanok árai nemrég tízszereződtek meg, ma egy olcsó lakás 300.000 eurótól indul (75 millió Ft), az átlagosak 4-700.000 euróba kerülnek, a módosabbak 1 millió eurótól felfelé. Egyszerűen érthetetlen számomra ez az ingatlanpiaci árszint, még az ottani keresetekhez mérve is. Ja igen, láttam lepusztult házakat is, igaz, nagyon keveset és hajléktalant meg koldust is, de ezek nem írek, hanem (arcra) sajnos kelet-európai bevándorlók voltak.

Hangulat. Írországban járva teljesen általános az angol építészeti kultúrát magán viselő házak kizárólagossága a főváros utcáin, szinte várod, mikor leszel a képsorokból gyakran ismert brit miniszterelnöki lakosztálynál.

Noha Írországban volt némi német bombázás a második világháborúban, valójában sohasem romboltak le ír városokat, így ezek eredeti pompájukban állnak ma is. Szerintem Dublinnak nincs világvárosi hangulata, bár kétségkívül egyedi arcot kölcsönöz neki a jellegzetes és szinte mindenütt ugyanolyan angol vörös téglából készült, bevakolatlan építészeti stílus és az előző évezred első évszázadaitól is fennálló, kőből készült templomok, épületek. A főváros fő folyója, a Liffey mentén szép modern épületek sorakoznak, de Dublin óvárosi része 1-2 kivétellel nem rejt nagy idők nagy tanúit hordozó épületeket.
Vidéken az állandó eső miatt gyönyörűek a tájak, bár gyakran összetéveszthetőnek tűntek nekem a kontinentális (pl. magyar) tájakkal. Ami mégis egyedi, az a fű (hát kérem szépen ez valami ír nemzeti sajátosság is lehetne!), továbbá a természet ápoltsága, de különösen a füveké. Ezt le is fényképeztem.
Ez pedig egy gyönyörű kép a kilkenny (söréről híres dél-ír megye és megyeszékhely) kastélyának kertjéről:
Írország a mezőgazdaságból él (hja kérem, a tejet meg is kell termelni a Bailey's-hez) :), így tehenek (és birkák) tízezrei legelésznek békésen a háborítatlan ír tájakon. Magyarországon szenzáció állatokat látni a szabadban. Írországban mindenütt beléjük botlasz. Komplett farmok vannak az út mentén, egymásra teljesen hasonlító és nagyon szépen tartott házakban, s mellettük vannak az állatok a hatalmas legelőkön.

Az ír tengerpart a Golf-áramlat jótékony hatása miatt tükröz mediterrán vonásokat, például a yukka fák megélnek a természetben, de a viszonylag hűvös nyár és a gyakori eső nem kedvez a klasszikus, napozós tengerpartnak, így homokos strandokat nem is láttam.

Kultúra. Nem volt időm elmélyedni az írek kelta műemlékeiben és lenyűgőző, majd' ezer éves váraikban, vagy épp román építészeti stílusú templomaikban, így ezeket meghagyom az útikönyveknek, más útibeszámolóknak. Dublinban nagyon kevés színház van, moziból is csak három, és könyveket sem látni a nappalikban, ahogy este bepillantasz. Az eredeti ír nyelvet, a gaelic-et nem használják, helyette egyértelműen angolul beszélnek (akcentussal), de az angol mellett ír nyelven is kint vannak a közintézmények nevei, a tájékoztató táblák, és sok speciális szót őriz az ír angol, mely a gaelic nyelvből ered. Például a rendőrség nem police, hanem garda, és nem angolul mondják a miniszterelnököt vagy a villamost sem.
Amilyen csendesek, nyugodtak az írek, ugyanolyan szerények a háztartásokban is. Italaik között első számú a Guinness barna sör, melyet - ha keserűsége miatt kéred - limonádéval, vagy feketeribizlivel ízesítenek. Én ez utóbbival ittam, fantasztikus elegy és egyáltalán nem keserű! Az ír konyháról sok jellegzetességet nem tudtam meg, bár annyit igen, hogy nemzeti eledelük a burgonya és a grillezett húsokat szeretik, továbbá specialitás a pub lunch is, mely egy pubban felszolgált ebédet jelent és tartalma a burgonya mellett hús, méghozzá akár a magyar "hurka"-szerű formában feldolgozva is, amit ott puding-nak hívnak. Isteni a muffinuk, főleg a csokis!!! :)
A népi zenéjük hasonlít a countryhoz, mindenképpen dallamosabb és hallgathatóbb, mint a magyar nóta. :) Ott egész rádióállomások épülnek erre a zenére.
Írország betűjele az interneten (mint nálunk a .hu) a .ie .
Mégvalami: Dublinban a becslések szerint mintegy 8-10 ezer magyar él, zömmel munkavállalási céllal, úgyhogy egyáltalán nem ritka a magyar szó!

Társadalmi élet. Az íreknél olyan közösségi élet van, hogy csak na! Igaz ugyan, hogy híresek a pubokról. A tévé nem szól politikáról és általában is, a politika - a lisszaboni szerződés ír NEM-je ellenére - abszolút nincs benne a hétköznapokban. A miniszterelnök lejár a pubba sörözni, de még csak el sem különítik, szabadon vegyül a néppel. Voltunk ott is, de nem láttuk őt (egyébként már nem miniszterelnök, mert lemondott valami csip-csup ügy miatt, de miniszterelnök korában is odajárt). Vasárnap az ír futball bajnokságban (ami a rögbi és az európai foci keveréke) este nagy meccs volt, de a szurkolók a meccs után együtt söröztek a pubokban, eszébe nem jutott senkinek, hogy ez többről is szólhat, mint a sport, játék. Pedig már vasárnap reggel szó szerint ellepték Dublint hatalmas mennyiségben a szurkolók, akiket egyszerű volt felismerni: mindnyájan egyik vagy másik csapat mezét, zászlóját viselték. Az egész város zömmel piros-fehérbe vagy sárga-zöldbe volt öltözve, kicsik, nagyok, idősek, fiatalok mind. Estére megtöltötték a pubokat és néhol éktelen szeméthalmot hagytak az utcákon, ahol másnapra nyoma sem volt a hatalmas össznépi bulinak. Amúgy a pubokban nem pasikat láttunk, sörhassal, mint Németországban, hanem komplett családokat, gyerekektől szülőkön át a nagyszülőkig, akik együtt söröztek. (A Guinness Sörgyárban már nem az eredeti család a tulajdonos, de amikor még az volt, a család gyerekeinek is naponta meg kellett inniuk egy pohár sört, mert az állítólag annyira egészséges.) Mégvalami, ami fontos: az ír pubok mindegyikében tilos a dohányzás! El sem tudjátok képzelni, milyen fantasztikus érzés, hogy egy kocsmában füstmentes a levegő! És a hatása is: érdekes módon nem lett büdös a ruhánk attól, hogy bementünk egy pubba!
A rendőröktől viszont nagyon tartanak az írek, van tekintélyük. Például egy ártatlan kerékpárost szinte levadászott egy rendőr a szemünk láttára (az meg is szeppent) és láttunk a kocsiból a nyílt utcán fiatalok motozását is az egyik utcasarki kerítésnél, rendesen, feltett kezekkel. Azon tréfálkodtunk, hogy Magyarországon egy ilyen után a sértett tutti ombudsmanhoz fordulna, hogy őt megmotozták. A kábítószerre egyébként nagyon utaznak az ottani rendőrök. Ja, és ez fontos: minden rendőr kivétel nélkül, még a közlekedési rendőr is, golyóálló mellényben van!!!

Forgalom. Dublinban hamar megtanulod, hogy mielőtt lelépsz az utcára, nézzél mindkét irányba. Az egyik az ösztönöd miatt, a másik a balra tarts rendszerű közlekedés miatt, mely Nagy-Britannián kívül Ausztráliában és Japánban honos csak. A dublini lámpák szörnyen lassan váltanak, és kézzel kell kérni a gyalogos zöldet mindenhol. Nincs jobbkéz (pontosabban ahelyett bal kéz) szabály, hanem mindent táblákkal szabályoznak le. Ez legalább szerencsés. Az írek a közlekedésben is nagyon békések, először is nem hajtanak gyorsan, másrészt rendkívül türelmesek. Nincsenek balesetek, egyet láttunk mindössze. A türelmükre példa, hogy egy vidéki úton egy elágazásnál tököltünk, hogy merre kell menni, míg fél perc után vettük észre, hogy állnak mögöttünk, mindenféle duda vagy egyéb agresszív megnyilvánulás nélkül. Ez amúgy az egész közlekedésre jellemző.
A dublini repülőtér hatalmas, ráadásul most építik a 2-es terminált. Nekem ez elsőre fellengzésnek tűnt, de akkor értettem meg, hogy erre miért van szükség, amikor visszafelé jövet láttam az indulási táblán, hogy minden öt percben indulnak gépek Dublinból a világ különböző pontjaira, és egy ötpercben több is. Amúgy nem értem pontosan, hogy mi ez a nagy forgalom Dublinban, egy négymilliós ország viszonylag szerény fővárosában, ahol még metró sem kell és villamosból is elég kettő, mert a többit kiszolgálják a buszok, melyek emeletesek (az emeleten inkább hosszabb távra érdemes utazni, felszállás és leszállás csak és kizárólag az első ajtónál, még csuklós járat esetén is, amiből alig van), de hát a nagy forgalom az tény.
A kompmennyiségről meg nem is szólva! Míg a kontinensen megértem egy kikötőváros forgalmát, hiszen a szárazföld belseje felé viszik a szállítmányt, addig itt Dublinban minden "csak" Írországba jön. Meg megy. De ami meg megy, az jó esetben Guinness, meg Bailey's, amiben összpontosul az ír tejtermelés amúgy is.
Érdekesség, hogy amikor mentünk a reptérre, a busz belefutott egy kocsiba, mely elé kanyarodott és a sofőr már nem tudott megállni. Végignyomta az oldalát és elvitte a tükröt is. Én azt hittem, lekéssük a gépet, mert most itt jegyzőkönyv lesz, kihívják a rendőröket, satöbbi. Ehelyett a sofőr belenézett a tükörbe, hogy minden rendben van-e, majd megállás nélkül továbbhajtott. Mit mondjak, ez meglepett.

Azt hiszem, élménybeszámolónak ennyi elég lesz, majd magánban még biztos folytatom azokkal, akik továbbra is érdeklődnek.
Írországról sokkal többet megtudhatsz itt: Írország a Wikipédiában

Kislányunk egy éves születésnapjára

Egy éve ezen a napon születtél meg délelőtt 9:30-kor két, az anyaméhbeli maradásra vonatkozó sikertelen próbálkozásodat követően. Világra jöttél, s elbűvöltél minket szépségeddel, romlatlanságoddal, bájoddal, mely fejlődéseddel együtt folyamatosan átalakult, mégis Veled maradt mindig.

Az elmúlt egy évben hallatlan fejlődési utat jártál be: előbb megtanultál levegőt venni, táplálékhoz jutni, később mosolyogni, nevetni, sőt, mára már bújócskázni is. Megismerted a megfordulás és a felállás érzését, és vettél már leckéket járásból is. Bár még cselekvőképtelen vagy, amivel gyakran viccelődünk, mégis nap mint nap fejlődsz testileg és szellemileg, szinte Beléd van kódolva, hogy bejárd az utad, melyet a génekkel átvitt "program" és intelligencia a teljes emberré válásodhoz megkövetel.

Tökéletes vagy. Páratlan szépség és harmónia uralja tested-lelked, bennük ötvözöd mindazt, amit elődeidtől örököltél. Nap mint nap adsz tanúbizonyságot arról, hogy fontos lakója vagy és leszel e bolygónak, még ha most csak a szűkebb családi kör számára is. Bár még nem fontos, hogy "tűzoltó leszel", vagy "katona", de abban már most biztosak vagyunk, hogy szép és sikeres életedben rengeteg izgalmas kaland vár Rád, s az élet velejárójaként talán akad majd mellé néhány csalódás is, mely - noha így is teljesen egyedi vagy - még tovább formálja majd a személyiségedet.

Ha a szemedbe nézünk, ígéretes jövő tükröződik benne, mely bár csak a Tiéd, de mégsem vagy vele egyedül, mert körülötted már most is nagyon sokan örömmel szurkolnak Neked, s a jövőben még többen lesznek. Mit is mondhatnánk hát mást az első születésnapodon, minthogy... sok sikert és még nagyon-nagyon sok boldog születésnapot kívánunk Neked sok szeretettel!!! :)))

Van forgalmi a neveden? Akkor hétfőn ingyen vonatozhatsz!

Néha elmerengek, hogy milyen jó lehet a nyugdíjasoknak: csak felpattannak a vonatra, lemennek Szegedre enni egy jó halászlét, majd visszajönnek. Mindezért csak a halászlé árát kell kifizetniük és mellé még egy jót utaznak is, fűtött (vagy épp légkondícionált) vonaton.

Hát most ki lehet próbálni nyugdíj előtt is a feelinget, ugyanis az Európai Autómentes Nap alkalmából szeptember 22-én, hétfőn egész nap díjmentesen vonatozhatsz Magyarország teljes területén, ha rendelkezel forgalmi engedéllyel és azon a gépjármű tulajdonosa, vagy üzemben tartója vagy. (Az akció nem vonatkozik a nem magántulajdonban lévő személygépkocsik forgalmi engedélyére.) A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. osztályra szól, vagy 1. osztályra is felszállhatsz, ha megfizeted a különbözetet. Az IC, IP vonatokon a helyjegy vagy pótjegy díját meg kell fizetni.
Szerintem ez egy jó kezdeményezés, ezért írtam be ide. Használjátok ki! (Én sajnos nem tudom hétfőn kihasználni, de majd leírom, miért!) :)

A kedvezményről a MÁV itt ír: http://www.mav-start.hu/ajanlatok/utazasi_ajanlat.php?mid=148d2332e1cb3f

Offtopic: Ottó eltűnt. Ma egész nap nem láttuk. Aggódom. Tegnap még repkedett egy hebehurgyát éjfél után a hálószobánkban, miután egész délután nem is láttuk. De aztán alkalmaztuk a klasszikus trükköt, hogy a másik szobában kapcsoltuk fel a villanyt, a hálóban meg lekapcsoltuk, és ezzel nyoma veszett. Remélem, hogy csak döglik valahol valami résben és előkerül majd...

Ottó, a légy

Mióta 4-5 napja hidegre változott az idő, itt él velünk egy légy. Valahogy bekeveredett ide, talán mert bent melegebb volt, és azóta nem akar kirepülni (meg nem is nagyon tud a szúnyoghálótól). Néha meglátogat a dolgozószobámban, rárepül a vállamra, aztán repül tovább, újabb kalandok után kutatva. Reggel velünk kel, este velünk fekszik. Volt, hogy hajnalban keltett a hálószobában, igaz, csak egyszer, a legelején. Akkor még agyon akartam vágni. Ma már nem bántanám. Bár ingyenélőnek tartom, mégiscsak családtaggá vált időközben. Azzal lopta be magát a szívembe, hogy nagyon diszkrét, nem zavar minket pl. étkezés közben, és az elmúlt napokban reggel sem, amire háklis lennék. Napközben órákra eltűnik. Tényleg, teljesen másképp viselkedik, mint egy megszokott légy, messze nem olyan erőszakos. Ráadásul jól tűri még a vakut, meg a közeli makrofotózást is. Úgyhogy lefényképeztem. Íme: Ottó, a légy.

Közkívánatra: Nickizünk egyet!

Az öreg a vonatról

Kimegyünk a telkünkre anyukámmal és egy barátommal. Felszállunk a csili-vili vonatra (tényleg nagyon klassz, ld. a képet alul) és az egyik négyes (kettő-kettő szembefordított) ülésen ül egy öregember. Mégsincs 3 szabad hely, mert az öreg melletti ülésen ott figyel egy szatyor. Nyilván az övé.
Ahogy odaérünk, anyám a barátommal leül, majd mondja, hogy üljek oda szembe, a szatyor helyére. Ám az öreg csak nem mozdul, hogy elvegye. Én meg nem vagyok egy erőszakos alkat, hát találok másik helyet a középső folyosó másik oldalán lévő hasonló négyes ülésben. Így mindhárman tulajdonképpen egy sorban vagyunk, csak elválaszt minket a folyosó, szemben pedig ott ül az öreg a szatyorral.

Elindul a vonat az állomásról. Kisvártatva megszólal az öreg felém fordulva:
- Nem jól csinálják.
Nézek egy nagyot, hozzám szólt?!
- Nem jól csinálják - ismétli. - Azt, akié a táska, meg sem kérdezik.
Anyám úrinő, eddig meg sem szólalt, de itt elszakad a cérna:
- Kedves uram, illett volna elvenni a szatyrát, ha le akarnak ülni. Hát látja, hogy hárman vagyunk!
- Ne szóljon bele, nyanya! - jön a válasz az öregtől. Na, anyámnak se kell több:
- Nyanya? Mit képzel maga, vén szar!
Na, itt már dőlünk a röhögéstől a barátommal, de nem csak mi, hanem körülöttünk mindenki.
Anyukámnak jelzem, hogy nem érdemes folytatni ezt a stílust, de nem is folytatja, mert az öreg mindenféle sértettség nélkül, mintha mit sem hallott volna, tovább húzza a szatyor sztorit. Velem szemben a fülhallgatóját igazgatva felsóhajt egy srác félhangosan:
- Basszus, pedig zenét akartam hallgatni...
Közben képeket készítek az új vonatról, mire rámförmed az öreg:
- Tudja, hogy ezért egyszer még nagyon meg fogja járni?!
- Én? Miért? (Persze tudom, hogy vonaton tilos fényképezni, de meg akarom várni, mit mond.)
- Mert megfogják és kilökik!
- Kilöknek engem? Kik? Ki se lehet nyitni az ajtókat, csak a megállóban!
Az érv teljesen elmegy a füle mellett.
- Én már '49 óta járok ezen a vonaton, tudja hány embert láttam, akit lelöktek?
Mellettem két fiatal srác ül, most látom, mindkettőjük fülében van füles, de elkezdik kivenni, hogy figyelemmel kísérjék a műsort. Ezen a ponton félhangosan beszállnak ők is:
- Ezen a vonaton '49 óta? Hiszen ez tök új vonat!
- Na de hogy lökték le őket? - kérdezem. Tényleg érdekel.
- Hát megfogták és lelökték! Még a tetőről is!
- Tetőről? Hát oda fel sem lehet menni. Hát hogy kell felmenni a tetőre?
- Nem tudom. Az újságban olvastam.

Mindenki röhög. Közben az öreg megemlít valami kis istent, hogy még az sem tud valamit elintézni, de nem értem pontosan. Szinte azonnal megjelenik egy rendkívül udvarias, hajlott hátú kisöreg és igen barátságos hangon, mosolyogva odaszól az öregnek:
- Bocsánat, elnézést kérek, hogy beleszólok, csak egy dologban hadd igazítsam ki: isten hatalmas!
- Ki maga, hogy beleszól? Azt gondolom istenről, amit én akarok! - förmed rá a szemmel láthatóan öntörvényű öreg.
- Plébános vagyok, a katolikus egyetemen végeztem.
Az öregnek nem marad ideje válaszra, mert a kisöreg már indul is vissza, megfellebezhetetlenül, hogy isten tényleg hatalmas. Most már az egész utastérben mindenki tudja ezt, a hívők megkönnyebbülten sóhajtanak egy nagyot.

Az öreg most más irányt vesz.
- Nekem meg MÁV szakvizsgám van! Én olyan dolgokat tudok, amin maguk meglepődnének! Ezeket a vonatokat (megj.: a Stadler Flirt villany-motorvonatokról van szó, amin utazunk) nem lenne szabad üzemeltetni! Először Svájcban állították üzembe őket, de ott nem kellett senkinek! Utána átvitték az NSZK-ba (gyorsan helyesbít, hátha senki sem vette észre) ... Németországba, ahol az utasok ugyanúgy messze elkerülték. Egyszerűen nem szálltak fel rá! Aztán így áthozták Magyarországra. Akinek át kellett volna adnia, az fogta magát és egyszerűen hazament! De én egyszer végigmentem egy vasúti mérnökkel ezeken a kocsikon és 40 hibát találtunk, melyekkel nem is lett volna szabad üzembe állítani ezeket!
Az öreg rosszul hitte, ha azt gondolta, majd én nagyvonalúan elengedem ezt a fülem mellett.
- 40 hibát? Egyet mondjon!
- Ahhoz el kellene mondanom magának mindent, amit a vasúti szakvizsgán tanultam.
- Hát nem értem, ha végigment a vonaton, akkor az nyilván utasok számára is látható, megérthető dolog. Egyetlenegyet mondjon nekem a 40-ből! Csak egyet!
- Hát például érjen hozzá az üveghez! Milyen üveg az?
Hozzáérek, belenyúlva a mellettem ülő srác aurájába. Még jó, hogy nemrég zuhanyoztam. :)
- Hát dupla üveg.
- Na látja! És hogy megy ki ebből a vonatból, ha tűz van?
- Hát gondolom a vészkijáraton!
- Nincs vészkijárat!
Erre mellettem megszólal az aurás srác:
- Dehogynem, ott a vészkijárat!
Felállok, odamegyek, van a falon egy kalapács és az üvegen egy matrica egy piros ponttal: VÉSZ ESETÉN IDE ÜSSÖN A KALAPÁCCSAL! Gondolom, ott meg lehet gyengítve az üveg.
- Ott a vészkijárat és a kalapács! - mondom az öregnek magabiztos mosollyal az ajkamon. Tehát már csak 39.
- Na látja, amikor átvették a vonatot, nem tudták betörni a vészkijáratot! Egy kicsi pár dekás kalapács van kitéve, nevetséges! Ott maga nem megy ki!

Erre nem tudok mit mondani, hogy is vitatkozhatnék én egy MÁV-os szakvizsgással! (Később veszem észre, hogy kézi ajtónyitó kar is van.)
- Hol fog leszállni? - kérdezem. - Mert sajnos mi a következő megállónál, pedig még szívesen elbeszélgetnék önnel!
- Magának mi köze ahhoz?
Közben elkezdi igazgatni a szatyrát. Kétszer is magához veszi.
- Tudják - folytatja - én már '35 óta járok erre! (Megj.: igen, az előbb még '49 volt.)
- '35 óta? Ha szabad tudnom, hány éves? - kérdezi a barátom.
- Semmi köze hozzá! De én már 5 éves koromban utaztam ezen a vonaton!
Ebből könnyen ki lehet számolni, az öreg feladványa nem túl rafinált. De ezen továbbsiklunk.
- 5 évesen? Miért? - kérdezi a barátom őszinte kíváncsisággal.
- Borjút szállítottam!
Csendesen újra röhögünk. A barátom tér hamarabb magához:
- Ezen a vonaton? Borjút?
- Azt kocsin vittem!
Na, itt elszakad a cérna, többen hangosan felröhögnek, de az öreget ez már nem nagyon zavarja, mert szedelődzködik és elindul az ajtó felé.
- Bocsi a közjátékért - vetem oda a mellettem ülő srácnak -, nem akartunk zavarni. Én meg se szólaltam volna, de hát ez az öreg...
- Nem tesz semmit, nem zavart. Jót szórakoztam. Sziasztok! - válaszol mosolyogva.
A vonat kisvártatva megáll, majd velünk együtt leszáll az öreg, de gyorsan elhagy minket. Anyám kicsit duzzogva megszólal:
- Évek óta ismerem látásból az 1-es dűlőből, de még sose köszönt!


Saját képek. (MÁV, bocsi!) :)

Nyeregbe, magyar!

A tavaly nyáron indult lakásátalakítások miatt a kerékpárom azok befejeztével is olyan helyre került a lakásban, hogy csak robbantósok tudták volna kiszedni, ők sem egyben, így azóta csak buszoztam szerte a városban. Az éves bérletemet kihasználva néha indokolatlan járatokra is felszálltam. De a szívemben már hónapok óta, az ereimben meg napok óta munkálkodott egy kis kerékpározhatnék, ám sosem jutott rá idő. Napközben dolgozom, estére pedig - a sörözések kivételével - mindig vissza kell érnem, mert a babafürdetés az én programom, nem hagynám ki semmiért! (A jogdíj Fabriké, köszönet az ötletért!).

Így hát egy hétköznap már el kellett határoznom, hogy birtokba veszem a bicajt. Előtte néhány nappal már sikerült felfújnom a gumiját (éjjel, hogy a szomszéd is biztosan értesüljön közeli szándékaimról), így több nap elteltével meggyőződhettem róla, hogy nem lyukas. Mert lyukas gumi, az ugye, mindig gáz! (Értik ugye, emberek, mert most kivételesen nem a szexre gondoltam!!!)

Na, hát elindultam olyan du. 1 órakor. Célba vettem Budapest legdélkeletibb vasútállomását, a szinte teljesen ismeretlen Rákoskertet (Ta hallottál már róla?), mely a térképen tőlünk "csak egy dobásra" van. Na persze, majdnem kidöglöttem, mire odaértem. És az hagyján! Akkor voltam még csak félúton, hiszen a dolog természetéből következőleg vissza is kellett jönnöm!

Először is, az ülés (nyereg) ugyanolyan kemény, mint volt, sőt, talán még keményedett is egy picit. Ezt anno még Antitól kaptam olyan tíz éve, amikor azt hittük, megváltjuk a világot és hogy a környezetbarát hajtóanyag (pl. kerékpár, bab) milyen fontos is az életünkben. Nagyon jó nyereg, tényleg, bár már lekopott a márkája. Innen a felirat leginkább Sonynak látszik. :) Na, hát olyan jó, hogy minden tavasszal, amikor elsőre nyeregbe szállok, kikészíti a hátsómat, de úgy, hogy ülni alig tudok rajta. Még jó, hogy nem járok munkahelyre, mert kérdeznék a kollégák, hogy melyik lokálban mulattam múlt éjjel... :) De az első nyeregbeszállás kigyógyulását követően egész évben nem töri fel többé a zsírpárnáimat. Érdekes, hogy mennyire alkalmazkodó a szervezetünk, ugye?

Na, hát az elindulás első métereiben kiderült, hogy a GPS-ben menthetetlenül le van merülve az elem, s mivel fényes nappal nem akartam a sebességlassító dinamót bekapcsolni, hogy töltse, egy "Kerékpárral Budapesten" nem túl dús fantázianevű biciklistérképre hagyatkoztam (mely egyébként ingyen kapható a Fővárosi Önkormányzatnál, V. kerület, Bárczy István utca 1-3., s 2002-ben a Szép Magyar Térkép pályázaton az Év Legjobb Kerékpáros Térképe díjat nyerte el! Tényleg jó!)

A madeinchina márkájú kerékpárkompjúteremet is meg kellett barkácsolni, az érzékelő nem akarta fogadni a mágneses impulzusokat. Ezt a kompjútert, amely egyébként mindent tud, amire szükségem van (távot, sebességet, időt, átlagokat, sőt még hőmérsékletet is mér, de még óra is van benne), pár forintért vettem az 'Osan' egyik kiárusításában kínai tucattermékként. (Arra gondoltam, ma már "kínai hetek"-nek nem nagyon lenne értelme, mert minden kínai. Olvastam egy fasziról, aki bojkottálta a kínai termékeket, de majdnem feldobta a talpát, mert Kína ma már olyan, mint a tizenegyes kapus nélkül: kihagyhatatlan.) Emlékszem, a nyolcvanas években csak egy nyomorult NDK-s mechanikus sebességmérőnek mennyire örültem volna, de azt sem lehetett kapni. A kerékpáros maszek csak annyit mondott a nyolckerben, hogy a "Bécsi út másik végén" lehet kapni, s kajánul vigyorgott hozzá. Máig megmaradt bennem!

Na, végül lejutottam Rákoskertre (nem röhög!) másfél óra alatt. Külön öröm volt pár nagy dömpert leelőzni a piros lámpánál, mellyel több másodperc előnyre is szert tettem. Bánatomra persze ez senki mást nem érdekelt. Nem hajtottam nagyon, nehogy kifáradjak, így már odafelé is toltam, ahol nem bírtam a legnagyobb áttétellel sem. Az átlagsebességem csak 12 km/h volt, s ritkán merészkedtem 15 km/h fölé, inkább csak lejtőn. (A max. sebességem 35,9 km/h volt, amikor egy Mercedest próbáltam leelőzni.) Ahol lehetett, gurultam. Milyen más szemmel nézi az ember a várost kerékpárosként: egy csomó ivókutat vettem észre a XVI., XVII. kerület kertvárosi utcáin, azt hittem, ezek már rég kihaltak. A kulacsomat így többször is sikerült megtöltenem hideg ingyenvízzel. :)

Rákoskert vasútállomásra egy fantasztikus platánsor vezet, esküszöm, még az Erzsébet fasornál is szebb. És ami külön érdekes, ott már teljesen csendes a város, semmit sem érzel a főváros lüktetéséből. Ott még busz sem jár, a vasútállomást csak gyalog lehet megközelíteni egy kb. 3-400 méteres sétával.

Mivel odafelé számtalan teherautó jött mögöttem, s a visszapillantó folyamatosan horrofilmet vetített, elhatároztam, hogy visszafelé nem forgalmas utakon jövök, hanem megpróbálok a lehető legrövidebb úton hazajönni azok közül, amit a térkép kerékpáros útként ajánlott. Na hát, sikerült a másik végletbe belecsapnom, s kikapnom Budapest legkihaltabb részét Rákosborzasztón. Rákoskeresztúrból a XVI. kerületbe például egy olyan néptelen helyen vezetett az út, ahol emberrel több kilométeren nem találkoztam, és az út végén a Budapest tábla újra ki volt téve (úgy értem, Budapesten belül). Az út egy csatorna mentén, egy szűk nyomú, jobbára begazosodott keréknyomon haladt, volt, ahol kidőlt fát is meg kellett kerülnöm. Az egyik vasútvonal alatt átmenve a csatorna alagút torkolatában egy halászt láttam, aki a koszos, szennyes vízben pecázott. Illetve úgy tett, mert szerintem abban a bűzös, zöldesszürkés vízben maximum Pistike játékhala, ha a horgára akad valamely lakótelepi wc-ből tévedésből lehúzva. Olyan mereven, fanatikusan állt, fel sem nézett, hogy azt hittem, csak egy élethű szobor. Nem volt százas az ürge, állítom, hogy nem volt normális. Mikor már azon voltam, hogy egy közepes szellentéssel felhívom magamra a figyelmet a kihalt csend és a teljes néptelenség kellős közepén, akkor végre felnézett, de látszott, hogy ezzel együtt sem nagyon volt ott.

A XVI. kerületbe egy rossz földúton is vezetett át az út, melyet ajánlott a térkép, de azon annyi autó járt, felkavarva a port és arra kényszerítve, hogy a rossz út mellett őket is figyeljem, hogy a végén már idegesítettek. Végre sikerült eljutnom a XVI. kerület családi házas övezetébe, de addigra már nagyon kivoltam. Most persze nem voltak kutak, a kulacsom meg már rég kiürült, különben is, csak forró víz lett volna már benne. Nagyon éhes is voltam. Kaját persze nem vittem (nagy hiba volt!), így egyre elcsigázottabb lettem. Volt, hogy úgy éreztem, feladom. Pokoli érzés. Végül egy Mátészalka nevű utcába kanyarodtam, amelybe úgy éreztem, kötelező befordulnom. (Szia, Marika!) Áldom a döntésemet, ugyanis ahogy haladtam a járdán, tolva a bicajt (enyhe emelkedő volt, már nem bírtam), a földön széttaposott szilvát vettem észre. (Egyszer egy kollégám mondta, hogy a magyarok olyan rosszkedvűek, hogy mindig csak lefelé néznek, ezáltal a járdahirdetés lenne a legjobb üzlet). A szilvát úgy vettem észre, hogy már túlhaladtam rajta, csak utólag bevillant, mint gyermekkorom sűrű bicskei kapálásai közepette szerzett negatív élmény. Hát komolyan mondom, az az egy marék szilva mentett meg! Köztudott rólam, hogy utálom a gyümölcsöket (lásd még a gyümölcsnapoknál a 90 napos diétában), de most fantasztikus érzés volt szilvát enni! Végre ízt éreztem kiszáradt számban, leve pedig erőt adott. Szinte teljesen magamhoz tértem, már nem kellett annyira a rántotthús, mely pár perccel korábban egyenesen a halálom előtti utolsó kívánságom volt! :)

Végül gond nélkül hazaértem, de megfogadtam, legközelebb kaját (vagy pénzt, na jó, bankkártyát) mindenképpen viszek magammal. Hosszabb útra Nektek is ajánlom, pótolhatatlan! Bár igaz, ha én tudom, hogy van nálam kaja, már az út első egytizedében megeszem, ez olyan pszichés dolog. De az is segít.

A "kis" kerékpárutam (leruccanásul a "szomszéd" Rákoskertre) pár száz méter híján 40 kilométer volt! Aznap éreztem először több nap után, hogy megérdemelten térek nyugovóra.
Jó volt! :)